- Lárifári, majd a stressz helyzet kihozza belőled. – legyintettem, aztán elvettem tőle azt az újabb italt.
Valójában kibaszott sok kérdésem lett volna Megan Morhange-hez, szóval nem tudom, mi hasznom volt abból, hogy próbáltam minél előbb olyan állapotba keveredni, hogy esélyem se legyen feltenni őket. Egy részemet furdalta, hova tűnt az évzáró után – jó, ezzel nyilván sokan mások is így vannak. Egy másik részem, miután láttam, hogy felcsillant a szeme már az említésétől is, kész lett volna arra, hogy az összes többé-kevésbé megalázó történetet elmesélje neki Remus-ról, még azokból az időkből, mikor úgy koslatott utána, hogy ő azt észre sem vette. A harmadik részem megelégedett volna azzal is, ha megbizonyosodik arról, hogy amúgy rendesen eszik, meg minden rendben van vele, mert hát az összes róla érkező vizuális benyomás pont, hogy az ellenkezőjéről árulkodott: rengeteget fogyott, és volt valami egészen beteges a mosolyában, és… na mindegy. A negyedik részem inkább csak belátta, hogy úgyse tudok különösebb zavar vagy tapintatlanság nélkül minderre rátérni, szóval egyezményesen hallgattam és ittam. Ki tudja, ha eleget benyelek ebből, a végén még lesz képem mindenről pontosan kifaggatni, mindent közölni, vagy, ami még valószínűbb, erről az egész marhaságról egyszerűen megfeledkezni.
- Ha még egyszer így megböksz, ezzel se lesz gondod. – grimaszoltam. Nem az, hogy fájt, csak a bökésekkel van egy olyan gond, hogy kurvára idegesítenek. Olyan… szükségtelenek, de hát, na, nem várhatom el mindenkitől, hogy ilyen szinten tisztában legyen a heppjeimmel, meg amúgy is, Megan-ról van szó, ha most összeveszek vele már ezen, akkor most kulloghatok más ismerős után, ami önmagában még nem lenne baj, de ugye a sok-sok ismerős arc közül egyelőre ő az egyetlen, akit nem a megvetés és egy csomó más, keserű szarság fog el a puszta jelenlétemtől. Átrendeztem a vonásaim, amolyan túlzott grimasszá, hogy tudod, vicc, haha, kacagj vagy valami, majd hozzátettem. – De tényleg ne csináld.
Kortyoltam az üvegből, majd megtöröltem a szám, aztán érdeklődve rápillantottam a kérdésétől.
- Nyolc éves korom óta nem volt egy rossz napom sem. – ez persze nem teljesen igaz. Sóhajtottam, majd, gondoltam, játszunk nagyban, a Carrow-féle ital mellé elvettem a pultról még egy üveg… akármit, aztán visszanéztem Megan-ra. – És, mik a terveid a jövőre nézve? Támasztod tovább a pultot, vagy van kedved császkálni? Mármint, ha tényleg nem akarsz helyettem Malfoy-jal verekedni, akkor kénytelen leszel velem jönni, és… jó, ez most biztos szarul hangzik, de esküszöm, hogy kizárólag piát akarok lopni, aztán azt meginni, mielőtt unalmamban hazamennék. Csatlakozol?