Se gyerekek, se munka, csak én, a szobám és a mindig csillagos eget mutató mennyezet. Ilyen egy tökéletesre tervezett hétvége. Ehelyett mit kapok? Öt korrepetálás, nem kimondottan az érdeklődő fajtából; odakint esik, és az egyik taláromat sikeresen felgyújtottam. Komolyan, ilyen szerencsétlen csak én lehetek. Kizárt, hogy hét év alatt elfelejtettem, hogy kell pálcával meggyújtani egy gyertyát!

Kell egy kis pihenő! - mondom magamnak a negyedik diák távozása után. Jó, persze, tanár vagyok, bírnom kéne, de ez sok. Az átlagos óraszámom a napi három. Nem sokan érdeklődnek az asztronómia iránt, ami részben fáj, ilyenkor azonban nagyon is örülök ennek a nagymértékű tárgyutálatnak, illetve, hogy néhányan lusták tanulni. Néhányan... mit beszélek? A társaság fele ellébecolja a tanulásra szánt idejét - már ha egyáltalán szán bármit is a tanulásra. Ilyenkor bezzeg nem tudom mondani, hogy Bezzeg az én időmben még mindenki tanult. Egyrészt azért nem mondhatom, mert nem volt így, másrészt pedig, fogalmam sincs, hogy mit csináltak a társaim, míg én a két évvel idősebbeknek írt tankönyveket bújtam. Nem érdekelt sohasem, hogy a többiekkel mi is van. Engem csak a bizonyítási vágy, a könyvek és a csillagos ég érdekelt akkor is, és most is.

Kis szabadidőmet kihasználva az asztalon előttem heverő pergamenkupacot kezdem el böngészni. Az elsősöket sem érdekli túlzottan a tárgyam, de bennük még van egyfajta lendület, aminek szikrája negyedévtől kezdve a legtöbbekben kihuny.

Tanár úr, kérem nézze el nekem, hogy ilyen rossz lett  dolgozatom. A nagymamám halála miatt nem tudtam tanulni rá. - olvasom a kis üzenetet egy lány dolgozatának végén. Meg kell, hogy mondjam, felesleges volt idebiggyesztenie, így is az övé lett az egyetlen hibátlan dolgozat. Pennát és tintát fogok kezembe, hogy pár szót karcolhassak a pergamenre, amikor is megkondul az óratorony hatalmas harangja és én összerezzenek. Ezt sosem fogom megszokni. A harang négy kondulás után elhallgat. Négy óra tizenötre jön a következő korrepetálandó lány. Azt hiszem Oliviának hívják.

Abbahagyom a dolgozatjavítást, és elkezdek előkészülni az órára. Előveszem a csillagnaptáramat, hisz nincs még elég sötét ahhoz, hogy az égen vizsgálgassuk a csillagokat. Valahova elkevertem a naptárat, ezért fel kell forgatnom az asztalt, de nem bánom, ez még belefér. Ez az utolsó diák, ezt még ki fogom bírni.
Mikor mindent elővettem, a széken csukott szemmel ülve várom a "pácienst".