Nem voltam túl lelkes az edzésen, magamhoz képest lassú voltam, a reakcióidőm is egyértelműen romlott, de nem tudtam mit tenni. Egyszerűen képtelen voltam koncentrálni, folyamatosan a kapott levélen járt az eszem, és azon, hogy mégis hogyan is fogom ezt megbeszélni a másik féllel. A csapatban jól kijöttünk, mindannyian egészen jól össze tudunk dolgozni, szükség esetén el is tudunk beszélgetni, de ez egy olyan szituáció, ami túllép a kapcsolatunk jelenlegi szintjén. Idegesen szorongatom a kezemben az ebédnél kapott levelet. Már vissza is vettem az egyenruhámat, magamhoz képest hihetetlen sebességgel készültem el az edzés után. Normál esetben utolsóként szoktam távozni, de most sorra néztem végig, ahogy a fiúk elhagyják a saját öltözőjüket, és végül a csapatkapitányt állítom csak meg. Beszélnünk kell. Biztos vagyok benne, hogy őt is értesítették, vagy pedig fogják erről a szülei, mivel pedig én ma kaptam meg a levelet, az ő esetében is ma kellett volna, hogy esedékes legyen. Ha mást nem, legalább meglepetés nem lesz a számára majd... - Kapitány... Tudunk beszélni? - Elakadok, nem igazán szoktunk a kviddicsen kívül érintkezni, éppen csak köszönőviszonyban vagyunk. Egyszerűen nem egy társaságban mozgunk, pontosabban, én senki társaságába nem tartozom. Emiatt pedig nem érzem úgy, hogy a keresztnevén akarnám szólítani, de mégsem hívhatom csak Carrow-nak... Ezzel az eljegyzéssel az akaratunkon kívül is közelebbi viszonyba kerülünk, mint egyszerű csapattagok. Elég zavaró, és még inkább kellemetlen... Maradok a rangjánál, határorzottan nézek a szemébe, de éppen csak nem robbanok fel a dühtől. Ki kérte? Egyáltalán miért most? Nem is értem, miért van apámnak még erre is ideje... Foglalkozna inkább azzal, hogy anya éppen Olaszországba akar menekülni, vagy a minisztériumi munkájával, de ne az én magánéletemmel!