Annyira borzalmasan telnek néha az átváltozást megelőző napok, hogy sokszor hajlamos vagyok elfelejteni, hogy az még mindig semmi ahhoz képest, hogy mi töténik alatta és pláne mi történik közvetlen utána. És akkor még az azutáni utáni napokról nem is beszéltünk egyáltalán. Nem mintha egyébként ez lenne a kedvenc témám, amiről előszeretettel trécselek a fiúkkal vagy amúgy bárkivel.  Örülök, ha a Szellemszálláson úgy ahogy össze tudom szedni magamat, kávéskanállal, ha kell. Vizsgaidőszakhoz ennyire vészesen közel amúgy is a franc akar mégtöbbet hiányozni.
Normálisan egy ilyen csúnya menet után napokig fekszem, de most tényleg nem az a helyzet áll fenn, este az ágyból kikelve elhatároztam, hogy holnap bemegyek arra a dupla bájitaltanra, ha bele szakadok is. Ami jelen esetben nem is annyira elképzelhetetlen. Ehhez viszont egy dologra van mindennl jobban szükségem: a kedvenc étcsokoládé aromájú habfürdőmre, a prefektusi fürdőre és a magányra.
Mivel a fürdőbe jelenleg huszonnégy embernek van bejárása, és főműsoridő is van, nemsokkal vacsora után, elég kevés az esélye, hogy egyedül leszek, de azért megkockáztatom a dolgot. Már gondolkozom bé terven a folyósón papucsban grasszálva, hiszen nem biztos, hogy a frissen szerzett külsérelmi sebeimet olyan szívesen mutogatnám bárkinek. Igaz, a javasasszony mindent megtett, de úgy látszik, nyoma marad annak, ha az ember magában akar kárt tenni. Fogalmam sincs, hogy miért lehet rám ilyen dühös, mégis éreztem, hogy jobban megkínozta ezt a testet, mint bármikor azelőtt.
Ahogy az ajtó elé érek, elmondom a jelszót, és csak azt sajnálom, hogy nem hoztam legalább egy esőkabátot vagy egy búvárruhát, mert már most, a résnyire nyitott ajtón keresztül látom kifele gomolyogni a sűrű párát. De vele együtt tolul kifele az illatos olajok és sók tömény elegye is, és végül az vesz rá, hogy bár az agym teljesen az ellenkezőjét diktálja, én mégis benyissak.
Fülledt levegő fogad odabent, a látási viszonyok alaposan meggyengültek, de bárhogy meresztel a szememet, nem látok senkit, így beljebb lépek. Lehet, hogy volt valaki, akkora balfék, hogy fürdés után így hagyta volna a kádat?
Kezemben a pizsamámmal, köpennyel és egy gumisellővel indulok meg a kád széle felé, amikor hirtelen felbukkan a vízből egy hosszú, fekete hajjal borított fej. Hirtelen meglepetésemben azt halucinálom, hogy tényleg egy sellő, de mivel az uszony és a hártyás ujjak elmaradnak, kizárom ezt a lehetőséget. Egy pillanatig földbe gyökerezik a lábam, és szám enyhén tátva marad, ahogy leszűkítem a kört egyetlen egy prefektusra, akire ráillik ez a leírás. És akit már látta hasonlóan vizesen és hasonólóan ruha nélkül.
Ahogy realizálom, hogy nem vett még észre, mivel háttal állok neki, egy hirtelen mozdulattal akarok hátraarccal az ajtó felé osonni, de az az átkozott padló, ami a víztől jó csúszós lett, szabotálja a teljes akciót. Szerencsémre még meg tudok kapaszkodni az egyik vízköpő szörnyetegbe, és nem csusszanok bele a vízbe, de a kezemben lévő cuccok nagy robajjal szóródnak szanaszét, élükön a gumisellővel, ami egyenesen a lány elé pottyan a vízbe.  
   
   

   ©