Mindig is gyűlöltem a Roxmortsban tett hétvégi kirándulásokat, és mindig is rajongtam értük. Az érzéseim éppen olyan vegyesek voltak, mint a nők, akiket vacsorára fogyasztottam. Vagy mint a Bogoly Berti-féle Mindenízű Drazsé ízvilága. A mai kirándulásunk kezdetekor még nem tudom, hogy most utálni vagy éppen imádni fogom-e. Egy dologban vagyok biztos; még pedig abban, hogy amint csak lehetőségem adódik rá, egy vajsör felhörpintése után eltűnök. Hogy miért is akarok minden áron szem elől veszni diáktársaim elől? Könyörgöm, mugli világban nőttem fel, Londonban szinte ittam a füstöt, így hát nem csoda, ha a Roxfort világába is magammal hoztam egy darabot belőle; egy doboz cigarettát. Legalább legyen valami érdeme annak, hogy sárvérűként a kínzások folyamatos céltáblája voltam, ameddig meg nem nőttem – száznyolcvan felett már annyira nem voltam népszerű -, és el nem játszottam a nagymenőt, akit semmi és senki sem érdekel. Három órakor adódik meg a lehetőség a távozásomra. Feltűnés nélkül, fekete csuklyámat a fejembe rántva, zsebre dugott kézzel bolyongok Roxmortsban. Csakis azon kattog az agyam, hogy hová bújhatnék el, ahol senki sem keresni. Hideg levegő hasít át a téren, egy pillanatra megdöntve a lábaimról. Olyan erőteljesen fúj a tér jobb oldalán lévő kis macskaköves utca felé, hogy hagyva magam „elfújni”, arra veszem az irányt. Egy darabig élvezem a vénáimban zsibongó izgalmat, hogy fogalmam sincsen, merre csavargok. Pont, mint a Londonban élő sok kóbor macska. Azonban, csalódottan veszem tudomásul, hogy csupán egy ismerős helyet közelítettem meg, más úton. A szellemszállás mellett kötök ki, a kerítőnek dőlök, ami elválasztja tőlem az épületet. Ijesztően magasodik a felhők közé, mint a Pizzai ferdetorony, amelyik minden pillanatban eldőlhetne. Ám ebből az épületből hiányzik a kecsesség és tökéletesen el tudnám képzelni, hogy benne milyen szellemparádé tombolhat. Érdekel és kíváncsi vagyok. Ha valamiért kaptam tizenegy évesen a levelet a Roxfortból, akkor azért, hogy pont ilyen helyeket derítsek fel. Rágyújtok, majd az égő cigarettával a számban kapaszkodok fel a kerítésre. Mire átlendíteném a lábamat, fűre lépő talpak susogását hallom. Megmerevedek, reagálni sincsen időm, amikor meglátom a felém közelítő alakot. - Merlin szakállára, már csak ő kellett nekem – motyogom kelletlenül. De ez csak a látszat. A valóság az, hogy a szívem ki akar törni a bordáim közül. Aztán abszurd módon fejbe kólintani az angyalhajú szépséget. A felém közeledő nem más, mint Harley McKinnon. Az a nőstény oroszlán, akit nem írhatok fel a listámra, mert az ő bájai a ribancság helyett az arrongaciában teljesednek ki. Akaratlanul is megnyalom a szám szélét és kiélvezem a pillanatot, ameddig nem vesz észre. Meg ameddig csendben marad. Most van benne valami furcsa. Oldalra döntött fejjel nézem és nem tudok rájönni arra, hogy mi olyan más az ajka tartásában, a tekintetében, a járásában. Gondolkozom a szón, ami leírhatná a lány külsejét. Majdnem leesek a fáról, amikor rájövök; a nagy Harley McKinnon elveszettnek tűnik. Mint aki végelkeseredésében jött ide. Vigyorogva vettem le magam a kerítésről, a cipőm jó nagyot koppan a füvön. Beleszívok a cigarettámba, miközben le sem veszem róla a pillantásomat. Ezt teszem azóta, amióta a Teszlek Süveg választásán megláttam. És hát nem szívesen mondanék le a régi jó szokásaimról. - Nocsak, nocsak McKinnon – fújom a füstöt a levegőbe – Mi szél hozott téged erre? Nem éppen a másik két dámával kellene együtt lenned és terrorizálnod a nálad kisebbeket? Tudom, hogy amint jobban szemrevételezi a kezemben lévő mugli dolgot, menekül. Vagy elítél. De kétlem, hogy ezeket már nem tette meg volna korábban is. Vajon mit gondolhat magában? Minden adandó alkalmat megragadok, hogy valamiért belekössek. Hogy csak úgy hozzá szólhassak, hogy rávegyem, hogy rám nézzen. Methode is megmondta, hogy bolond vagyok. Jobb lesz, ha be is bizonyítom.
A legtöbb Roxmortsban tett kirándulást élvezem, de van olyan, amikor szívesebben maradnék a Roxfortban. Ez persze kedvfüggő, senki sem lehet mindig a toppon. Jelenesetben reggel nem voltam túl boldog, hogy emiatt korábban kell felkelnem a megszokottól, hiszen ha már megyünk, akkor nem késő délután indulunk el, így nem tudtam addig aludni ameddig szerettem volna. Tegnap még volt kedvem hozzá és ezért is nem hagytam ki, de ma már minden ilyen gondolatom, hogy jól fogom ott érezni magam értelmét vesztette. Duzzogva indultam el Izzy és Carrie mögött, nem nagyon szóltam hozzájuk és még arra sem volt erőm, hogy leordítsam azt az alsóbb évest, aki nekem rohant, majd olyan tekintettel nézett rám, mint aki mindjárt meghal, de csak legyintettem egyet és mentem tovább. Nem igazán figyeltem induláskor, hogy kik jönnek velünk. Nem akarok ma semmiféle konfliktust, ami fura tőlem. Még annyira sem futotta, hogy megnézem, hogy itt van-e a húgom meg Lily meg én tudjam már még kik szoktak velük lenni. Már pár Roxmortsos kirándulásukat tönkretettem, de ez nem az a nap, hogy bárkinek is félnie kellene a Harley McKinnon féle dolgoktól, pletykáktól és csínyektől. Ma kedves leszek, ami nálam annyiban apad ki, hogy nem fogok beszélni, még Izzyvel és Carrie-vel sem. Egyszer Megan Morhange azt mondta nekem, hogy nem tudom befogni a szám és állandóan beszélek, akkor igazat adtam neki nagy nehezen, de most visszaszívok minden ilyesfajta feltevést. Jobb a csend… néha. Csak ültünk és vajsört iszogattunk, amikor úgy döntöttem, hogy nekem most ehhez sincs kedvem és inkább körbenézek a városban egy kicsit. Azon gondolkoztam, hogy veszek magamnak valami felsőt vagy nadrágot, míg a többiek szórakoznak, legalább addig sem kell az idegesítő képét figyelnem senkinek. Így történt tehát, hogy most itt vagyok és fogalmam sincs, hogy hol van azaz itt, de ezt még magamnak is nehéz bevallani. Bolyongok a fák között, már biztosan észrevette mindenki, hogy elmentem, de én csak Izzynek mondtam, hogy körülnézek a városban. Carrie valószínűleg úgyis éppen Rafival tölti az idejét és a másik barátnőm is bizonyára mostanra már más társaságát élvezi. Nem hiszem, hogy annyira hiányoznék nekik, úgyis az idő hetven százalékát együtt töltjük, ha nem többet. A fák között bolyongva egy srácot pillantok meg, amint egy lepukkant épület előtt dohányzik. Elhúzom a szám, nem akarok odamenni és segítséget kérni tőle, de már a távolból hallom, hogy mond valami, amikor meglát. Ugyan nem értem a kiejtett szavakat, de közelebb megyek hozzá. Nem kell tudnia, hogy eltévedtem, megvárom, míg elszívja azt a mocskot, aztán úgyis visszamegy majd, én pedig szépen megyek vele. - Mit mondtál? – kérdezem, amikor közelebb érek, s végre kirajzolódik előttem a srác képe, ám ekkor még nem tudom eldönteni, hogy az ikerpár mely tagja áll előttem. Habár elgondolkozva biztosan Archerről van szó. Hogy is mondjam? Methode-ot ritkán látja az ember egyedül járkálni. Igazán kellemetlenül érzem magam, hiszen az eltévedésem mellett egy olyan sráchoz jöttem ide, aki még csak nem is aranyvérű. Az esetek többségében a sárvérűeket és félvéreket figyelmen kívül hagyom, és nem szólok hozzájuk. Mikor újból megszólal, a hangjáról már tudom, hogy a sejtésem beteljesült és Archer Warrington áll velem szemben. - Szerintem mind a ketten jobban járunk, ha kussolsz, sárvérű – vetem oda neki nem túl kedvesen. Körbenézek és próbálok valamiből rájönni, hogy hol is vagyunk. Nem tesz majd túl jót a hírnevemnek, ha kiderül, hogy egy sárvérűvel töltöm az időmet, még ha nem is önszántamból. – Miért szívod azt a szart? – mutatok a cigarettára és egyszerűen nem bírom felfogni, hogy mi a jó benne. Még életemben nem gyújtottam rá, de tudom, hogy milyenek a hatásai. A varázsvilágban tudnak is a mellékhatásain javítani, na de a muglivilágban? Hülye, aki szívja.
Mi újság, sárvérű?
I solemnly swear
I am up to no good
Vendég
C’est la vie
Vendég
»
»Hétf. 27 Jún. - 10:54
to Harley
sok-sok szeretettel
Sárvérű. Visszhangzik a fejemben a szó. Már régen dühbe gurultam volna, ha más mondaná, de ez csak Harley volt. Harley, aki az oroszlánok zászlaja alatt van, mégis úgy viselkedik, mint egy alattomos kígyó. Talán lehet, hogy valami kígyó tényleg kitépte a szívét és a lelkébe piszkított, hogy ilyen angyalarccal megáldott ördög lehet. De ettől még tetszik; pont emiatt tetszik ő mindenkinek. Azonban míg a többieket Harley csak a bugyija mélységének a felderítéséig érdekli, én szívesen megnézném, hogy mi van a lelke mélyén. Már ha egyáltalán van ott valami. Ha pedig nincsen... Nos, én beérem a bugyijával is - csak tanga legyen -. Azonban úgy néz ki, ma szerencse napom van. Amíg észre nem vesz, látom rajta, hogy elveszett. Ezt az érzelmet Harley arcán nem tudom hová tenni. Talán ahhoz tudnám hasonlítani, amikor egy Dementor rád mosolyog; esélytelen, és abszurdum. - Mit mondtál? - utánozom fejhangon és megforgatom a szemeimet. Közben leugrom az átmászni kívánt kerítésről. Így már jócskán Harley fölé magasodom. - Azt mondtam, hogy miért nem terrorizálsz másokat. Nem rád vall, hogy egyedül bolyongj ilyen veszélyes helyeken - húzom el gúnyosan a számat és közelebb lépek hozzá. Én is az ellentmondások embere vagyok; minden mocskos szava ellenére csak egyre jobban érdekel. Minden gúnyos szavammal ellentétben a szívem egyre hangosabban dörömböl, ahogyan a lányra nézek. Valamiért bízom benne, hogy az a kígyó nem rémisztette-e meg teljesen a benne lakozó oroszlánt. Végtére is, a teszlek süveg nem tette volna a Griffendélbe, ha nem volna oda való. - Szerintem jobban jársz, ha nem hívsz sárvérűnek - fonom össze a karomat a mellkasom előtt. - Mivel McKinnon, itt most csak mi ketten vagyunk. És bizony ha bajba kerülsz, a pálcádon kívül más nem fog tudni segíteni neked. Ó Archer, te kamus félisten - dicsérem magamat. Sosem bántanám Harley-t, csupán szavakkal. Az úgyis lepörög róla. Azonban nem bírom megállni, hogy ne használjam ki kicsit az előbb látott elvesztettséget az arcán és ne próbáljam meg megrémíteni. Vékony ujjával a cigarettámra mutat. Nocsak, Harley végre érdeklődik valami iránt, még ha gonoszan is teszi azt. - Érdekelne, mi? - rántom felé a fejemet. Mélyen letüdőzöm a füstöt, majd az ajkamon át kiengedve Harley felé fújom, pontosan az arcába. Ha mugli lenne tudná, hogy ez mit jelentene. - Először is, nem szar a neve, hanem cigaretta. Másodszor is azért, mert megtehetem. Harmadszor pedig... Nos, olyan nincsen. De ha gondolod, kipróbálhatod. Ígérem, hogy nem mondom el senkinek - nyújtom felé játékosan a cigarettát, de közben a füstöt folyamatosan az arcába fújom. - Tudod mit jelent az a mugli dohányosoknál, ha valaki a füstöt az arcodba fújja?
Ugyan Methode-ot tartanám a népszerűbbnek az ikrek közül, ám mégis Archerről is keringenek pletykák a jó öreg Roxfortban. Úgy hallottam a visszahúzódóbb Warrington sem olyan szent, mint amilyennek hiszik. Ha jól értesültem és már pedig én mindenről tudok, akkor Archer nagy csajozó gép, s úgy gyűjti össze a hölgyeket, akár a trófeákat. Hogy őszinte legyek nincs min csodálkozni, hiszen a kinézetével nincsenek problémák, de a származásával már annál inkább. Talán ez az egyik oka, hogy még sosem mentem a srác közelébe, s igazából griffendélesekkel sem szívesen barátkozom két legjobb barátnőmet leszámítva, de a kivételek erősítik a szabályt, nemde? Elég feszülten érzem magam, hogy idejöttem a sráchoz, de egyszerűen muszáj, ha vissza akarok kerülni a Roxfortba estig vagy egyáltalán Roxmortsba. Akármennyire is bátor vagyok, nem szívesen maradok ki éjszakára az erdőben egy Szellemszállás nevezetű hely mellett, melyből éjszakánként hangokat hallanak a helyiek. Archer az egyetlen reményem, de ezt még magamnak is nehezen vallom be. - Mert azt hiszed, hogy egyedül nem boldogulok el? – kérdezem csípőre tett kézzel, felhúzott szemöldökkel. Nem szeretem, ha azt hiszik rólam, hogy a barátaim nélkül senki vagyok. Ugyanolyan jól megvagyok egyedül is, mint mások társaságában. - Veszélyes helyen? Talán félsz itt? – arcomra egy gonosz vigyor ül ki, majd mikor leesik, hogy mit is mondtam hirtelen nagyot nyelek. Ha ő benne nem is, mivel tudja, hogy hol vagyunk, bennem egy kis rettegés megfogalmazódik, hiszen nem tudom, hogy itt hagy-e majd, amikor rájön, hogy eltévedtem vagy segít nekem. El kell titkolnom és követnem, habár nem tudom, hogy mennyire vagyok a begyében. Az agyamban emlékképek után kutatok, hogy hét év alatt tettem-e ellene valamit, de sajnos semmi sem jut az eszembe. Több mint valószínű, hogy igen a válasz, hiszen nem sokan maradtak ki a szórakozásomból. - Mert akkor mi lesz? – rántom meg a vállam a kérdés közben. Nem ő az első ma, akit sárvérűnek szólítok. – Fenyegetőzöl? – nevetem el magam. Ellenem semmi esélye az egyszer már biztos. Valószínűleg már ő is hallott a kis összeröffenésünkre Lilyvel a tónál, és ha varázslattal nem is, akkor majd puszta kézzel ellátom a baját. Valóban van egy kis különbség közte és Lily között fizikumra, de az nem jelent semmit. Köhögni kezdek, amikor a füstöt az arcomba fújja, s megpróbálom a kezemmel ellegyezni. - Ez nem volt szép – szidom le és úgy hadonászok magam előtt, mint valami kisgyerek. – Sosem próbálnám ki azt a szart – nyomatékosítom benne, habár ekkor egy hirtelen vágy fogalmazódik meg bennem a cigaretta után és a fejemet kissé oldalra döntve figyelem a gyilkos eszközt. Talán mégsem olyan szörnyű és nem hiszem, hogy a közeljövőben bármikor is lenne alkalmam kipróbálni… - Ennek jelentése van? – kérdezem csodálkozva. – Mit jelent? – tényleg érdekesebbek a muglik, mint hittem.
Mi újság, sárvérű?
I solemnly swear
I am up to no good
Vendég
C’est la vie
Vendég
»
»Hétf. 4 Júl. - 12:09
to Harley
sok-sok szeretettel
A falba verném a fejemet; hogyan lehet valaki még egy hétköznapi mozdulat közben is ennyire eszméletlenül szexi? Ahogyan az angyalhajú szőkeség csípőre tett kézzel áll előttem, ajkait gúnyosan lebiggyeszti, és látszik az az aljas fény a szemében… Muszáj megnyalnom a számat tőle. Azonban minden próbálkozása ellenére látom Harley McKinnon, hogy most valami nincsen rendben. Fél? Fázik? Unja magát? Nem. Harley-t valami határozottan zavarja, amitől még a szemöldökrángatása is csupán az elfojtott feszültségről árulkodik. - Igazából szépségem, pontosan azt hiszem – bólintok felé, elgondolkodást mímelve az arcomra. A vigyor pont akkor önti el az arcomat, amikor meglátom, hogy mennyire gonoszan tud mosolyogni. A rémtettei legendaként keringenek az elsősök körében, és aki nem pont annyira aranyvérű, mint Harley, az inkább nem is megy a közelébe. Azonban hét év alatt sem tudtam rájönni, hogy Harley McKinnon mégis miért ilyen hárpia. Akármennyit is tanulmányoztam egy reggelinél a nagyteremben, akármikor is visszagondoltam rá a Teszlek Süveggel a fején – sohasem értettem meg a bájos arcán szétterülő gunyoros mosolyt. Nem értettem a kisugárzását, a modorát, a felfogását. De bíztam abban, hogy nem a semmiért került a mardekár helyett a griffendélbe. - Ha vakmerő vagy s hősi lelkű, / Házad Griffendél. / Oda csak az kerül, ki / Semmitől se fél – idézek a griffendél mottójából – Azt hiszem, ezek alapján nem a semmiért kerültem ide. Mégis mitől félnék? Pár megboldogult lélektől, aki elkószált a szellemszállásról? – vonom fel az egyik szemöldökömet kihívóan. Direkt akarom megijeszteni Harley Mckinnon-t; talán a félelem előhozza belőle az igazi embert. - A fenyegetőzés csak üres szó, McKinnon – szívok egy újabbat a cigarettába. Nem mutatom ki, hogy mennyire szórakoztatónak találom a harciasságát. Pont, mint egy oroszlánbőrbe bújtatott cica. Vagy házimacska. – Én nem fenyegetőzöm, hanem ígéretet teszek neked; ha nem vigyázol a szádra, lehet, hogy a kerítésen belül találod magad – bökök az említett rész felé az ujjammal. És remélem, hogy Harley rosszul lenne, ha csak egy méterrel is közelebb kerülne a szellemszálláshoz. Valószínűleg még agyon is csapkodna, mint azt a szerencsétlen Evans-t. Köhögni kezd, amikor az arcába fújom a füstöt. Nem bírja; muglitermék, ráadásul büdös is. Kezével elhessegeti az orra elöl a füstöt, míg az a fitos kis orra aranyos grimaszba torzul. Ameddig nem látja, hagyom, hogy az ajkam felfelé kunkorodjon. - Ugyan már, ennyit csak kibír a te tüdőd is – rántom meg a vállamat. Harley oldalra dönti a fejét és úgy néz rám; mint egy macska, aki érdeklődik a nem túl elsőrangú egér után. Muszáj megjegyeznem: - Ha esetleg megtalálnád az elveszett bátorságodat, egy szálra a vendégem vagy – emelem felé a cigarettámat. Majd úgy fújom ki a letüdőzött füstöt, hogy karikaként jöjjön ki a számból; régi mugli trükk. Látom rajta, hogy érdekli a titkom, miszerint jelentése van annak, ha valaki rád fújja a cigaretta füstöt. Így hát jó hosszú hatásszünetet hagyok, egészen addig, ameddig le nem ég a cigarettám. Miközben elnyomom a csikket, válaszolok neki a kérdésre: - Ha valaki rád fújja a füstöt, az azt jelenti, hogy kíván téged – taposok rá a csikkre. – Ha pedig más nyomja el a csikkedet, annak jössz egy éjszakával – nézek egy pillanatra mélyen a szemeibe. Mindig felbukkan bennem a remény, hogy talán egyszer nem sárvérűnek fog szólítani, és nem ez a szó lesz az, ami meghatározza a véleményét rólam. - De most mennem kell, remélem, visszatalálsz egyedül. Minden egyes szó, amit kiejtek, csupán hazugság azért, hogy könyörögni lássam. Egyszerűen csak kíváncsi vagyok arra, hogy hogyan fog maradásra bírni. Már ha tényleg igaz, amit láttam; Harley McKinnon kicsit elveszettnek tűnik. Elindulok az utcák irányába. Várom, hogy mikor hallom a léptek hangját mögöttem. Öt lépes után megállok és megfordulok. - Ugye tudod, hogy a szellemszállás legnépszerűbb attrakciója a három órai kerítészörgetés? Tudod, amikor kiengedik őket a birtokra, aztán közben sikoltoznak és… - alattomos mosolyra húzom a számat. – A kerítés közelében lévőket ingyen beviszik magukkal.
Imádkozom azért, hogy ne rázzon le és menjen el, különben, ha valaha élve visszakerülök a Roxfortba, akkor pokollá teszem az életét. Azért fog könyörögni, hogy bár megint sárvérűnek szólítanám és levegőnek nézném, de akkor ez többet nem fog megtörténni. Még nem is történt semmi különös, s máris ellepik az elmém a gonoszabbnál gonoszabb cselekedetek. Tavaly nyáron leültünk a családdal beszélgetni, lelkizni, ami nagy szó, mivel utálom az ilyen eseményeket, s a legtöbbször ki is hagyom, de most sikerült rávenni magam. Elpanaszoltuk a gondjainkat, szidtuk egymást a húgommal és anya csak fogta a fejét, míg apa a fejét lemondóan csóválta. Egyszerűen nem tudják, hogy kire ütöttem és igazából én sem. Önálló személyiség vagyok, nem hasonlítok senkire, egy igazi egyéniség. - Ne szólíts szépségemnek – mordulok rá. Furcsa lehet, de nem túlságosan kedvelem, ha valaki szépnek szólít vagy ezt emeli ki bennem, hiszen sokkal több vagyok egy bájos külsőnél,a belsőm annál többet ér. Ráadásul nem is ismerem ezt a srácot és már itt flörtölget. Flörtöl vagy csak gúnyolódik? Valószínűleg a második, hiszen láthatja rajtam, hogy valami nincsen rendjén, hogy másabb vagyok, mint alaphelyzetben lenni szoktam. Láthatja azt a megtörtséget, amit senkinek sem mutatok. Csak hallgatom, ahogy mondja a kis versikét, vagyis annak részletét, amelyet minden Roxfortos diák kívülről tud, hiszen a Teszlek Süveg minden évben elszavalja. Már biztosan elege van a sok évtizedek óta itt tanító tanároknak ebből. - Most úgy csinálsz, mintha nem ismerném - nézek rá felhúzott szemöldökkel. Már nincs kedvem mosolyogni, Archer csak az agyamra megy, olyan laza és tök menőnek képzeli magát, legalábbis most ezt mutatja. Vajon az a célja, hogy felidegesítsen? Mert ha igen, akkor sajnálatos módon jó úton halad. – Honnan veszed, hogy tényleg vannak itt szellemek? Lehet csak ijesztgetés, valami helyi legenda. Amúgy is mi volt ez az épület eredetileg? – nézek a magasan tornyosuló épületre. Kíváncsi lennék, hogy mi van bent, de annyira még én sem vagyok bátor, nem szívesen lépném át a bejáratot. Vajon Archer lenne annyira idióta, hogy bemenne? Ki tudja, mik vannak ott? - Na most idefigyelj, Archer – sóhajtok. – Van nevem is, nem szépségem, nem McKinnon, hanem Harley. Harley, érted? – úgy beszélek, mintha valami lelassult, fogyatékosnak kellene mondanom a szavakat. Lassan tagolom a mondatom, majd megforgatom a szemem. Kezd kihozni a sodromból. – Én vigyázzak a szádra? Tudod attól, hogy nincs olyan hírneved, mint nekem egy fokkal sem vagy különb nálam – vágom a fejéhez, s tényleg így gondolom. Ugyanúgy beszólogat, és az idegeimre megy, mint én másoknak. Az ellenségeimnek nem lehet valami könnyű dolguk. Nem tetszik a cigaretta szaga, sem a következménye, de egy száltól nagy bajom nem lehet, igaz? Áélkodva nézem a gyilkos tárgyat, míg végül sóhajtok egyet és Archer felé nyújtom a kezem. - Kérek egyet – mondom neki kicsit sem kedvesen. Lehet, hogy itt fogok megfulladni és holnap már én is a szellemszálláson fogok kísérteni, de attól függetlenül szeretném megtudni, hogy mit szeretnek annyira a muglik a cigarettában. Szinte mindegyik varázstalan ember dohányzik, akkor valamit csak tud, nem? - Szóval ezért fújtad rám a füstöt, igaz? – húzom a szám egy kaján vigyorra, de mindössze pár másodperc az egész. – Nem túl erotikus szokás, a másik fél megfullad a füsttől, de hát én sosem értettem a muglikat, kifürkészhetetlenek számomra – rántom meg a vállam. Nem titkolom, sőt egyenesen hangoztatom, hogy mit gondolok róluk, de ezzel valószínűleg Archer is tisztában van. - Hová mész? – kérdezem túl gyorsan, s figyelem, ahogy távolodik. Nekem is mennem kellene vele, de mégis habozok. Ha most nem követem, akkor valószínűleg csak jobban el fogok tévedni, ha egyedül indulok el. Mindössze pár lépést tesz meg, amikor már futnék utána, de hirtelen megtorpan, s valami olyat mond, amitől rögtön borsózni kezd a hátam. - Haha jó vicc – mondom, mintha tök magabiztos lennék. A kezemet karba fonom és gyorsan elindulok utána. Nem tart sok időbe, míg beérek mellé. Nem szólok semmit, nem akarom, hogy kérdezősködjön, hogy miért jövök vele.
Ne hagyj itt
I solemnly swear
I am up to no good
Vendég
C’est la vie
Vendég
»
»Csüt. 14 Júl. - 12:35
to Harley
sok-sok szeretettel
Ez az aranyszőrű cica morog. Ám én ezt a morgást teljes mértékben dorombolásnak veszem. Vajon mit szólna, ha megvakargatnám azt a kényes pontot az álla alatt? Valószínűleg ez a Harley-cica megkarmolna, mert a cicák nem harapnak, igaz? - Miért, talán sért, szépségem? - vigyorgok rá. Gúnyba burkolt szavaim mind csak azt a célt szolgálják, hogy Harley McKinnon figyeljen rám. Nincsen felvértezve az ellen, ha a saját módszerével támadják. De néha bizony a vadásznak is ki kell próbálni az áldozat szerepét. Mellesleg, egy elgondolkozó fintor bujkál az arcomon. Nem igazán értem, hogy Harley miért van ennyire ellen annak, ha valaki szépnek szólítja. Még az általa oly gyakran lelki terrorban tartott alsóbb éves fiúk is megfordulnak utána a folyosón. Arra a fenékre egyszerűen nem lehet nem kíváncsi lenni. És igen, itt, ennél a gondolatnál kicsit beharapom az alsó ajkamat és nem gondolom tovább. Helyette inkább elmondom a griffendélesek mottóját - McKinnon pedig csak felhúzott szemöldökkel néz rám. Elnyomom magamban azt az érzést, hogy egy idióta vagyok. - Gondoltam, McKinnon, ilyen ostoba kérdés után nem árt felfrissíteni az emlékezetedet - kacsintok rá lustán, mosoly nélkül. Látom, hogy minden egyes betűvel még jobban felhergelem a szőke kobakba bújtatott agyát. És ez annyira tetszik és megszédít, hogy egy dementor megjelenésére sem hagynám abba. - Ha valamit Szellemszállásnak hívnak, akkor elég valószínű, hogy vannak ott szellemek. Amúgy nem vagyok két lábon járó történelem könyv, szóval fogalmam sincsen, hogy mi volt eredetileg. De biztosan nem cukorkabolt - nézek összevont szemöldökkel az említett ház felé. Harley is ugyanezt teszi. Ezt a pillanatot még romantikusnak is lehetne nevezni, ha egy rémisztő épület helyett egy aranyló naplementét néznénk meg. Ám az nem Harley és én lennénk. - Én értem, szépségem. Azonban ameddig te bármit megtehetsz másokkal, engem pedig következmények nélkül sárvérűnek hívhatsz, addig én is úgy szólítalak téged, ahogyan akarlak - meredek keményen a szemébe. Tetszik, ahogyan ki áll magáért. Tetszik az a tűz a szemében és az, hogy nem tojt be a szellemszállástól. Még. Viszont nem díjazom, hogy McKinnon azt hiszi, mindenkivel meg tehet akármit, amit ő akar. Ő viszont sérthetetlen. - Nem vagy egy übermensch - mondom neki bosszúsan. A szó, amit rá használok, németül van és a muglitörténelemből származik. Minimum egy csodálkozó pillantást várok tőle. - Hol érdekel engem a hírneved? Attól még pontosan ugyanolyan ember vagy, mint én. Ugyanúgy meg fogsz halni egyszer, mint én. Akkor pedig áruld el nekem, Harley McKinnon, hogy te mivel vagy különb nálam? - lépek hozzá olyan közel, hogy a magasságom miatt az állam csaknem súrolja az ő feje búbját. Nem félek tőle. Azok után már nem, hogy megérzem a hajának édeskés illatát. Ha lenne bakancslistám, egy dolgot most kipipálhatnék; rávenni Harley-t arra, hogy mugli terméket szívjon el. Csaknem félrenyelem a füstöt, amikor kinyújtja felém a tenyerét. Azonban tátott száj helyett csak egy gúnyos mosoly a reakcióm. - Látom, meggyőző voltam - nyomom a tenyerébe az előhalászott cigarettát. Igyekszem nem elfintorodni, amikor az ujjaim a tenyeréhez érnek. Érzem, hogy valami megmozdul és összerázkódik bennem - de ez határozottan kellemes érzés. - Szeretnéd esetleg mugli eszközzel is meggyújtani? - kapom elő az öngyújtómat. Elnyomom a hangom remegését a korábbi érintés miatt. - Tudod, a muglik ezt tudják értékelni. De Harley, ha kívántalak volna, már az enyém lennél - nézek mélyen a szemébe, az ajkam félmosolyra húzódik. Egy pillanatra még közelebb lépek hozzá, hogy nyomatékot adjak a szavaimnak és a füléhez hajolok. - Ha akarnálak, nem csak egy cigarettára vettelek volna rá - lehelem a fülébe. A Roxfortban tisztában voltam a legtöbb lány tapasztalati szintjével szexuális téren, de Harley Mckinnonról soha nem tudtam semmit. Vagy remeken kendőzte el a mocskos dolgait, vagy szűz volt. És az utóbbi gondolat megmosolyogtatott. Ám a cigarettám végére érve elnyomom, és nekikezdek a tesztnek; elindulok. Pár lépés után kérdez. - Sétálni - mondom neki megfordulás nélkül. Aduászként előadok neki valami határozottan ijesztő és kitalált történetet a szellemszállásról, és Harley már a nyomomban is van. Amikor mellém ér, rá nézek és elvigyorodok. - Nem vicc . A szél pont ezt a pillanatot választja arra, hogy egy furcsa hangot hozzon felénk; a sikoltás és éneklés keverékét. Mégpedig a ház felől. Kicsit eltátott szájjal nézek Harley-ra, hogy ezt vajon ő is hallotta-e. Megtorpanok. Pontosan tudom, hogy merre kell kimenni innen ahhoz, hogy újra a fő utcában legyünk. De akkor Harley elmenne, vissza a barátnőihez. Úgyhogy úgy teszek, mint aki eltévedt. - Merre is kell visszamenni? - kérdezem magam előtt karba font kézzel a lánytól. - Kicsit azt hiszem, elnéztem az utcákat - rántom meg lazán a vállamat. Az ajkam szélében ott bujkál az a vigyor, miközben kicsit remeg a gyomrom az imént hallott hangoktól. - Nem akarod inkább elszívni még azt a szálat és csak azután visszamenni? Vajon mi lenne a többieknek a véleménye rólad és a hírnevedről, ha meglátnának egy mugli dologgal a kezedben? - és már itt tudom, hogy elkaptam.
Kezdőlap
