Linda & Atticus

Ma a szokásosnál is rosszabbul feküdtem le az ágyba, és valószínűleg ez a közelgő telihold előjele lehet. Egyre inkább nyomaszt a dolog és a hangulatom is kezd ennek az irányába lefelé csúszni a lejtőn, de egyszerűen nem tudok mit tenni, csak megpróbálhatom elfogadni a tényt, ami valószínűleg majd akkor lesz könnyebb - lehet ez könnyebb? - ha túl leszek az elsőn és a későbbiekben tudom rendezni a helyzetemet. Így miután órákig csak a plafont bámultam, meg a hálótársaim horkolását hallgattam, felpattantam az ágyból és óvatosan, halkan elhúzva a függönyt magamra vettem egy nadrágot, egy pulcsit és egy cipőt, majd nekivágtam a sötét folyosóknak. Egy ideig csak fent bóklásztam, aztán arra gondoltam, kimegyek a friss levegőre, hátha az meghozza az ihletet az alváshoz, de út közben eszembe jutott, hogy Linda ma járőrözik ma a folyosókon és talán ha összefutnánk, el tudnám terelni a gondolataimat és egy kis beszélgetés még neki is jót tenne és nem ártana meg, na meg persze nem zavarna rögtön vissza... talán. Eszembe ötlött az is, amiről a múltkor beszélgettünk, így a konyha irányába indultam és óvatos, csendes léptekkel közelítettem meg, majd mielőtt még valakibe belefutnék az alagsor sötét, szűk folyosóján, gyorsan besurrantam és a meglepődött házimanóktól két bögre kakaót kértem. Egy kis kekszet is a kezembe nyomtak, egészen kedvesek voltak és elnézőek ahhoz képest, hogy éjjel jöttem és ilyenkor már kicsi a valószínűsége, hogy bárki is betévedjen ide, úgyhogy a csomag kekszet a zsebembe vágtam és a két kakaóval indultam meg a földszint irányába, csak tudnám, hogy merre indultak valójában...
Figyelmetlenségemben természetesen nekimentem az egyik kőpadnak, ezzel zajt is csaptam és annyira ügyeltem a kezemben lévő kakaókra, hogy az sem érdekelt, ha elrepedt a kis lábujjam, de sikerült felhívni magamra a figyelmet és nem sokkal később egy ismerős hang ütötte meg a fülem. A nagy bénázásban a sötétben a fal mellé simultam, mert hát nem voltam benne biztos, hogy Linda az, de ahogy másodszor is megszólított, már magabiztosabban sántikáltam közelebb és a sötétben az arcom is kezdhetett kirajzolódni számára. Ha nem, akkor a hangom biztos megnyugtathatja, hogy baj nem lesz.
- Lehet, hogy eltörött a lábujjam, de azt hiszem ez a kakaó segíthet a bánatomon, de csak ha csatlakozol hozzám. - Vigyorodom el kicsit, a jól megszokott modoromban lépek oda hozzá és csak reménykedhetem abban, hogy nem fog jól felképelni, hogy miért is vagyok kint. Békejobbot nyújtok rögtön, az egyik bögrét a kezébe adom, ha felfogadja. - Nem haragszol nagyon, ugye? Nem tudtam aludni, a konyhába mentem, aztán eszembe jutottál. Hoztam kekszet is.      

Linda & Atticus

Inkább csak vigyorgom a bénaságomon, mint hogy igazából foglalkozzam vele. Ahogy Linda végre felismer, mindketten megkönnyebbülünk kissé, és talán nem ismerem annyira, hogy tudjam, mit él át, még azért elég jó emberismerőnek tartom magam, hogy lássam, valami nincs rendben vele az utóbbi időben. Törődő és érzelmes embernek tartom magam, de tapintatlan nem vagyok és nem biztos, hogy jó ötlet rákérdezni kerek perec.
- Ne haragudj, nem akartam rád hozni a frászt, csak azt hittem nem te vagy először. Minden rendben, amúgy? - Nézek rá ahogy közelebb érek és miután elveszi a kakaót, én a sajátommal bénázva kicsit lehajolok, hogy a cipőmön keresztül megtapogassam a fájó lábamat. Hülye kőpadok, miért teszik a legrosszabb helyre őket az út közepére? - Á, csak belerúgtam egy padba idefelé, nem volt a közelben fény és a folyosók meg rémisztően sötétek éjjel itt. Azt hittem, azért egy-két fáklya égni fog még. - Nem vagyok egy finnyás kisfiú, elviselem a nagyobb fájdalmakat is és már történt velem rosszabb az utóbbi időben, de valljuk be erről nem szívesen beszél az ember az egyik újdonsült barátjának rögtön a kapcsolatuk kezdetén. Még a végén elijeszteném és hát őszintén meg is érteném, mert következő alkalommal egy szőrös vadállattá fogok majd változni, és ugyan még nem mertem róla túl sokat olvasni, de azt magam is tudom, hogy az öntudatomat is el fogom majd veszíteni. Jó lenne megtalálni azt a srácot, akiről Anathema beszélt a múltkor, de eddig még nem sikerült sajnos.
- Így elviselhetőbb lesz az este, nem? - Mosolyodom el szélesen a kekszes megjegyzése után, valahogy nekem is sokkal jobb érzésem lett, így hogy most már megtaláltam őt a folyosókon. Picit talán segít elfelejteni a sok problémát ami a fejem felett lebeg és kikapcsolódhatok még mielőtt bekövetkezik az ominózus éjszaka. Nem sok mindentől féltem még életemben, de most rettegek, csak szerencsére az éveim során megtanultam elrejteni az érzéseimet.
Linda mellett sántikálok be a közeli terembe, de nem fogadom el a segítséget, ahhoz túl önfejű vagyok és annyira nem is rossz a helyzetem, hogy ne tudnék a saját lábamon eljutni néhány métert. Könnyebbség viszont, hogy a kezemben lévő kakaós bögrét és a kekszeket is le tudom tenni egy asztalra, majd nekidőlök az egyiknek és ezzel kicsit leveszem a terhet a fájós lábamról.
- Lehet, hogy csak kificamodott, egy Hippokrax biztos segítene rajta. - Leveszem a cipőt a lábamról, és már a zoknimon keresztül is jól látszik, hogy kicsit oldalra áll szegény lábujjam. Tudom, hogy Linda jó az ilyesmiben, így egy apró fintorral a látottak miatt rálesek, de mondani már nem mondok mást, hiszen azt hiszem szükség nincs rá.