Összehúzott tekintetemmel pillogok rá miközben megköszöni az ajánlatomat. Nem mozdulok és csak figyelem őt pillanatokig. Valamiért annyira megtörtnek tűnik most, és emlékeztet magamra. Talán nem is különbözünk annyira, mint az hittük? - De legalább akkor benézhetnél, ha úgy jönne. Ha nem is maradnál... - Nem folytatom, hogy nem érdekel mit mondanak a szüleim, hogy legalább lenne valami, ami miatt tudnék egy napot normálisan otthon lenni, és hogy biztosan Vesta is örülne ennek, bár az otthonom az egyetlen hely, ahol a húgommal normálisan, egymást közel tudjuk engedni egymáshoz. Ő mégis sírva fakad, könnyei lassan folynak le arcán, én pedig komolyan törődően és nem értve magamat még mindig, kérdezek rá a problémájára. Ekkor ledöbbenek és őszintén már látom: egyformák vagyunk belülről. - Én... nem tudtam. - Nem mozdulok el, inkább csak szemeit nézem. - De hát, azt tudják, hogy megostromolták az iskolát, vagy nem? - Kérdezem finoman, de nem folytatom és nem is várom el igazán, hogy válaszoljon erre. Ha nem hát nem, miért feszegessünk egy olyan témát, ami fájdalmat okoz? Aztán fogom csak fel, hogy a végén mit mond nekem. - Nem láthatnál? - Éretlenkedem. Természetesen tudom mire gondol. Csak valahogy nem gondoltam, hogy ez az egyik oka rá, amiért ezt nem akarja elmondani a családjának. Nagy szemekkel meredek rá. Nem tudok megszólalni.
Sóhajtok egyet és már nincs szívem visszautasítani az ajánlatát, mert nem akarom. Látni szeretném a szünetben is és nem tudom, hogy ez jó vagy rossz dolog e. De hát kit érdekel, talán nem is annyira közömbös számomra ő, mint én azt szeretném. - Talán benézek hozzátok és elloplak egy napra. - mondom neki őszintén és mosolyogva, mert tényleg elfogom egy napra rabolni, talán behajtom rajta azt, hogy ő felfogja dobni a szülinapomat és majd meg szereteti velem. Összeszedem magamat, nem fogok sírni, nem leszek egy sírós picsa, aki mások figyelmére szorul. Nem kell a vigasztalása sem, eddig is megvoltam nélküle és ezután is megleszek.. remélem. - Nem tudnak semmiről és nem is fognak. - felem neki, majd elmosolyodom halványan és következő kérdésére csak megpöckölöm az orrát. - Jól hallottad.. hiányozna az a ronda fejed. - mondom neki már őszintén mosolyogva.
Bólintok egyet, egy apró mosollyal az arcomon. Nem tudom, hogy őszintén mondja e amit mond. Vagy csak azért, hogy lerázzon. Kíváncsi tekintetemmel illetem őt, közben eszembe jut beleinni a vajsörömbe is. - Rendben, én várni foglak. - Válaszolom egyszerűen és egyértelműen. Komolyan reménykedem benne, hogy majd fogja magát s eljön. Ugyan azt nem mondta el, mikor van pontosan a születésnapja, de biztos lehet benne, hogy majd meg fogom lepni valami ajándékkal őt, ha akkor lesz ha nem. De miért is jönne el pont a szülinapja napján? Ha már annyira nem kedveli... A szüleiről a témát inkább nem húzom tovább. Egyszerűen csak értetlenül pillogok tovább, nem is tudom, hogy nem tudhattak a szülei a támadásról, hiszen mindenhol erről volt szó. Talán nem is kellene erre választ keresnem. Elvégre, nem az én dolgom. Aztán ismét elmosolyodom és visszaülök a helyemre. Neki jobban megy az álcázás, mint nekem. - Hm, megleptél. Az a ronda? Szerintem nem is az... még meg is borotválkoztam. - Simítok végig az arcomon, a poén kedvéért. - Te is hiányoznál. - Vallom be őszintén.
Már örülök, hogy lezártunk minden olyan témát, amiről nem igazán akarok beszélni.. Lehet meglátogatom, lehet hogy nem, ez még csak a jövő zenéje. Nem is tudom, hogy miért mennék le hozzájuk, de hát végül sikerül összeszednem magamat és már rendben vagyok, már megint minden kezd derűs lenni. - Nem tudom miért nem látod be az igazat.. Én tudom magamról, hogy ronda vagyok. - mondom neki kacagva, de hát kit érdekel, hogy engem ki milyennek lát, én akkor is csúnyának gondolom magamat, mondhat bárki bármit. aztán csak sóhajtok egyet, mikor visszaemlékszem a borostás arcára. - Pedig sokkal jobban állt neked a szőr. - legyintek egyet inkább és iszok a vajsörömből. Nem is tudom.. de amikor bevallja, hogy én is hiányoznék neki. - Lassan már kezdem azt hinni, hogy szeretnéd, hogy a barátnőd legyek. - kacagok fel szemet forgatva.. már senki sem mondaná meg, hogy pár perccel előbb még sírtam, valamivel erősebb vagyok azért nála.
Csupán csak felvonom a szemöldökömet a mondandójára. - Hát, Edwards, te inkább hülye vagy mint ronda! De akkor legyünk mindketten rondák, na tessék! - Vágom rá, a végére kicsit elnevetve magamat. Nem is tudom, miért vagyok ilyen vidám. Talán a kényszer, a félelem váltsa ki belőlem, ami holnapról vár rám otthon. Ki akarom élvezni ezt a kis időt. Megforgatom szemeimet. - Nem szeretem a szőrt az arcomon. - Vonogatom meg a vállamat. Talán majd ha idősebb leszek. Mondjuk már jó most is úgy idősebbnek tűnni tőle, de kicsit kívülállóként éreztem magam akkor amikor rajtam volt. Vagyis igazából az is voltam tényleg. Valamiért én nem tartom viccesnek azt, amit közöl. Egyszerűen csak a kezembe veszem a vajsörömet és tekintetem megállapodik Dorison, és mit sem szólok pillanatokig. Most jön az, hogy nem ártana terelnem a témát. Viszont azt hiszem ehhez már kicsit késő. Mármint biztos meglátta rajtam, hogy elgondolkodtam azon amit mondott. - Nem értem a kapcsolatunkat. - Ennyit nyögök ki erre őszintén és határozottan.
- Ez már egy kis lépés az elfogadáshoz vezető úton Zabini! - mondom neki mosolyogva. Büszke vagyok rá, hogy végre belátta milyen is ő valójában, mert nem csak kívül ronda, hanem belül is. Nem mintha én valamivel is különb lennék, mert semmivel sem vagyok az. De engem ez nem is zavar, mert tudom magamról, hogy milyen vagyok és mindig is ilyen voltam. Rám semmit sem lehet mondani egyértelműen, mert belőlem mindenből van egy kicsi. Ha nem szereti a szőrt, akkor nem szereti, csak megvonom a vállamat, pedig nekem sokkal jobban tetszett úgy, de ez már az én gondom, meg hát kit érdekel a véleményem. Aztán mikor nem nevet velem, akkor kicsit beparázok, mondtam volna valami rosszat? Esetleg valamivel megbántottam? De nem, mert semmi olyat nem mondtam és csak pislogok rá, mint egy hülye, amikor kimondja azokat a szavakat. - Akkor már ketten vagyunk. - mondom neki, majd kiiszom a vajsört az utolsó cseppig a poharamból.. Ezen nem is akarok gondolkodni..
Csak elnevetem magam kijelentésén, erre már igazán nincs mit mondanom. Minden egyes szava oly furán cseng most. Nem tudom, hogy minek nevezzem azt, ami hirtelen kettőnk között jött létre. De ez több, mint barátság. Az szerintem neki is be kell látnia. Ő is és én is megisszuk a vajsörünket. A poharamat kicsit az asztal közepére tolom, egyelőre úgy érzem elég volt, ha még egy pohárral megiszok, akkor biztos, hogy majd az egész vonatúton pisilni kell járnom. Azt pedig nem szeretném. Inkább csak beülnék egy fülkébe és végigaludnám az egészet. Tekintetem Dorisra emelem amikor egyetértően válaszol a kijelentésemre. Mégis mit kellene most mondanom? - Hát ja, mi is furák vagyunk. - Egyértelműen. Sosem leszünk normálisak. De azért én kíváncsi lennék rá, milyen lenne, ha együtt lennénk... ki tudja, lehet, hogy még egyszer majd lesz is rá esélyünk.
Na de na.. nem is tudom, hogy most pontosan mi is van, de nem is akarok gondolkodni, mert jól érzem magamat vele és örülök, hogy nem mentem be az utolsó napra, mert ez így jobb volt mindenkinek. Talán nem kellett volna úgy indítanom és nem kellett volna sírnom sem, mert most tök hülyén érzem magam ezek miatt. Szóval inkább nem is tudom, hogy mit mondjak már, vagyis tudom, hogy mit kéne neki mondanom, mert szeretnék valamit tőle kérni.. Talán most pont itt lenne az ideje, hogy elmondjam neki, szóval Doris Promise Edwards, nyisd ki a hatalmas pofádat és mond el neki. - Ömm.. ha néha írhatnánk levelet egymásnak, ha nagyon unatkozunk. - mondom neki mosolyogva és nézem őt, próbálok olvasni a szeméből és van itt még valami.. De még nem akarom itt hagyni. - Szeretném, ha minden ilyen maradna, mert szükségem van rád, csak még nem tudom hogyan.. - mondom őszintén, aki nem mer az nem nyer. Hülyét ezzel meg szerintem nem csináltam magamból.
Elgondolkodom azon, miközben csendben ücsörgünk egymással szemben, hogy miként is fogjak most hozzá a továbbiakhoz. Menjünk vissza az iskolába? Vagy beszélgessünk még? Valahogy jelenleg nem jön egy árva szó sem a számra, csak nem tudom miért... amikor eddig be sem tudtam fogni. Aztán meglepő fordulat következik. Amikor már azt hittem, befellegzett az egész beszélgetésünknek, ő megszólal és olyat mond amit nem hittem volna, hogy valaha is hallok az ő szájából. - Írhatunk. - Örülök, hogy ez mondja, de meglepettségemet nem tudom eltüntetni, azért próbálok mosolyogni nem túl bugyután. - Hát, rajtam nem fog múlni azt hiszem... az hogy hogyan, talán majd kiderül a következő időszakban. - De én már érzem. Barátként, egy része. De egy másik valami sokkal több lesz majd. Csak ezt nem csak nekem kell akarnom, hanem neki is. És az, hogy bevalljuk ezt, sokkal de sokkal több időnek kell eltelnie azt hiszem. - Eddig elég jól bírjuk, nem? Hát akkor miért ne maradhatna így... most már azt hiszem mindkettőnk többet tud a másikról és másként álluk hozzá.
Meglepően jól fogadta azt, hogy írjunk egymásnak, azt hittem ennyire nem fog neki örülni, de hát én is tévedhetek néha.. Örülök, hogy örül ennek és boldog vagyok. - Aztán nehogy nekem olyanokat írj, hogy a fülem kettéálljon. - mondom neki kacagva. Remélem, hogy érteni fogja a viccet és nem fog tényleg olyat írni, amitől ketté állna a fülem. Aztán már jön a komolyabb része, végighallgatom és elgondolkodom a szavain. Igen, mindenhez idő kell és ehhez is, hogy megtudjuk mondani a dolgot már, de lassan itt az ideje a búcsúnak, azonban én még nem akarok elmenni, de muszáj lesz.. - Ha teszek valamit és súgok valamit a füledbe, megígéred, hogy nem jössz utánam? - kérdezem őszintén.
- Majd leírom az unalmas Zabini hétköznapokat. - Vigyorodom el féloldalasan, miközben elgondolkodom azon, hogy valójában mit is tudnék neki írni tényleg. Nem írhatom neki le, hogy ma apám éppen megfenyegetett; vagy magával vitt egy hülye találkozóra. Sőt azt sem, hogy Vestával milyen jól elcsevegtünk az éjjel... nem tudom mit írhatnék neki.
Kérdése meglep. Ismét. Ma egész nap csak meglepetés ér vele kapcsolatban. Egyszerűen először csak tátognom sikerül, és végül bólintok egyet, de rögtön megrázom a fejem. - Ezt nem ígérhetem meg száz százalékban. De megpróbálhatjuk. - Ezzel lehet, hogy most pont az ellenkezőjét fogja csinálni. És lehet, hogy magam alá ástam és megfog ölni a kíváncsiság. De ki kellett mondanom amit gondolok, nem volt más út.
Szavain elmosolyodom és nem is érdekel, hogy miket ír, az a lényeg hogy írjon és kapjak tőle átkozott leveleket. Lehet, hogy én fogok neki sokat mesélni és egyre biztosabb vagyok abban, hogy megfogom látogatni a szünetben. Szeretném látni és sosem hittem volna, hogy ezt fogom mondani egyszer, de hiányozni fog, főleg hogy most már ilyen kedves és törődő lett velem.. Shane-ről ezt nem hittem volna, de hát.. kit érdekel, most már ilyen. Válaszára habozok.. de nem érdekel, bátor leszek, én bátor vagyok és nem félek. Áthajolok az asztal fölött és megcsókolom, jó hosszan, ha engedi, ha pedig nem, akkor miután megszakította a füléhez hajolok. De azért igyekszem elnyújtani azt a csókot.. sokáig ez lesz az utolsó, talán ezek után örökre. Szóval a füléhez hajoltam. - Te vagy az egyetlen aki érdekel és.. talán tudlak szeretni, ha nem cseszed el. - mondom neki, majd visszahajolok és elindulok, az ajtóból még visszanézek. Elmosolyodom és elindulok vissza.. Fontos nekem és már nem fogom tudni kitörölni az életemből, soha többet és nem is akarom.
Csak mosolygunk egymásra mint két hülye. De komolyan, így érzem most jelenleg tényleg magunkat. Aztán hirtelen kérdez én pedig felelek, de megbánom és mire visszaszívnám az egészet, már azon kapom magam, hogy a csókja édes ízét érzem ajkamon. Kicsit bele is mosolygok ebbe, de nem szakítom félbe, és egyik kezemmel kicsit még az arcához is érek. Aztán amikor befejeződik, úgy érzem, mint ha egy álom lenne. Szavai egészen a vesémig hatolnak és mondandóm már nincs, mert nem tudok megszólalni. Ő feláll és elindul, én pedig ledermedve nézek utána, még akkor is, amikor már kilép az ajtón. Őszintén alig várom, hogy újra lássam.
Szombat van és úgy döntöttünk a csajokkal, hogy lejövünk egy kicsit vajsörözni meg beszélgetni, amúgy sem lett volna jobb dolgunk, minden olyan uncsi. Épp egy nagy röhögés közepén voltunk.. - Láttátok mekkorát esett Robby? - kérdezem tőlük röhögve és egyik sem tud válaszolni, annyira benne vagyunk most ebben.Épp jöttünk erre, mikor láttuk, hogy az utca elején megcsúszik és egy olyan seggest nyomott, még a haverja sem tudta felsegíteni, annyira nevetett. Majd egyszer csak elhallgattak és a hátam mögé néztek mosolyogva, Luna szerintem még el is pirult. Kérdőn felvonom a szemöldökömet és már megszólalnék, mire ők felpattannak és megszólalnak. - Mi most megyünk, ti csak beszélgessetek. - mondja Laylah és már mennek is, kénytelen leszek megfordulni és mikor megfordulok, Shanet látom a hátam mögött. - Hát te? Úgy volt, hogy később találkozunk.. és mire ez a nagy öröm? - nézem őt és mosolygok, persze örülök, hogy itt van és boldog.. de ossz előérzetem van.
A mai szombat mindennél többet ígért nekem. Nem hittem volna, hogy ilyen idősen ilyen megtiszteltetésben lesz részem mint amit ma kaptam. A haverokkal leültünk a Szárnyas Vadkanba piálni arra, hogy Walden hamarosan megnősül én pedig a tanúja leszek neki. Aztán végül úgy döntöttünk, hogy tovább állunk és pár másik kocsmát is meglátogatunk - szerencsére még nem ittam túl sokat - és hát a következő a Három Seprű lett. Persze tisztában voltam vele, hogy egy találkozót beszéltem meg életem szerelmével kicsit későbbre, de ha már így alakult; hogy itt van, miért ne mennék oda hozzá? A srácok elmentek a világ másik végére - a kocsma másik végére - még én Dorist és a barátnőit környékeztem meg. Jó nagy vigyorral az arcomon üdvözöltem a csajokat, akik persze hamar elmentek, én pedig Doris mellé vágtam le magam, és egy apró puszit is nyomtam az arcára. - Hát épp ide jöttünk a srácokkal és hát megláttalak, megharagudtál volna ha nem jövök ide. Mondjuk nem gondoltam, hogy lelépnek... - intek a barátnők után, majd visszafordulok hozzá. Kicsit talán látszik - hallatszik - rajtam, hogy ittam pár pohárkával, de szerencsére nem vészes, csak spicces vagyok és túl vidám - Walden megnősül.
Hát nem így terveztem a napomat, hogy.. na jó, sokkal jobb, hogy Shane itt van, öt napja nem is nagyon tudtunk beszélni és hiányzott már valamennyire. Nagyon is. A csajok pedig hamar leléptek, nem meglepő. - Veled ellentétben én tudok várni a soromra. - öltöm ki rá a nyelvemet és incselkedek picit, majd kapok egy puszit az arcomra és hát mi az, ami először megüti az orromat? A pia szag.. Sóhajtok egyet. - Mennyit ittál te? - nézek rá gyanakodva és aztán közli velem, hogy Walden meg fog házasodni, mintha nem tudnám.. tudom, hogy.. mi? - Már tudják az időpontot? - kérdezem tőle, mert valamiért nekem elfelejtett erről szólni.
Felszökik a szemöldököm a magasba miközben még nagyobbra húzódik ki a mosoly az arcomon amikor ő is megszólal. Persze eszembe sem jut, hogy ő is megérezheti rajtam a piát, de hát csak pár pohárka volt, szóval ez mindegy, nemde? - Én is tudok várni, kikérem magamnak! - Kuncogok fel egy pillanatra, majd kicsit elhelyezkedem mellette és kérdésére kicsit ártatlan kiskutya szemekkel pillogok felé. - Csak egy picikét. Komolyan. Pár pohárral, látod, még tök józan vagyok. - Mentegetőzöm, de nem tudom igazából miért, mert eddig sem tettem és szerintem eztán sem kellene. Na mindegy, ez most pont így jött ki. Kicsit alább hagy a vigyorom amikor Doris tovább fonja a Walden témát. Pillanatokig csak pillogok rá értetlenül, aztán ugrik be, hogy ő miért is nem tud még erről az egészről. Nem tudom mit mondjak, az asztalra könyökölök, és a lányok itt hagyott poharait kezdem szemlélni. - Aha, tudják és megkért, hogy legyek a tanúja majd. Klassz, nem? - Válaszolok végül, de már kevésbé mosolyogva. Tudom, hogy tudja, hogy valami nincs rendben.
Szavain felnevetek. - Nem tudsz, fogadd el. - mondom mosolyogva, majd kezemet az övére teszem és nézem őt, valamiért nagyon, de nagyon fel van dobva. Persze tudom, hogy nem ok nélkül és nem a piától ilyen, azért csak nem csapja szét magát ilyen hamar és ennyire, ő nem olyan, kicsit sem. - Tudom, hogy nem vagy alkoholista. - kap tőlem egy rövid csókot, mert hát.. megtehetem, egy pár vagyunk. Majd kicsit.. mondjuk úgy, hogy kezd eltűnni a mosoly az arcáról én pedig, nem is tudom.. most tudatosul bennem, hogy én nem lettem meghívva, de talán ő fog elhívni engem, szóval alsó ajkamba harapok és közelebb hajolok. - Klassz. És te kivel mész? - tudom, hogy azt fogja mondani velem, nem hagyna cserben, sosem tenne ilyet.. legalábbis remélem.
Mosolyogva viszonozom a csókot, amit nekem szán. Jó érzés, hogy már leróttuk a köröket ami a kapcsolatunk kezdete után következett és nekem is sikerült megértetnem a többiekkel mit gondolok. Persze a haveroknak nem kellett sokat magyarázkodni és hát most kiderült, ki az akit igazán érdeklek és fordítva is persze. Felsóhajtok drámaian. - Huh, akkor jó, már azt hittem magyarázkodnom kell vagy valami. - Jegyzem meg ezt az alkoholistás kijelentésére és aztán áttérünk a Walden témára. Picit elmerengek, hiszen ekkor tudatosul csak bennem a dolog, hogy azt mondták, aranyvérűek mehetnek az esküvőre. Tekintetem pillanatokig elkalandozik, majd amikor mesélek és visszapillantok Dorisra, annyira látom rajta azt, hogy várja, hogy meghívjam, de sajnos ez nem fog megtörténni. És ezt nekem kell kimagyaráznom. Átkozom Waldent ilyenkor, de persze teljesen megértem a családi nézetüket, hiszen melyik mai aranyvérű család nem ezt tenné? Vagy nem hasonlót? - Tudod... izé, én téged akarnálak elvinni, de... - Megbánó tekintettel nézek fel rá, megszorítom a kezét meg tudom, hogy mi fog most következni. - De csak aranyvérűek mehetnek és én nem tudlak elvinni. Sajnálom. Ne haragudj rám, nem tehetek róla...
Végül csak egy pár lettünk, ami elég sok embernek nem tetszett, köztük egy csomó barátom nem érti meg és.. Jesse még nem is tud róla, legalábbis nagyon remélem, hogy még nem tudja, mert ha ő megtudja, akkor nekem végem. Inkább nem is gondolkodom, hanem élvezem a rövid csókot, ki gondolta, hogy az első csókunk után még lesz több is? Annyira utáltam régen és most kétszer annyira szeretem, legalábbis azt hiszem. - Ha egy ember magyarázkodik, akkor van rejtegetni valója. - osztom meg vele a bölcsességet, mert csak az az ember mosakodik, aki piszkos. Meg hát ha részeg lenne, akkor gondolom nem mellém ült volna a székre, hanem a szék mellé. Na azt megnézném, hogy milyen, ha mellé ülne és a földön kötne ki. - Bízom benned Zabini. - ohh igen, én nem vagyok olyan csaj, aki édes kis beceneveket osztogat a szerelmének, Zabini vagy Shane, nem mondom neki, hogy Shanie.. szerintem az olyan buzis és.. Habozik, vagyis.. elengedem a kezet és egy székkel arrébb ülök és meghallgatom, szóval én nem megyek a lagzira. - Ne félj, nem marad otthon a barátnőd. - nézek rá hamis mosollyal, pontosan a szemeibe, majd a mosoly helyét átveszi egy sokkal csúnyább és csalódott arc. - Mivel mostantól nincs barátnőd.
Valamiért kezdem rosszul érezni magam már akkor amikor azt mondja, bízik bennem. Pedig nem úgy érzem magam mintha rendes pasiként viselkednék. Kicsit elmosolyodom csak a kijelentés hallatán, de már nem válaszolok vissza semmit sem. Igazából tudom, hogy nem vagyok hibás a dologban ami ezek után jön, de mégis annak érzem magam és tudom jól hogy majd Doris is ezt gondolja. Aztán puff, megint itt lesz az egész vitás baromság és kezdhetjük elölről. Vagy valami hasonló... A pincér is odajön, de leintem, úgy érzem nem tudnék most semmit sem meginni. Ahogy végigmondom a helyzetet, Doris arcát figyelem és arrébb ül, már látom, hogy nem reagálja le valami túl jól. Elfintorodom, a kijelentésére, -amit először őszintén nem is értek- de amikor folytatja akkor már minden világos. Meglepetten pillogok felé továbbra is. - De tudod jól, hogy erről nem én tehetek! Ne fújd már fel ennyire, kérlek! Ez csak egy esküvő! - Emelem fel kezeimet. Nem értem... és sosem fogom megérteni a nőket. Főleg őt nem.
Tudhattam volna, hogy mi nem leszünk sokáig együtt vagyis tudom, hogy nem tehet róla, de akkor is. Már megint abból adódik probléma, hogy én nem annak születtem, amit ő akar. Persze meghallgatom és nem ordibálok, nem csinálok semmit olyat, mint régen, próbálok higgadt maradni és csinálni magamban egy pro/contra listát, de valamiért mindig a contra nyer.. Nem, nekünk tényleg nem kéne együtt lennünk, nem akarom megint magamat szarul érezni, hogy nem vagyok aranyvérű. Aztán mikor megszólal, akkor csak lőre meredek és még csak rá sem nézek, hanem egy üveg whiskyt személek.. talán itt az ideje, hogy igyak alkoholt, de előbb lerendezem ezt. - Fogd fel, hogy vége! - mondom neki és még mindig nem nézek rá.. tudom, hogy most nagyon mérges lesz. - Apádnak igaza van... neked nem egy félvérrel kell lenned.. mi sosem fogunk összeilleni, mert én nem születtem aranyvérűnek. - még mindig nem nézek rá, veszek egy mély lélegzetet. - Elég volt mások félvéres vicceiből, a sok támadásból, elég volt! - nem meséltem neki, hogy egy-két volt aranyvérű barátnője már felkeresett és megkaptam a véleményüket, miszerint csak egy szűz kurva vagyok és amint szétteszem el leszek dobva, mint őt.. - Én már nem akarom ezt.
Nem értem a hirtelen kirohanást. Nem veszem le róla a tekintetem csak kérdőn figyelem és őszintén kicsit meghátrálok amikor azt mondja, hogy az apámnak van igaza. Elfintorodom. - Persze, az apának. Te tudod mi volt ott aznap este, te tudod legjobban, hogy pont én nem értek ezzel egyet. Kit érdekel a véred? Engem nem... és erről sem én tehetek. - Jegyzem meg ismét, magamat védve és nagy levegő után folytatom még mielőtt ő megtehetné a sajátját. - Tudod, nem mondhattam vissza mert Walden olyan nekem mint a testvérem. Ez van, ha ezt nem tudod megérteni, akkor ... - Nyelek egyet, nem folytatom. Már kezdek kiborulni én is ettől és főleg, hogy Doris csak tovább tetézi ezt. Egy ideig megértem, de nem tudom, nem ezt vártam. Mármint csak egy részben, de azt hittem majd megérti. Persze, csak hitegetem magam mindig, mint régen is. - Milyen támadásból? Milyen viccekből? Miről beszélsz most? Én sosem bántottalak ezért... és nem is foglak. - Ő érti, ő tudja, hogy mit akarok a jövőben is. Csak a többihez hasonlít, és ezt nem tudom elfogadni.
Gondolom, hogy nem fogja megérteni mit is akarok ezzel mondani, egyszerűen mindent magára vesz és félreért.. annyira nem akarok vele most beszélni és talán már soha többet nem is akarok, elég volt.. Hiba volt összejönni, hiba volt beleszeretni. Persze nem hagy megszólalni, amikor megakarok.. - Nem rólad van szó, tudom, hogy te nem bántanál ezzel Shane, ne ért félre.. - sóhajtok egy nagyot és Waldenes megjegyzésén csak mérgesen fújtatok. - Egészen eddig én is annak tekintettem, megértem, nem is kértem, hogy válassz. Nem fogok közétek állni. - mondom neki komolyan, nem hittem volna, hogy ilyen undorító embernek néz engem. Egész eddig nem néztem rá, most pedig ráemelem a tekintetemet. - Az aranyvérű exeid és a jóindulatú barátaid elbeszélgettek velem. - rá nézek és sóhajtok, remélem most már felfogja és megérti, hogy nem csak neki szar. - Szeretlek, de nem akarom mindig szarul érezni magam, mert nem vagyok méltó hozzád. - nézek a szemébe.
Kezdőlap
