A Lestrange név úgy hiszem senkinek sem idegen ebben a világban. Nagyon régi aranyvérű család, egyike az ősi huszonnyolcnak.   Már a kezdetektől nagy vagyonnal rendelkeztünk és ez a mai napig sincs másként. A szüleink pedig ehhez méltóan neveltek minket. Amikor a Sötét Nagyúr elkezdte gyűjteni híveit, elsők között voltunk, akik megkapták a kezükre a billogot. Már a Roxfort elvégzése előtt is tudtam, milyen feladatok várnak rám a későbbiekben és bentről is hűen segítettem Voldemortot és a szüleimet. Sosem volt ezzel egyetlen pillanatig sem problémám. Most pedig eljött az idő, hogy a saját családomat is megalapozzam, ezért össze kell házasodnom Bellatrix Blackkel.

- Mi a fasz...? Lestrange! Mi a faszt csinálsz?
- Kussolj.
- Ez kurvára nem vicces... mássz ki a fejemből.
- Azt mondtam KUSSOLJ!
Az ordításom, a dühöm egyszerre hathatott rá a legivel. Minden erőmet beleadtam, hogy megpróbáljak áttörni az elméjén és beleférkőzzek, mint egy féreg. De talán túl gyenge célpontot választottam, hiszen a hirtelen jött érzelemkinyilvánításra elájult. Remélem, azért nem sütöttem ki az elméjét. Viszont ha jobban belegondolok... ahh, meg is érdemelné!
- A francba, te puhány pöcs.
Köptem még oda, majd felálltam és kiléptem a klubhelyiségből.


Úgy gyújtottam most rá erre a cigarettára, mintha az utolsó lenne az életemben. Közben végig a karomon lévő tetoválásnak tűnő jelet kémleltem. Végighúztam rajta az ujjamat, még friss volt. Mindent megtettem azért, hogy elkötelezzem magamat a Nagyúrhoz, a szüleim pedig büszkék lehetnek rám, még jobban mind eddig. Sajnos mégis vissza kellett térnem az iskolába, hiába érzem már magamat nem ide valónak és túlképzettnek. Még pontosan fél év. Valahogy csak kibírom. Szenvedve, de ki. A vörösen izzó csikk kiesik a kezemből, szememmel végig követem, majd rátaposok, és fordulok meg, hogy nyugovóra térjek ez a hosszadalmas nap után. Mégsem indulok tovább, utamat állják. Pulcsim ujját rögtön lehúzom, nincs rá szükségem, hogy mások ítélkezzenek felettem. Itt pedig sajnos nem tudok úgy eltenni láb alól senkit, hogy ne tudják meg ki tette és hogyan.
- Mit rejtegetsz? - Tekintetem az előttem álló lányra siklik, elfintorodom és megpróbálom oldalról elkerülni őt, hogy egy szó nélkül tovább mehessek. Természetesen elébem áll. Felsóhajtok és összefonom karjaimat.
- Senkinek sem tartozom számadással. Engedj! - Rivallok rá. Nem a türelmemről és a jószívűségemről vagyok ismeretes, ám mégis akadnak páran, akik nyugodtan megpróbálják megkeseríteni az életemet. Csak eddig úgy hiszem, még senkinek sem sikerült. Pálcáját rám szegezi, én pedig gúnyosan nevetem el magamat. - Ugyan, mégis mit teszel?! Rám lősz egy vízbűbájt vagy mi? - Ismét megpróbálkozom oldalra ellépni, és mivel a lány hirtelen lefagyott szavaim hidegségére, elenged maga mellől, már későn reagál. Zsebbe dugom kezeimet és az iskola bejárata felé igyekszem, de ő mégis utolér engem.
- Azt hiszed, olyan nagy valaki vagy? Majd meglátjuk.
Megállt, és onnan nézett rám tovább, éreztem tarkómon pillantását. Én pedig vigyorogva léptem át a bejárati ajtót, hiszen az évek során még ilyen sosem történt velem. Hogy egy lány megpróbálja letörni a szarvamat? Na ugyan, azt már nem!


- ... a Black lány. A legidősebb.
- Mi? Nem, csak hülyéskedsz! - Nevettem el magam Rabastan szavaira, de mégis fintorogva.
- Komolyan, Rod! Hallottam a szüleinket.
- Nem... ez akkor sem lehet. - Fordultam el és gondolkodásra bírtam magamat. Bella és én. Nem mondom, sosem voltunk olyannyira rosszban, hogy ne tudnám őt elfogadni, mint feleségemet, de... nem vagyok benne biztos, hogy a legjobb házasságba ugrunk majd bele, hiába látják a szüleim annak. Vállam felett néztem rá az öcsémre ismét. - Biztos valamit félrehallottál. - Kissé szúrós tekintetemmel csak pillanatokig figyeltem őt, aztán mielőtt még szóra nyithatta volna a száját, én sarkon fordultam és faképnél hagytam.
És igaza volt.
Bellatrix Black hamarosan a feleségem lesz.