Két aranyvérű család békítőházasságából születtem. Valóságos Rómeó és Júlia történet volt az övék azzal a különbséggel, hogy ki nem állhatták egymást, de szülői nyomásra nem tiltakoztak a házasság ellen. Első és egyetlen gyermekük vagyok, hiszen ez is csupán a két család nyugtatására szolgált. Nem szerelemgyerek vagyok. Ellenséges nézeteik ellenére mindketten odaadó szülőként viselkedtek. Mindketten egyformán büszkék voltak, amikor megkaptam a levelet a Roxfortból. Hosszú hónapokon keresztül vitatkoztak, hogy vajon hova kellene kerülnöm. Édesapám mindenáron kitartott a Mardekár mellett, míg anyám képes lett volna a sírig pártolni a Griffendélt. Sosem láttam még olyan győzedelmes most édesanyám arcán, amikor a süveg a Griffendélbe osztott be. Hihetetlenül büszke volt, de apám titkon igyekezett más irányba terelni. Olyan neveket emlegetett, amikor kettesben voltunk, amit nem lett volna szabad kimondania. A varázslat egy olyan része felé vezetett, ami tiltott volt, mégis kiváncsivá tett.
Késöbb tudtam csak meg, hogy édesapám halálfaló és lelkesen igyekezett engem is abba az irányba terelni, hogy hozzá méltó örököse legyen.Én azonban még messze nem vagyok benne biztos, hogy ez lenne a nekem szánt út.

Tik-tak-tik-tak.
Néma csend.
Tik-tak-tik-tak.
Tekintetemet a termetes állóórára emelem, melynek hangja lassan el fog pattintani egy ért az agyamban.
Tik-tak-tik-tak.
Nyílik az ajtó. Anyám belép. Két házimanó követi, akik megterítenek, és ételt szolgálnak fel. Leül, a manók távoznak. Csend.
Tik-tak-tik-tak.
-Hogy megy az iskola?-édesapám hangja töri meg a szinte fojtogató csendet, ami láthatóan közülünk ez egyedül engem zavart. Iszok egy kortyot az ünnepekkor használandó kristálypohárból mielőtt válaszolnék. Sosem tudom eldönteni, hogy mit akar pontosan hallani. Sokszor csalódottságot vélek felfedezni íriszeiben, amikor csak jókat tudok mesélni. Olyankor mindig egy kicsivel biztosabb lesz abban, hogy inkább édesanyámra hasonlítok.
-Jól.-ennyivel zárom le a kérdést, és megint ránktelepszik a némaság néhány percre. Apró falatokban fogyasztjuk el az ünnepi vacsorát.
Tik-tak-tik-tak.
-Mi újság a kviddiccsel kisfiam?-emeli rám édesanyám jegeskék szemeit, és mintha halvány mosoly jelenne meg szája sarkában. Neki minden mondatom, amivel nem szidom a Griffendélt egy apró győzelem, amit szeret kiélvezni, de csak visszafogottan a maga módján, hiszen nem akar ismét összetűzésbe keveredni édesapámmal.
-Bekerültem a Griffendél csapatába. Terelő vagyok.-pillantok rá, és azonnal csillannak egyet a szemei.
-James ezek szerint megfelelő gyakorlótársnak bizonyult.-elégedettség és kárörvendés sugárzik a hangjából, és igazából az egész lényéből.
-Nem örülök, hogy enny időt pazarolsz rájuk.-köszörüli meg a torkát édesapám, hogy utat törhessen a beszélgetésünkbe. Szerinte James és a többi barátom nem megfelelő társaság a számomra. Nagyon szeretné, ha inkább Mardekárosokkal tölteném el az időmet, valamint azokkal a könyvekkel, amiket tőle kaptam. Még nem igazán tudom, hogy mik a tervei velem, de azt tudom, hogy erősen igyekszik a barátaim és Dumbledore ellen fordítani.
Ismét csend lesz, és én már nem is próbálkozom, hogy beszélgetésbe keveredjek velük.
A desszert után egyszerre állunk fel és mindannyian a poharunkért nyúlunk.
-Nos. Köszönöm nektek ezt a csodálatos estét, ezt a csodás évet. Boldog Karácsonyt!-édesapám elővette az udvarias hangját, hízeleg, de egyetlen szavát se gondolja komolyan. Hogyan lehetett volna számára csodálatos ez az év? Griffendéles vagyok, vannak barátaim és már a ház kviddics csapatában is játszom. Bevallom kezdek kicsit félni, hiszen olyankor sosem történik semmi jó, amikor édesapám elégedetlen.