A cigarettám már félig elégett mozdulatlanul a kezemben. A pohár a mellettem lévő asztalra került, Marcell pedig amikor megindul felém, elkapom a tekintetemet picit. Nem is tudom, mit gondolok. Azt sem, hogyan legyen tovább. Mégis jóleső borzongás járja át testemet, amikor egészen közel kerül hozzám és fülembe kezd el duruzsolni.
- Érdekes, hogy ennyien kedvelnek. - Vágom rá hirtelen, miközben mozdulatlanul állok előtte és hagyom, hogy továbbra is leheletével érintse arcomat, fülemet. Az igazság az, hogy az utóbbi időben már valamiért átment rajtam az örökös gyűlölet, amit felé éreztem. Kicsit másként gondolok rá, kicsit vágyom is, azt hiszem. A múltkori esetünk felfordította bennem a világot. Cigarettám kiesik a kezemből amikor magához húz és csókot lehel ajkamra. Viszonozom, ami először egy picikét meglep, de úgy tűnik, most kezd rám hatni a vodka hatása. Nehezen oldódom fel, de ha iszok kicsit akkor utána viszont egészen könnyen beleugrom bármibe, a gátlásaim levetkőzöm. Tekintetét fürkészem, pillogok kettőt és nem válaszolok kérdésére, csak megragadom kezét, valamint egy italt és a bejárat felé kezdem el húzni. Nem nézek senkire, többen is félrevonultak már a társaságukkal, én pedig meg sem állok Marcellel az első szobáig. Kicsit ismerős érzés tölt el, hiszen a legutóbb is valami hasonló helyzetbe estünk, amikor pia mellett kiöntötte nekem a lelkét. Most remélem nem ez következik, nincs kedvem hozzá.
Pimaszul elmosolyodom, a piát megemelem és a számba locsolom, apró fintorral megfűszerezve nyelem le, majd Marcellnek nyújtom azt, ha szeretne, akkor igyon. Aztán nem várok túl sokáig, közelebb lépek hozzá, és ruháját megfogva húzom közelebb magamhoz, csókért kívánkozva.

Vic & Marcell

Csak a reakcióit figyelem. Azt, hogy hogy viseltetik irántam. Az embernek sok olyan mimikája, gesztusa fejezi ki a tudatalatti gondolatait, érzelmeit, amiről nem is gondolná, hogy valójában az. Persze most nézhetne mindenki, hogy miért értek én a mugli dolgokhoz, főképp a pszichológiához, de könyörgöm, az élet már csak ilyen. Én egy köztiszteletben álló aranyvérű család tagja vagyok, mindenhez értenem kell. Főként az emberekhez.
- Azt hitted, hogy nekem nincsenek barátaim? Hogy engem mindenki utál? – nevetek fel hakan. – Tévedtél. – őszintén meglep az, ahogyan viselkedik velem. Más lett. Talán azt hinné az ember, hogy egy ponton megszeretett, de ugyan kérem. Hát rólam beszélünk. Arról az emberről, aki mindig a kurvákat hajtotta, mert a nők, akik után futkosott, nem álltak meg neki. Mert pontosan tudták, hogy milyen vagyok.
Vagy ha meg is álltak, akkor a lehető legrosszabb dolog történt velük, általában két végletben. Vagy az őrületbe kergettem őket, vagy pedig az öngyilkosságba. És most itt áll előttem ez a tizenhét éves fruska, aki az összes gondolatomat úgy felrúgta, mint én szebb napjaimon a vödröket. Talán öt évesen, azt hiszem. Mindent megváltoztatott bennem, és most már semmi más nem lebeg a szemem előtt, csak hogy őt biztonságban tartsam. Bármi áron. És meg is fogom tenni, akár ha az életembe kerül is. Azt hiszem a szerelem nagy úr, én pedig pontosan ebbe a csapdába estem bele. Viszont annyira jól esik, hogy a francnak sincs kedve kimászni innen. Túl jól esik, hogy igaz legyen. Minden egyes perce.
A gesztusainál már csak kettő meglepőbb dolgot tartogat nekem ez az egész este, és most mind a kettő be is következik. Az első az, hogy viszonozza a csókomat. Rendben, ezen a múltkor már túlestünk, viszont még mindig olyan hatással van rám, amit normális érzelmekkel nem tudok kifejezni. A torkomban a dobogás akkor kezd el állatias ütésekké erősödni, mikor egy szoba felé kezd el húzni. Nem ellenkezem sokat, némán követem a cél felé. Nem sok szó esik köztünk, még akkor sem, amikor a szobába lépünk. Csak iszunk, és megtörténik az, amire egyáltalán, még a legcsodásabb álmaimban sem számítottam. Ő húz magához közelebb.
Nem váratom meg sokáig, határozottan megfogom a derekát, olyan közel húzom magamhoz, amennyire csak engedi összefeszülő testünk. Ajkait követelőzően veszem birtokba, szinte már állatiasan. Minden finomkodás felesleges, a szoba falának lököm, egyik kezemmel beletúrok a hajába, a másikkal pedig a lábát az oldalamhoz húzom. Az ajkaitól csak igazán nehezen tudom elszakítani magam, de mégis megteszem. A homlokomat az övének támasztom, ameddig a szemeibe nézek. Az enyémek vágytól, elfojtott indulatoktól izzanak. A hangom rekedt, izzadok, a szívem a torkomban dobog.
- Biztos vagy benne…M? – meg sem várom a válaszát, a nyakába csókolok, fogaim a finom húsba marnak. Nem fogom vissza magam, ha fáj neki, akkor bizony fáj. Azzal a kezemmel, amiben a hajamba túrtam, most a testén simítok végig. Mintha eddig oly természetes lett volna, mégis még olyan idegen. Gyorsuló lélegzetem árulkodik azokról az ösztönökről, amiket még sikeresen elnyomok magamban, az ajkai utáni vágyat viszont nem tudom csillapítani. Szenvedélyesen, vágytól túlfűtve kapok utána, kezem pedig a ruha alá csúszik, és testének minden egyes négyzetcentiméterét fedezi fel. A bőre szinte éget. Én pedig kezdem elveszíteni a fejemet.


megjöttem :3 ♦ öltözék már nem sokáig lesz :3 ♦ zene meg valami szexes, haha♦ ©

Átgondoltam a múltkori mondandóját. Aztán valamire rájöttem: nem is vagyunk mi annyira különbözőek. Egy-két dologban azért hasonlítunk és hát a személyiségünk sem túl eltérő. Csak ő kiváltotta belőlem azelőtt ezt a haragot, ami a végére már gyűlöletté módosult és most, szép lassan kezd átváltani szimpátiává. Furcsa, de igaz. Ez eddig nem vallottam be magamnak.
Szavaira már nem mondok semmit. Csak egy kósza gondolatmenet volt tőlem a múltból, és ugyan nem is kell túlzottan elgondolkodnom azon, hogy mit szeretnek benne. Jól tudom, jól ismerem ezt a társaságot, valamikor én is hasonlítani akartam rájuk. Azt hiszem még azelőtt, mielőtt apám eladott, mint egy málhás lovat és Marcell először megzsarolt a barátaimmal. Addig akartam. Aztán csak próbáltam elrejteni azt, amit tudok, hogy ne higgyenek nekem, hogy ne kelljen ezt csinálnom. Most pedig azt hiszem, Marcellnek köszönhetem, hogy valóban nem kell belelépnem ebbe a világba. Egyelőre nem. Talán meggondolatlanság, talán nem, de úgy érzem, most ezt kell tennem, kettesben akart lenni, hát tessék. Csak egyszer pillantok hátra, amikor elindulunk és látom meglepett arcát, amire beharapom ajkam és visszafordulok, ameddig beérünk az egyik helyiségbe.
A pia jólesően hat rám, már szinte annyira megszokott, hogy meg sem érzem hatását rögtön. Valamiképp viszont minden esetben furcsát hoz ki belőlem. A vágy és a szenvedély, amit egyébként nehezen adok meg magamnak és a feloldódás, amit szintén nem tudok másként mostanság megtenni, csak így. Szerencsére elég pár pohárkával is, nincs szükségem literekre. Mégis szeretném, ha ezt majd egyszer elhagyhatnám.
Gondolkodás nélkül húzom magamhoz közelebb, égető ajkakkal. Pontosan azt teszi, amit vártam tőle. Egészen szorosan húz magához, összefeszül testünk és tekintetünk csak egy pillanatra találkozik a csók előtt. Vadul csókol, én pedig viszonozva ezt hasonlóképp, beleharapok ajkába, nem érdekelve, hogy fáj e vagy sem neki. A hideg fal megborzongatja hátamat, de gyorsan elfelejtem ezt az érzést, sokkal inkább a kéjre koncentrálok, amit Marcell érintései okoznak nekem. Ameddig a csók tart, egyik kezemmel a pólója alá nyúlok, beleeresztve karmaimat az oldalába, ezzel is jelezve, hogy mennyire élvezem csókját, érintéseit. Szemében látom mindazt, amit eddig még sosem. Talán ő is az enyémben. Mégsem vártam, hogy kérdést szegez hozzám. Nagyobb levegőket veszek, ütemesebben, és mégis talán a pillanat heve miatt nem gondolkodom el a kérdésen. Gyengepontom a nyakam, felsóhajtva suttogom bele hajába válaszomat.
- Igen, biztos. – Elharapom a szó végét, a harapásával együteműen mélyesztem bele körmeimet a férfi hátába, miközben még közelebb simulok hozzá, érezni akarom minden egyes porcikáját. Testem megfeszül keze hűvös érintésére, nem ellenkezem egy pillanatig sem, hagyom, hogy csináljon velem, amit csak akar. Ajka ismét az enyémet érinti, de én hamar kilépek ebből a csókból, hogy forrón égő számat nyakának érintsem és csókoljam végig, érzékien, miközben megszabadítom a ruhától felső testén. Ebben a pillanatban most semmi sem érdekel, csak mi ketten. A világ meg is szűnik körülöttem, hiszen a vágy, amit most iránta érzek, túlszárnyal minden más jelenséget.

Vic & Marcell

Soha nem gondoltam volna, hogy a menyasszonyommal éppen Dolohov házibuliján fogok egy szoba felé sétálni, ahol nyilvánvalóan nem éppen malmozni fogunk. Fogalmam sincs, hogy ezt a pia váltja ki belőle, vagy már elértem nála annyi változást, hogy képes legyen rám másként tekinteni. Őszintén reménykedem abba, hogy az utóbbi változás volt az, ami elindította benne a lavinát. Mert bennem olyan lavinát indított el a puszta jelenlétével, hogy azt szavakkal el sem tudnám mondani. Mindenemet megváltoztatta, és már magamnak is be merem vallani, hogy szerelmes vagyok. Nem tudom, mikor történt ilyen utoljára, azt sem tudom, hogy ki volt aki legutóbb ilyen érzelmeket váltott ki belőlem, de ezek jelen pillanatban nem érdekelnek. Csak Vic érdekel. Csak ő.
Felszisszenek akkor, mikor az ajkamba harap, de ezzel csak elősegíti a bennem rejlő állat felszabadulását. Soha nem tartottam magam gyengéd embernek, most viszont tényleg nem is tudnék az lenni. A bennem bujkáló tigris egy hatalmas üvöltéssel töri át a ketreceket, és szabadul ki. Elég volt egyetlen szikra, és én már most felrobbantam.
A hátamon a hideg végigfut, ahogyan a pólóm alatt matat, és belemélyeszti a körmeit. Belemarkolok a hajába, és egy hatalmasat harapok a nyakába. Elveszítettem a fejemet, és pontosan olyan lettem, mint egy állat, akinek csak az kell. Nem mindenki tudja ezt kihozni belőlem, és aki megteszi, az már valamit nagyon-nagyon jól csinál. Amikor megszabadít az ingemtől, a ruhát egyszerűen letépem róla. Nem érdekel, hogy utána nem lesz mibe visszabújnia, ez most a legkevésbé sem foglalkoztat. Elhúzom a faltól, szorosan tartom a karjaimban, amíg megcsókolom ismét. Kezem a fenekére siklik, belemarkolok, majd kinyitom a szemeimet, egy olyan helyet keresve, ahol… Hm, hát nyugodtan folytathatjuk az egymásnak esést.
Amikor megtalálom az ágyat, ami csak pár lépésre van tőlünk, hatalmasat taszítok rajta. Nem is várok sokáig, úgy ugrok utána, mint egy párduc tenné a gazellával. Végül is majdnem olyanok vagyunk. Csak egy rövid, de annál vadabb csókkal ajándékozom meg, aztán pedig a nyakát kezdem csókolgatni, egészen addig, amíg kezem elindul lefelé, a melleitől egészen az alsóneműjéig. Egyelőre semmi mást nem teszek, csak végigsimítom a szeméremdombját. A kulcscsontjába beleharapok, mielőtt csókjaimmal a mellei felé venném az irányt. De előtte még visszatérek az ajkaihoz, és egy hosszabb, égető csókot adok neki. Teljesen elvesztettem az eszemet.



megjöttem :3 ♦ öltözék már nem sokáig lesz :3 ♦ zene meg valami szexes, haha♦ ©

Biztos vagyok benne, hogy ez a hirtelen változás ami mindkettőnket érintett valójában, picit megzavarta őt. Nem direkt csináltam, de őszintén nem bánom. Talán így mindkettőnknek jobb esélyei vannak a másiknál, még ha rövid ideig is, de máshogyan állunk majd egymáshoz.
Sokszor elgondolkodtam rajta, milyen lehet ilyen helyzetben. Több eshetőség is megfordult már a fejemben, fantáziáltam róla, nem is olyan rég. Nem is tudnám őt másként elképzelni, csak így, ilyen erős és kissé durva érzésekkel, érintésekkel. Valójában mindig is hasonlóra vágytam azelőtt, és most meglepetésként ért, hogy tőle megkaphatom ezt. Ezt a gyönyörű, kissé fájdalmas, de mégis minden igényt kielégítő vágyat.
Felszisszenek a fájdalom érzetére, de az adrenalintól ami a testemben most szétárad, hirtelen csak pillanatig érzem azt. Folytatom, de már jóleső nyögéssel, ezzel is tudván, hogy mennyire ingerlem a belső tigrist, mindkettőnkben. Egy pillanatig meglepetten állok előtte, a széttépett ruhámmal, de nem is jut eszembe, hogy hogyan fogok majd hazamenni így, úgyhogy kibújok abból, lerúgom magamról és már csak egy leheletnyi fekete alsóneműben ingerlem tovább Marcellt. Kezem végigfut egész testén, ahol csak érem. A csókok között alig veszek pár lélegzetnyi levegőt, nem is ez az elsődleges célom most. Amikor alkalmam adódik rá, mellkasába harapok, vagy csak apró, forró csókokat lehelek rá ide-oda, szerteszét a testére.
Sokkal könnyebben mozgok már, amikor az ágyra kerülök. Kéjes tekintetemmel várom őt vissza hozzám, és nem is kell túl sokáig várnom, hiszen rögtön rám veti magát, vadul csókol tovább. Idő közben az én kezem már egészen alsó tájékon matat, egy mozdulattal gombolom ki nadrágját és lassan próbálom megszabadítani is tőle, hiszen nem vagyunk így egálban. Egyáltalán nem vagyok szégyenlős vele kapcsolatban, és ez talán már teljesen el is mondta rólam, hogy biztosan nem ő nekem az első férfi az életemben. Mondjuk ezt gondolom már eddig is tudhatta.
Egyre hevesebb hangok hagyják el a számat ahogyan testemet kényezteti. Érezhetően már minden porcikám csak őt akarja, és nem igazán vágyik semmilyen előjátékra sem. Ezt próbálom éreztetni vele mihamarabb, amennyire érem, lassan én is kényeztetni kezdem őt, még jobban felhergelve, hogy ne tudja türtőztetni magát egy pillanatig sem tovább.

Vic & Marcell

Éppen tehetném azt is, hogy megállok, és azt mondom ennyit, és ne tovább. Nem teszem. Nem teszem, de nem is tenném meg, mert egész egyszerűen nem tudnám. Ő olyan, mint egy gazella, aki sikertelenül menekült a támadója elől, én pedig olyan vagyok akár egy párduc, akinek végül sikerült az, ami a többieknek nem. Felfalni az áldozatát. Oké, komolyan nem tenném meg, de jelképesen mindent megengedhet magának az ember fia, nem igaz?!
Minden pont olyan, mint ahogy elképzeltem. Nincs finomkodás, nincsenek elkóborolt simogatások. Mint kettő állat, úgy esünk egymásnak, és ez az egész úgy lesz egyre durvább, vadabb. Úgy engedünk meg egyre többet magunknak, és leszünk egyre merészebbek. Egymásnak nem tudunk újat mutatni, az biztos, hiszen egyikünk sem első a másiknak, mind a ketten tudjuk a dolgunkat. Ez mégis, most… Egészen más, mint a többi. Egyszerre lennék gyengéd, és mégis tépném szét, mint ahogy széttépné a tigris az ártatlan zebrát, amit a közös vadászat során találtak a falkatársaival… Mégsem adná oda másnak, hanem egyedül fogyasztaná el. Tisztában vagyok azzal, hogy mennyi takony csorgatta Vic után a nyálát mindenhol, de ő már az enyém, és aki a szemét is veti rá úgy, ahogy nem kéne rávesse… Merlin mentse meg tőlem, mert én nem fogom, erre Ő lesz a tanúm.
Hagyom, hogy megszabadítson a nadrágomtól, ezzel együtt az alsóm is lekerül rólam, így már anyaszült meztelenül vagyok fölötte. Nem sokat váratok arra, aminek már el kellett volna jönnie réges-rég. A fehérneműjétől megszabadítom, és egy szenvedélyes csókot égetek ajkaira, miközben egyik kezemmel széttárom a lábait, és csípőmet előremozdítva, lassan átadom magunkat a kéjes örömöknek. Ütemes, előre-hátra mozgásom először kínzóan lassú. Felnyögök, és a kéjtől, az állati ösztönöktől eltorzult tekintettel pillantok a szemeibe, miközben csípőm odalent gyorsabb ütemre vált.
Nem szólalok meg. Egyik kezem Vic csípőjétől a mellei felé siklik, masszírozni kezdem őket. Először gyengéden, aztán egyre durvábban. Vadul kapok ajkai után, néha meg is harapom. A vére ajkamban kesernyést ízt éreztet, mégsem tud érdekelni. Másik kezemmel a combját simogatom, majd halkan felnyögök, ahogy csípőm ismét egy gyorsabb fokozatra vált. Így még nem vesztettem el a fejemet. Még.



megjöttem :3 ♦ öltözék már nincs is :3 ♦ zene meg valami szexes, haha♦ ©

Tekintetem egyfolytában az övét keresi. Látni szeretném a vágyódást, azt a türelmetlenséget, amit magából áraszt. Lopva csókokért kapok, miközben már felettem átvette a vezetést. Kezeim nyaka köré fonódnak, bele-belemarkolok hajába, és néha, mikor nekem fáj vagy éppen durvább a kelleténél, kicsit meg is húzom azt, nem kímélve őt sem semmitől. Nem vagyok kis angyal, sosem voltam. Miért is bánjak jól a férfiakkal, ha ők sem teszik hasonlóan? Marcell és köztem ez a folytonos düh és harag pedig ezt az állatot hozta ki belőlünk. Pedig még nem is ezekre gondoltam. És mégis meg kellett adnunk magunkat, engedni kellett az éveken át tartó szorításokból, hogy idáig eljussunk.
Könnyen szabadulunk meg mindketten a maradék ruhától, és tökéletesen értelmezi kifejezéseimet, mozdulataimat. Egy pillanatig haboz csak, ameddig csókja számat égeti, majd megtörténik az, aminek már rég meg kellett volna. Hangosan sóhajtok fel, nem érdekelve, hogy ki fogja ezt meghallani vagy ki nem, egyébként is elég sokan vagyunk most ebben a kúriában és hát a zene is hangos. A lassú tempó nem az én világom, de eközben sem hagyom ki a kéjes felszólalásokat, és ameddig így folytatja, kicsit felemelkedem, nyakába harapok, majd ajkát ízlelem, tekintetemmel az övét keresem.
Lábaim egészen köré fonódnak amikor gyorsabb ütemben folytatja mozdulatait. Testem megfeszül, ajkam beharapom, én is megízlelem saját vérem, de valahogy ez most engem is hidegen hagy. Kezeim hátát simítják, majd karmolják, hosszabb idő elteltével egyre jobban érzem a kéj adta örömömet. Nem habozok, ezt a heves helyzetet kihasználva próbálom a férfit kicsit oldalra lökni, hogy ő kerüljön alulra, és ha sikerül, akkor pimasz mosoly kíséretében egy hosszabb csókot adok ajkára, hogy kicsit élvezze a helyzetet, a látványt, az érzéseket. Kezeim lassan végigsimítanak mellkasán, miközben csípőm mozgásba kezd felette, számomra kifejezetten izgatóan. Szemem lehunyom, kiszáradt torkomból pedig továbbra is az élvezet igazolása hallatszik.

Vic & Marcell

Rohadtul nem itt kellett volna megtörténnie. Nem így. Nem most. Nincs magával a helyzettel bajom, mert egyrészt, ki nem akarná megfektetni Vic-et? Másrészt, hogy ezt ezentúl már csak én tehetem meg, harmadrészt még mindig nem így kellett volna történnie. De én semmi rossznak nem vagyok az elrontója. Bár ezt a dolgot szokás nem feltétlen rossznak hívni, igaz?
Türelmetlen voltam, és egy faszfej. Mert tényleg az voltam, és nem hagytam, hogy az esetleges szerelmünk magától bontakozzon ki. Hát, ami azt illeti... Nem is tette meg elég jól, hiszen ő utált engem, én pedig eleget tettem azért, hogy bizony utáljon engem. És most mégis itt vagyunk, és lassan egymáséi leszünk, nem is akárhogyan. Pont, hogy nem. A türelmetlenség, a vágy, az állati ösztöneim - amik elszabadultak - mind visszatükröződik a szemeimből. Egész egyszerűen akarom Őt, kell.
Aztán a kezdeti teljesítményem után egy gyors mozdulattal alulra kerülök. Nem mondom, hogy meglepett, de azt se mondanám, hogy annyira tetszik, hiszen így kiszolgáltatottnak érzem magam. Valójában az is vagyok, de Vic mozgása minden ilyen dolgot elfeledtet velem. A csókot viszonzom, egyik kezemmel beletúrok a hajába, mielőtt pedig megszakítaná ezt a pillanatot, tovább nyújtom. Ezt most nem akarom elengedni, és szenvedélyes, érzelmekkel telített csókot adok neki.
Amikor mozogni kezd, akkor kezem elindul felfelé a testén. Egyenesen a torkáig csúszik. Kezem rákulcsolódik elölről, egy picit megszorítom, majd a kebleire tévednek tenyereim. Számból először halk, majd egyre hangosabb sóhajok szakadnak fel.
- Vic, én... - sóhajtok egy kibaszott nagyot, kettő mozdulat között. - Szeretlek.


megjöttem ♦  ruha már rég nincs
♦ zene valami szexes[/url] ♦ ©

A köztünk lévő érdekes kapcsolatra nincs szó. Ez igazolja az éveken keresztül tartó ellentét, a hirtelen változás, valamiféle fény pislákolása kettőnk között, majd a hirtelen vágy és kéj, amit itt és most tettünk egymásnak. Még pár hónappal ezelőtt el sem tudtam volna képzelni, hogy valami hasonlóba keveredek ezzel a férfival. Sőt, akkoriban elzüllött módjára próbáltam minden határt feszegetni, hogy hátha valaki felbontja az eljegyzésünket. Nem így lett és azt hiszem most már nem is bánom, hogy így alakult a végső helyzet.
A hirtelen változás, amivel én felülre kerülök furcsa érzéseket kelt bennem. Mégsem veszem ezeket most figyelembe, hiszen a csók, amit elnyújt, oly módon elveszi az eszemet és a gondolataimat, hogy legszívesebben itt helyben felrobbannék. A mozgás nem lassul, ugyan abban a tempóban haladunk még a csók közepette is, amibe bele-beleszúrok egy-egy kéjes sóhajt. Hagyom, hogy kiélje magát, minden egyet mozdulatát, szorítását élvezek jelenleg. Pillanatokig lehunyom szemem, főleg amikor már érzem, hogy ő is hamarosan a csúcsra kerül, ekkor a helyzet számomra még izgatóbbá válik. Akkor nyitom fel őket újra, amikor megszólít. Fejemet előre hajtom, tekintetem az övét övezi és szavai oly meglepnek, hogy beharapott ajakkal emelkedem ismét fel. Nem szólalok addig, még a csúcsra nem juttatom. Aztán fekszem be mellé, magamra húzva az ágyról letúrt lepedőt.
- Én... - Túlságosan zavarban érzem magam, hiszen még sosem éreztem senki iránt olyasmit, amit ő mondott nekem az imént. Sőt, azt sem tudom, mit kellene éreznem. - Én nem tudom ezt mondani még neked. Valamit érzek, de... nem akarom elhamarkodni. - Oldalra fordítom a fejem. Furcsa ez a szerelem.