Egyszer volt, hol nem volt egy aranyvérű család legkisebb kölke, aki nem kapta meg soha a neki kijáró figyelmet, folyton a bátyja árnyékában élt és a töke ki lett vele. Már nincs több apuci, anyuci sőt a bátyját is igyekszik elfelejteni – már amennyire el lehet felejteni a Mágiaügyi Minisztert, ha egyszer minden plakátról ő vigyorog vissza rád. Ezért is csatlakozott a Nagyúr seregéhez, sokkalta jobban tekinti halálfaló társait a családjának, mint a Minchumokat.
Halálfaló ||Aranyvér|| Varázspálca
Hétéves vagyok Ő meg tizenhárom. A karácsonyfa alatt ülünk, anyám és apám a kanapén foglal helyet miközben egymás kezét fogva figyelnek minket, ahogy az ajándékokat bontogatjuk. Rohadtul nem volt nehéz kitalálni, hogy mit fog kapni. Már a csomagolásból látszott, hogy mit rejt a hosszúkás vörös papír. Már nem is volt olyan érdekes az elvarázsolt hógömb, amit én kaptam. Félig kibontva állt meg a kezemben az üveg, kékes íriszeim feszülten figyelik ahogy a bátyám nagy odafigyeléssel és rohadt lassan bontja ki az ajándékát. Haladj már baszki! Aztán egyszer csak lekerül a seprűről a csomagolás, Harold ujjong – mintha nem tudta volna Ő is – apám hátba veregeti és sok sikert kíván a kviddics szezonjához – pedig ha tudná milyen béna – anyám majdnem sír az örömtől, hogy eltalálták mire vágyik a legnagyobb fiuk. Én meg csak ott ülök a kezemben a félig kibontott golyóval, apró kezeimmel úgy szorítom, ahogy csak bírom majd felüvöltök azon a cérnavékony hangon, amim van mire megfagy a levegő a helyiségben és nagy szemekkel néznek rám, amolyan „ ó drágám, nekünk van egy másik gyerekünk is?” tekintettel. Vézna karomat dobásra lendítem, el akarom vele találni Haroldot, az arcán de úgy, hogy örök életére viselje a heget amiről majd elmondhatom, hogy én okoztam neki. Csakhogy Harold ügyes és kihajol a hógömb elől aminek következtében az anyámat találom arcon. Felpattanok és az ajtóhoz rohanok, egyszerűen nem tudom feldolgozni, hogy ő megkapta azt amit kért, én meg a vasút helyett egy szaros kis hógömböt kaptam. Az ajtóban még megállok, hogy visszanézzek rájuk és mivel csak hétéves vagyok jobb beszólás nem jut eszembe csak az, hogy: - Ne legyen boldog karácsonyotok! – és Trash Minchum lelép.
- Crucio! - Arcomra torz mosoly ül ki, ahogy sikít, nyög és könyörög az előttem fekvő férfi. Magzatpózba kuporodva fogja a fejét, majd amikor az átok elhagyja a számat a teste megfeszül és földöntúli sikoly üti meg a fülem én pedig békességet érzek, elégedettséget. A hátára fordul, égszínkék szemeit rám szegezi, szája kinyílik, de egyetlen hang sem jön ki a torkán. - Harold, nem hallak. Hangosabban! – a fülemhez tartom a kezem és közelebb hajolok, hogy jelezzem tényleg nem értek semmit, fogalmam sincs mit szeretne mondani, erőltesse meg magát. Ujjaimat végighúzom az arcélén, valami melegség árad szét bennem, amikor pillantásából azt olvasom ki, hogy elfogadta a halálát, hogy feladta és a sorsát a kezembe helyezte. – Tudod milyen érzés volt a tökéletes Harold Minchum árnyékában élni? Van neked fogalmad arról, hogy mennyire … - ökölbe szorított kezemet gyorsan a szám elé helyezem és beleharapok, hogy megmaradjon a nyugalmam, ne küldjem rá azonnal a gyilkos átkot - mennyire felbosszantott, amikor téged hoztak példának? Ó, pedig én tudom, hogy egyáltalán sem vagy tökéletes, drága bátyám. Két lépés balra, egy hátra majd egy újabb ideges ujjropogtatás. A padló fájdalmasan nyikorog a talpam alatt, minden egyes mozdulatomnál kisebb porfelhő száll fel. Az előttem fekvő Harold öklendezni kezd, kicsit megremeg miközben az orra valahogy megnő, a haja kiszőkül egy-két foltban én pedig felsóhajtok, már így eltelt volna az idő? Az asztalon heverő dobozhoz lépek, felcsapom a tetejét és kikapom az apró fiolát. - A rohadt életbe – üres. Egyetlen csepp százfűlé főzet sem maradt benne, amit felhasználhatnék még a szórakozásomhoz. Bosszúsan csukom le a doboz tetejét, az áldozatom felé pillantok és egy szánokozó pillantást vetek a muglira. Egy ajtó csapódik be, gyöngyöző kacaj hangja üti meg a fülem, majd a nevemet hallom. - A rohadt életbe. Jó, most figyelj – megrázom a fejem, majd a karjaim egy kicsit megmozgatom a vállam és felemelem a pálcám. A jól megszokott zöld villanás egy másodperc erejéig beborítja a szobát, majd elül és ugyanebben a pillanatban egy varázstalan lelkének utolsó darabja elhagyja az élettelen testet én pedig már száguldok is lefele a lépcsőn, hogy üdvözöljem a bátyámat és bájos feleségét az utolsó közös karácsonyunkon. Már ha minden tökéletesen sikerül.
Végül sokkal könnyebben ment, mint ahogy azt elképzeltem. Mármint arra gondoltam, hogy biztos majd meg fogom bánni, hogy sírni fogok, könnyeket ejtek a nő után, aki nem érdemelte meg a halált. Vagyis ha jobban nézzük megérdemelte. Kiérdemelte azzal, hogy Harold egyik trófeája volt, egy újabb példa arra, amit a bátyám megszerzett és én meg nem. A bagoly percekkel ezelőtt érkezett Mrs.Minchum halálának hírével, pont akkor amikor éppen töltöttem magamnak egy pohár whiskyt, tökéletes időzítés. Kötött pulóverem ujja fel volt tűrve így tökéletesen láthatóvá vált a Sötét Jegy, ami már hónapok óta díszítette az alkaromat, a bátyám legnagyobb bosszúságára. Ahogy az ablakon kibámulva figyeltem a járókelőket és ittam egy kortyot az aranyló folyadékból egy hatalmas sóhaj szakadt fel belőlem. Harminckét év elnyomása hagyta most el az ajkaimat és vette át a helyét az elégedettség. Mert végül is mit tudok felmutatni? Egy apát és egy anyát, akik valószínűleg kitagadnak a családból, amint a nevemhez tudják kötni a gyilkosságot – bár nem mintha ez akkora változást jelentene a kapcsolatunkban. Nyolc év tanulmányt a Roxfortban – mert ugye az a hetedév annyira jó volt, hogy meg kellett ismételni még egyszer. Egy beadott jelentkezés átoktörőnek majd három behívó levelet a minisztériumba, amikre nem mentem el. Egy billogot a kezemen, aminek nevében annyi életet ontottam ki, ezért pedig megbecsülnek, sőt hálásak nekem. Tudják, hogy rám mindig számíthatnak, hogy én soha nem hagynám őket cserben, mert én nem vagyok a családom. Nem vagyok Minchum. Csak simán Trash vagyok.
Keresett || Különleges képesség (ha van) || Multik
▽The Age Of The Marauders▽
I solemnly swear
I am up to no good
Marlene McKinnon
C’est la vie
Griffendél
Ha vakmerõ vagy s hõsi lelkû
▽ Reagok :
47
▽ Avatar :
Josephine Langford
»
»Kedd 22 Nov. - 17:28
Elfogadva!
Helló, helló! Hm, amikor megláttam a nevedet, nagy reményeket fűztem hozzád. Kíváncsian vártam, mit fogsz kihozni ebből a karakterből, hiszen Harold már nagyon várta, fontos karakter az életében és hát ahogy elolvastam az előtöridet, a tiédben is ő, még ha nem is olyan jó értelemben. Hibát nem találtam, minden a helyén. A pb tökéletes választás, és nem is jártatnám itt tovább a szám, hiszen szerintem már mindenki őszintén kíváncsi a fejleményekre, ami közöttetek fog történni! Foglalózz le, csekkolj az aktivitás ellenőrzésbe, aztán pedig boldogítsd a fórumlakókat ^^ És persze ne felejtsd el lejelentkezni Voldemortnál sem a kapcsolatlistáknál!