Az utóbbi időben az élet a Greengrass kúriában Alba esküvője körül forgott, és most, hogy a nagy cikrusz grandiózus sikerrel véget ért, anyám megvető pillantásai nélkül, szabadon magammal foglalkozhatok. Ez tulajdonképpen annyit jelent, hogy ismét helyet szerzek a kviddics csapatba, amiben meglepő módon megüresedett pár hely. Sosem árt fittnek lenni, ezen kívül elég jól szerepeltem egykor a mérkőzéseken, szinte lehetetlennek tűnik, hogy ne vegyenek be újból.
Tehetség ide, vagy oda, elég rég lovagoltam meg a seprűm sportolás szempontjából, és noha biztos vagyok a tudásomban, ebben a sportágban sosem árt a plusz gyakorlás, az edzés. Így – tudom, elég meglepő, hogy nem a saját ház, vagy csapattársaim közül válogattam – megkértem a mardekár egyik hajtóját, Capricust, hogy segítsen visszarázódni. Tulajdonképpen azért őt választottam, mert a fámák elég tehetségesnek mondják, nekem pedig nincs vesztegetni való időm. Ellenfélre van szükségem, nem pedig olyanra, akivel céltalanul, edzést szimulálva röpködhetek a pálya felett.  

Nem asztalom a késés, hisz a nevelésem része volt a pontosság. Apám rettentően háklis ezen a téren, aminek köszönhetően rengeteg lehetőségem nyílt megtanulni, jobb öt perccel korábban megjelenni, mint később.
Szinte el is felejtettem, milyen felemelő érzés a kviddics felszerelésemben feszülni. Mulattató a gondolat, de rettenetesen örülök, hogy a tavalyi még jó rám, hisz ez azt jelenti, a sportolás kihagyásával ugyanolyan jól festek, mint akkor, amikor több mozgást végeztem.
Hogy őszinte legyek, egyelőre rejtély számomra, évfolyamtársam miért ment bele ilyen könnyen abba, hogy egy edzés alkalmával az ellenfelem legyen, de gyanítom, a mardekáros gének benne is munkálnak, ami ez esetben egyet jelenthet: nem hagyna ki egy olyan lehetőséget sem, amiben dicsőséget szerezhet.
Noha elég izgatott vagyok az edzés miatt, és alig várom, hogy belekezdhessünk, a pályára pont a megbeszélt időpontban érkezem. Már egészen messziről szúrom ki a kígyó csapatba tartozó fiatalembert, így amikor mellé állok, felülök a seprőmre, ajkaim gondolatokat rejtő mosolyba görbülnek.
- Szólj, ha készen állsz. – jegyzem meg halvány csipkelődéssel a hangnememben, mintha csak én lennék fölényben tudás téren. Ez is egy kicsit olyan, mint a szerencsejáték: nem szabad elárulnod magad.
Kíváncsi vagyok, mivel készült Capricus, így nagy érdekfeszítéssel várom, hogy megossza velem a mai edzésünk menettervét.
 

A fogó posztot betöltve rengeteg hasznos tudásra tettem szert, finomodott a figyelmem feletti uralmam, gyorsan veszem észre az akadályokat és megpróbálom a legügyesebben kikerülni őket. Valószínűleg ez valamilyen szinten a segítségemre lesz az ellenfeleimmel szemben hajtóként is, de bizonyára ennek a pozíciónak is megvannak a maga lényegesebb pontjai, amikről nem szabadna megfeledkezni. Gyanítom, nem nehezebb hajtóként játszani, mint fogóként, de ez majd nemsokára úgyis kiderül.
Szeretem a mardekárosokban azt a csúfondáros hangszínezetet, ami gyakran társul mondanivalójukhoz, erre pedig Capricus válasza emlékeztet, amint mellé lépek és illedelmes köszönés helyett a „seprűk közé csapok”. Ha jól látom, egyszerű mondatom úgy hatott rá, mint felhívás keringőre. Sajnos nem tudom kihagyni, hogy egy mosollyal díjazzam, hisz örömöt okoz, hogy jól választottam és az előttem álló évfolyamtársam sem azért van itt, hogy a saját idejét vesztegesse és ezzel együtt az enyémet is. Noha jól rejti izgatottságát, vélem remélni, hogy az adrenalin szintje legalább olyan magas szinteken van, mint az enyém.
Nem is kell mást mondania, ahogy felkapja az élénkpiros labdát és seprűjén emelkedni kezd, követem példáját. A fülem mellett egészen halkan süvítő szél hangja felvillanyoz, szinte el is felejtettem, milyen felemelő érzés egy meccs kezdete, vagy az, hogy azzal foglalkozhatok, ami engem érdekel. Bár nem szeretném nevetségessé tenni magam, hogy balga módjára a semmin vigyorgok, mint a tejbe tök, szinte lehetetlen feladatnak tűnik letörölni arcomról az örömteli vigyort.
Amikor már kellő magasságban vagyunk, és Capricus megáll, hogy beavasson az edzéstervébe, mint villámcsapás, a komoly Vada lecseréli az elégedettet. Tudom, hogy ez most nem vérre megy, de mégiscsak egy mérkőzés, én pedig nem szeretek veszíteni.
Rettentően imponáló, milyen jól építette fel az edzésmenetet, még azt is kétség nélkül elhinném, ha valaki azt mondaná, professzor Hooch segített neki. De kétlem, hogy a tanárnő segítségére szorult, ennél rátermettnek tűnik.
- Teljesen. – reagálok kérdésére rövid, de annál határozottabb válasszal, majd elkapom a nekem szánt passzot. – Illetve még csak annyit szeretnék tudni, hogy jelenleg az ellenfelem, vagy a csoporttársam leszel? Lehet, nem ártana a passzokat is gyakorolni, nem csak a kapura lövést… - ajánlom fel, ugyanis fogóként nem volt szükség ezt gyakorolni, így csak akkor kerítettem rá sort, ha valamilyen rendkívüli bemelegítést végeztünk.
 

- Egyelőre nincs, így már minden tiszta. – reflektálok némi izgatottsággal a hangomban, mély levegőt veszek – ez amolyan gépies reakció, eddigi meccseim előtt is nagy segítséget nyújtott, ha az oxigénkorttyal leküldtem minden aggodalmamat – majd felveszem a játékkezdő pozíciót.
Képzeletemben megszólal Hooch éles hangú sípja, így amikor Capricus felém iramodik, vicceskedve úgy teszek, mint ha már passzolnám is neki a kvaffot, majd ismét védő szárnyaim alá helyezve meg is indulok a karikák felé. Nem, egyelőre nem szándékozom máris megcélozni őket és pontot szerezni, hisz kell egy icipici idő, míg bemelegítek. Tudom, hogy a hajtó feladata nem az, amire most készülök, azaz a céltalan röpködés a pálya felett, ahogy azt is, hogy élesben ilyenre nem lesz lehetőségem, de ha jobban meggondolom, ott többen leszünk, így már az elején passzolgathatjuk egymásnak a labdát, ezzel felkészülve a mérkőzés egészére.
Annak ellenére, hogy a játékra próbálok összpontosítani, egy olyan gondolat csírázik ki gondolataim termékeny talajában, hogy lehet, mégis jobb ötlet lett volna véget is vessek a segítségnyújtásnak, de Capricus most könnyű szerrel tapasztalhatja ki a módszereimet. Talán annyi előnyöm van, hogy fogóként rá voltam kényszerülve arra, hogy kiszámíthatatlan legyek az ellenféllel szemben. Remélem, ez a tulajdonságom most kapóra jön.
Igyekszem kicselezni a mardekáros srácot, és egyelőre azt a tervet követem, hogy nem engedem meg neki, hogy túl közel kerüljön hozzám. Végül a karikák felé veszem az irányt, és szinte biztos vagyok benne, noha nem túl egyértelműen tettem, Capricus is tisztában van a következő lépésemmel. Amúgy is a kelleténél tovább húztam a pontszerzést. A bal oldali van közelebb hozzám, és bár tudom, a tény elárulja, arra fogok célozni, nem tehetek mást, hisz vetélytársam hamar feltűnhet jobbomról ezzel elállva az utam a másik két karika felé.
Célzok, és már dobok is…
 

Vada & Capricus

Úgy érzem, nincs értelme tovább magyarázkodnom, ideje belevágni a közepébe a dolgoknak. Greengrass úgy tűnik, elég gyorsan reagál, időben kitér előlem. Nemhiába fogó volt, gyorsak a reakciói. Azt viszont már nem igazán értem, miért kezd el össze-vissza röpködni. Mondhatnám, hogy sportszerű és ad előnyt, de hajtóként minden helyzetet ki kell használni, nem szabad húzni-halasztani a dolgot. Akkor kell passzolni, illetve karikára dobni, amint lehet. Mert a gólesély hamar elillan. Amint az ellenfél észreveszi, mit akarsz és ideje is van rá reagálni, annyi volt. És ő pont ebbe a hibába esik. Gyors és így nem bírom elvenni tőle a kvaffot, viszont mikor megiramodik a karikák felé, azt tisztán látom, mégpedig eléggé előre ahhoz, hogy ne közvetlenül utána nyargaljak, hanem egy másik íven a bal oldali karikához kerülök, amire elég kiszámíthatóan rá is dobja. Nem mondom, hogy nem kell tepernem érte, hiszen a sebességével nincs baj, de sikerül elkapnom a labdát, mielőtt átmenne. Elgondolkozom azon, hogy rögtön kilövök az ellenkező oldal felé és megpróbálok én dobni egyet, de a gyorsaságával láthatóan nincs gond és ez most nem meccs, így jobbnak látom inkább megállni egy kicsit és inkább még frissében megbeszélni vele a gondokat.
- Ugye tudod, mi volt a baj? - nézek rá kérdő tekintettel. Várok egy kicsit és csak az esetleges válasza után folytatom.
- Látszik, hogy tudsz bánni a seprűvel, gyors vagy és taktikus. Mindazonáltal a játékstílusodról lerí, hogy fogó voltál - kezdek bele a reakcióit fürkészve.
- Lehet, hogy itt most csak ketten vagyunk, de akkor se röpködj ide-oda feleslegesen, mert a meccsen ez a játékstílus nagyon nem lesz jó. Ha van lehetőséged a góldobásra vagy a passzra, használd ki azonnal. A cikeszt kergethetted egy meccsen keresztül, a gólokat azonban sokkal rövidebb idő alatt kell behúzni, lehetőleg minél többet. Érted? - komolyan beszélek hozzá és végig figyelem az arcát. Nem kioktatni, vagy lehurrogni akarom, de fontos, hogy megértse, mi volt a hibája és javítani tudjon rajta. Kivárom, hogy lereagálja a dolgot, ha van még kérdése feltegye és én válaszoljak rá, utána azonban, ismét minden előjel nélkül lövök ki a karikák elől, egyenesen az ellenkező oldal felé tartva. Direkt nem figyelmeztetem, hiszen úgy túl könnyű lenne. Neki kell észrevennie, mire készülök és ha képes rá, megakadályoznia benne, mielőtt gólt dobhatnék.

I love it | Bocsi a késésért! | Clothes