Mély levegőt veszek, bent tartom, majd szép lassan fújom ki. Még két perc. Nehezemre esik elhinnem, hogy McGalagony büntetőmunkára küldött, azt meg még inkább nem bírom felfogni, hogy lehettem akkora hülye, hogy el is jöjjek.  Tartanom kellett volna valami éjszakai edzést, vagy valamit, amivel kihúzhatom magam alóla. Nem a felelősség alól, vállalom, én tettem tönkre a kis hollóhátas átváltoztatástan könyvét, de knyörgöm, van még hatvan a könyvtárban, menjen, vegyen ki másikat, nem fog belehalni, ha nem fogja öt perccel azután elkezdeni a dolgozatot, miután megkapta. Bár, ezeknél a hollóhátasoknál sosem lehet tudni...
Nem akartam bántani. Még magamnak se nagyon akarom bevallani, de az az igazság, hogy csak egy félresikerült bűbáj miatt gyulladt ki a könyv, tulajdonképpen a talárját akartam lángra lobbantani, csak kíváncsiak voltunk, tényleg olyan kis fürge-e a leányzó, mint amilyennek mondta Dolohov, de természetesen ennyi szórakozás se jön össze.

Benyomom a klubhelyiség ajtaját, négy perce és harminchat másodperce engedett ki a nénike a szertárból, de most úgy érzem, mintha az Azkabanból szabadultam volna. Megvakarom a tarkóm, ahogy belépek, körbenézve, mélyen reménykedve a lehetetlenben, abban, hogy elkerüljek mindenkit, és csak bebújhassak az ágyamba, magam mögött hagyva az egész napot, sőt, az egész hetet. Holnap majd szépen lemegyünk Roxmortsba, leisszuk magunkat, és minden gondunkról elfelejtkezünk de addig még gondolkozhatok azon a rengeteg mindenen, amin kicsit sem akarok.
Ismerős illat kúszik az orromba, felkapom a fejem, úgy kémlelek körbe, majd finom mosolyra húzom a szám, ahogy megpillantom őt. Szótlanul indulok el a karcsú alak felé, majd ugyanolyan csendben ülök le mellé a kanapéra, és nemes egyszerűséggel a combjára hajtom a fejem. Lábaimat a kanapé kárfáján keresztezem, és lehunyva a szemem sóhajtok egy aprót.
- Mondd, hogy rám vártál, mert érezted, hogy ki kell engednem a gőzt. – Kinyitom a szemeimet, és tekintetem a lány sötétbarna íriszeibe fúrom. Nem ülök fel, maradok ahol vagyok, ujjaim közé fogva egy elém lógó hajtincset, játszani kezdek vele. – Késő van Cass, miért nem alszol? – Őszintén érdekel. Az, hogy én ilyenkor még nem tudok aludni, annak köszönhető, hogy fent kell tartanom egy látszatot, illetve annak, hogy a baj alkarom minden este úgy éget, hogy majd belehalok. Ez a kisebbik probléma, és ezzel nem szeretnék foglalkozni. Cassie egyike annak a kicsiny kis társaságnak, akiket a barátaimnak mondok, és nem készülök ki három percnyi beszélgetés után, Azt pedig nem tudom elhanyagolni, hogy annyi hét után végre egyedül találom, mert rám fér egy kis energia abból, amit csak ő képes nekem átadni.                

Jobb ember nem is várhatott volna a büntető munka után. Még akkor is, ha nem szándékosan várt, csak véletlenül futok bele, de Vele lenni most a legmegnyugtatóbb. Kiszakadni kicsit a mindennapi kihívásokból és elvárásokból, és csak úgy felszabadulni vele, mintha semmi gondunk nem lenne. Cassie gyönyörű nő, ezt mindig is elismertem és hangoztattam, de nem ez volt az első ok, amiért a szerettem a társaságát. Sőt, még talán a második se. Nyilván szerepet játszott benne, de nem olyan vészes, hogy ne tudnám magam kontrollálni, egyébként sem vagyok barbár, aki elveszíti a fejét, ha meglát egy szép nőt. És amúgy is, nem rontanám el a barátságunkat csak azért, mert szemrevaló, és megkívántam. Egyszerűen csak közvetlenebb vagyok vele, mint mással, mint most is, úgy fekszem az ölébe, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.
- Kifáradtam, nem érzem a lábaimat, és szerintem Hagrid kicsi teremtményei abban a szertárban rejtőznek. Komolyan, valami nagy fogú borzadmány-kezdemény ennyire volt, hogy leharapja a kezem. – Összehúzom az ujjaimat, hogy mutassam azt a „ilyen”-t és figyelem, közben élvezem, ahogy a hajam birizgálja. Kevés embernek engedem meg, hogy ennyire belépjen az intim zónámba, de én kezdtem, én feküdtem be az ölébe.
Nem tudom pontosan, mikor lett ilyen fontos nekem, de nem most, azt biztos. Nem érdekel, hogy mit csinál a szabadidejével, és kivel, az sem, mennyien jártak már a kis magán hálókörletében, mert nem emiatt fontos.. Így pontosan tudtam azt is, hogy át fog látni rajtam. Nincs jó viszonyban azokkal, akik az Őrült véleményét osztják, és érzi, hogy az iskola falain belül is egyre többen vannak, tudom, mert néha rajtakapom, ahogy kicsit kétségbeesetten körbepislog.
- Pedig de, képzeld el , az a kegyetlen boszorkány ott  tartott eddig, alig akart elengedni. Szerintem szerelmes lehet belém, azért felügyelte az egészet, míg takarítottam. - Teszem drámaian a kezem a homlokomra, halkan kuncogva, ami egy pillanat múlva belém is fagy, mert rájövök, miért is voltam ilyen sokáig oda. - Volt egy kis dolgom még a bagolyházban. – Nem hazudok, csak a teljes igazat nem mondom el neki. Ahogy azt sem, hogy ég az alkarom, hogy féltem, hogy nem véletlenül tünedezek el az iskolából éjnek évadján. Felülök, és szembefordulok vele, úgy nézek rá, finom mosollyal az arcomon.
- Semmi rosszaságot nem csinálok maga nélkül, prefektuskisasszony, ne aggódjon. – Vigyorodom el végül, és visszahelyezkedem oda, ahol az előbb is voltam, az ölébe. – Csak nekem tűnik úgy, vagy mostanában kevesebbet vagy bezárkózva a szobádba? Csak nem meguntad őket? –Húzom össze a szemöldököm, gyanúsan méregetve, ujjaim között forgatva az egyik hajtincsét.