[Doris] - Akkor? - Értetlenül pillogok Doris felé amikor mindkét eshetőségre amit felvetettem olyan választ ad amit én is mondtam volna. Egyszerűen csak nem értem akkor mi itt a probléma. Kérdőn emelem fel kezeimet ismét, s csak próbálom higgadtan és ép ésszel átgondolni, hogy miért is történt ez a szakítás meg és miért tartunk már megint itt. Aztán hirtelen bevallj mi bántja és én továbbra is hasonlóan tátott szájjal pillogok a kijelentés hallatán. - Mi? Kik? - Természetesen erről semmit sem tudtam, így hát azt hiszem nem is kell elmondanom, mennyire meglepődtem ezen. - Én sem akarom hogy szarul érezd magad. De nem értem miért hallgatsz mások véleményére, miért fontos ez ennyire neked. Ezt már a múltkor is megbeszéltük nem? Tudtuk hogy nem lesz könnyű, meg minden, de engem nem érdekel... - Fintorodom el, őszintén ez a véleményem erről az egészről.
Nem értem, hogy miért kérdez vissza, egyszerűen nem tudja megérteni, hogy szakítottunk? - Miért nem tudod megérteni? - azt hittem, hogy legalább megérti vagy nem is tudom, legalább megpróbálhatná, de ő inkább mindent félreért ért ő akar jól kijönni mindenből, mikor én vagyok megalázva, mert nem mehetek vele, hisz nem vagyok aranyvérű.. Engem nem így neveltek, én olyan nevelést kaptam, hogy szememben mindenki egyenlő, nem számít a vér, de az ő világában minden akörül forog, Kár volt neki elmondani, befoghattam volna a számat, - Felejtsd el, nem lényeg. - tényleg nem lényeges, ez már nem az ő gondja, nem kell ezzel foglalkoznia és velem sem, mert nincs hozzám semmi köze. Most már szingli, nyugodtan összejöhet Cheyaval a lagzin, most már biztos nem mond neki nemet.. összeillenek. - Szerinted ez az egyetlen ilyen? Szerinted a barátaid fele meghívna valahova is? NEM! Shane, mindig itt kötnénk ki, nem akarom, hogy válassz, inkább fejezzük, nem fog senki sem sérülni, ha feladjuk. - hazudni bűn.. de leszarom, tudom, hogy fájni fog és szar lesz.. de jobb lesz így, jobb lesz neki és nekem is.
[Doris] - Hát bocs, de elég nehéz, hogy ennyi dolog után ami az elmúlt hónapokban történt csak így lepattintasz.- Mondom kicsit komolyabban és végig őt figyelem. Azt hiszem most már világos. Nem hinném, hogy mi valaha is egy hullámhosszon leszünk érzelmi dolgokban, nem hinném, hogy meg fogjuk ilyesmiben érteni egymást. Én hiába próbálok másként hatni Dorisra, egyszerűen nem megy mert ő megszállottan a saját feje után megy és nem is érdekli más ilyen dolgokkal kapcsolatban. Én pedig nagymenő és magabiztos vagyok akit nem érdekel semmi azzal kapcsolatban hogy mit szólnak mások mert tudom mit akarok elérni a jövőmtől. Olyan nehéz ezt megérteni? Felsóhajtok, jó nagyot, jó hallhatóan. - Nem értem miért nem lehet elvonatkoztatni a kettőt egymástól. Gondolom te se vagy igazából kíváncsi arra az aranyvérű bagázsra, akkor miért van ez? Miért nem lehetne csak te meg én, meg amikor épp szükség van rá akkor ők meg én?
Erősnek kell lennem, most nem adhatom fel, ki kell állnom magamért! - majd más pótolja ezeket a hónapokat, az esküvő pont jó lesz erre.. - tudom, hogy azt hiszi nekem ez könnyű, meg hogy nem is jelentett nekem semmit sem, de.. sokkal többet jelent ő nekem, azonban nincs értelme ennek. Én nem ilyen kapcsolatot akarok, én nem akarom, hogy ne mutatkozhassunk együtt, hogy elválasszanak minket az ilyen események. De mindig ez lesz, örökkön-örökké, mert mi nem tartozunk egy világba.. Felvonom a szemöldökömet és úgy nézek rá. - Nem is érted.. nem róluk van szó, hanem róluk. Ez az egész olyan, mintha sosem lehetünk együtt mások előtt. - nem, akarom magam felbaszni, de sikerült elérnie, hogy mérges legyek, nagyon csúnyán nézek rá. - Ott lesz az a kiéhezett ribanc, akiért régebben megőrültél és futottál utána.. most már biztos, hogy igent mond neked. - feküdjön is le csak azzal a ribanccal.. úgy gyűlölöm Cheyat, annyira, hogy a már fáj!
Doris most már annyira ellenséges velem, hogy nem értelmetlenül pislogok felé, hanem kissé dühösen. Amikor már sokadszorra mondja, hogy nem értem, egyszerűen csak felállok a székről és mintha távozásra készülnék, úgy állok ott csak hallgatva a lány szavait. - Senki sem mondta hogy nem lehetünk, csak ki kellene várni a rohadt alkalmat amikor végre ez már nem fog számítani! Olyan nehéz lenne ez? - Vonom fel szemöldökömet, majd dühösen fújtatok egyet amikor Cheryara tereli a szót, ismét. - Mindig ezzel takarózol... mindig csak a múltamat emlegeted fel, amikor már nem tudsz mivel visszavágni mert igazam van. Remélem ezt te is be fogod látni! Remélem jól döntöttél, mert te döntötted ezt el. - Fintorgok és csak jól belevágok a székbe, hogy az visszatolódjon a helyére, ahonnan kihúztam, és most már tényleg távozásra készülődöm. Nem vagyok hajlandó ezt hallgatni tovább.
Sikerült elérnie, hogy megint úgy utáljam, ahogyan eddig tettem.. egyszerűen nem tudom felfogni, hogy miért nem tudja megérteni, hogy elegem van ebből az egész szarságból, össze se kellett volna jönnünk. Soha többet nem lesz nekem senki, nem kell nekem párkapcsolat, akkora baromság az egész és nincs is rosszabb, ha egy olyan valaki hagy cserben, akit nagyon szeretünk.. jó nem hagyott teljes egészében cserben, nem ő tehet róla, hogy nem lehetünk egy pár.. - Mikor nem fog számítani, hogy félvér vagyok.. tudom, hogy fájni fog, de apád nem fogja hagyni, hogy velem légy, nem fogja engedni, hogy saját életed legyen! - én ezt tudhattam volna kőre, hogy ez lesz, tudhattam volna, hogy semmi jó sem lesz belőle, majd csak nézem, ahogyan mellettem áll, én is felállok és nézem őt. Nem fog itt hagyni, amíg be nem fejeztem, de ha mégis itt hagy, akkor engem egy életre elfelejthet. Persze, hogy nem tetszik neki a Cheya téma, biztos hogy van benne valami, mert nem lenne ilyen ideges. Aztán azok a szavak, közelebb lépek és mellkasát bökdösöm. - Senki sem tartott pálcát a fejedhez, senki sem követelte, hogy velem légy! Nagyon jól tudtad, hogy milyen vagyok! - mondom neki kissé hangosabban és mérgesen. - Tudod miért nem fogom megbánni, hogy így alakult? Mert te nem is voltál az enyém és nem is szerettél! - zárom, le vele a mondandómat, majd elindulok az ajtó felé és hallom, ahogyan a haverjai röhögnek, majd feléjük fordulok. És az egyik srác egy olyan mondatot ereszt meg, amit talán nem is kellett volna. - Ez csak egy félvér ribanc, ezer ilyet kaphatsz. - én csak pislogok, majd hátrapillantok Shanere.. Örökre elveszített engem.. Elfordulok és inkább kimegyek az üzletből, nem fogok sírni, mert nem éri meg.. ezek ilyen undorító mocskok.
Csak rázom a fejem miközben ő mondja a magáét. Teljesen az ellenkezőét látjuk a dolgoknak, mindketten egy másik oldalról, egy másik szemszögből pillanthatjuk meg a helyzet súlyosságát és ugyan mindkettő rossz, szerintem az én helyzetem mégis a reálisabb. Mégis én látom azt, hogy ennek lenne jövője, a kettőnk dolgának lenne esélye később, de Doris nem képes erre, és én nem tudok ez ellen már többet tenni. Ahogy közelebb lép és a mellkasomat kezdi bökdösni, csak elkapom a kezét, hogy ne csinálja ezt. - Hülyeségeket beszélsz Doris Edwards! Megfogod bánni, tudom jól, és te is tudod mélyen legbelül, hogy szeretlek, csak elnyomod az érzés, hogy ne kelljen bűntudatot érezned. - Vágom még rá utoljára, mielőtt elindul kifelé az ajtón én pedig visszafordulok kicsit búskomorabban a haveri társasághoz, akik a kocsma másik végében ülnek, vihorászva, már jól bealkoholizált helyzetben. Ebből adódóan jelenik meg ez a beszólás is, amit az egyik köp ki. Én pedig egy egyszerű kis jobb egyenessel viszonozom a kedvességét, csupán baráti jó indlatból, majd levágom magam Walden mellé, és megpróbálok nem gondolni erre az egész helyzetre. Inkább jól leiszom magam.
Magam sem tudom, hogy mit keresek itt és miért jöttem megint erre az átkozott helyre, inkább kéne öldösnöm az undorító muglikat meg a hasonló lényeket. De nem, itt vagyok és reménykedem benne, hogy az én kis szőkeségem megjelenik, most a kezemben szorongatom a sálat és próbálom magamba inni az illatát. Érzem, hogy.. meghallom a csengőkét az ajtó felett és látom, hogy belép pár lánnyal és barátnői egyből kiszúrnak, de én hát magasról teszek, csak halványan mosolyogva nézem a szépséget, miközben gondolkodom mit tegyek, kéne az a pillanat, az ok, hogy odamenjek. Végül felállok kezemben a sálával és rendelek három korsó vajsört, majd elérek az asztalukhoz. - Sziasztok, gondoltam a legjobb kiszolgálást érdemlitek. - mondom mosolyogva, majd megpillantom az én kis szőkémet. Lehet még egyáltalán nincs tisztában azzal, hogy ő az enyém és az enyém lesz, de ez cseppet sem aggaszt. Végül felé nyújtom a sálat. - Múltkor leejtetted, gondoltam visszaadom neked, csak eddig még nem találkoztunk. - mondom neki mosolyogva, majd várom, hogy elvegye.. sajnos már nem érződik rajta annyira az az illat.
Olcsó hazugság lenne, ha azt mondanám, sok kedvem volt a Három Seprűbe menni, és mégsem tehetek mást ezen kívül, hisz ennek az ellenkezőjét alátámasztó indokot bevallani sokkal súlyosabb következményeket vonhat maga után – főleg, ha a családtagjaim valamelyike fülébe jut. Rettenetesen megvisel a háború, és noha tiltakoznék ellene, a származásom és a nevem ezt nem teszi lehetővé… így inkább elbújok az iskola falai között és még a bent történő igazságtalanságokat is igyekszem elkerülni a saját békém érdekében. Belépve a helyiségbe, a barátnőim koszorújában, egyenesen a szokásos helyünk felé veszem az irányt, majd helyet foglalok az „én” székembe. Épp lehámozom magamról a kabátom, amikor közénk lép egy idegen, akinek külseje látszólag rendkívül imponál a többieknek. Barátnőimhez hasonlóan én is elmosolyodom, azonban én inkább kedveskedő szavai hallatán. Amikor átnyújtja az elvesztett kiegészítőm, meglepődöm, kicsit tanácstalanul a többiekre pillantok, majd halvány vigyorral az arcomon átveszem. - Köszönöm szépen! – hálálom meg, amiért megőrizte nekem. – Nem gondoltam volna, hogy itt megtartják az elveszett tárgyakat, de rendkívül örülök neki. – folytatnom, miközben az ölembe helyezem a ruhadarabot. Mosolyogva a lányokra pillantok, hátha… valamelyik mond valamit, hogy oldja a feszültséget, vagy esetleg rendel, csakhogy előrébb jussunk ezzel is.
Sokkal szebb, mint valaha is gondoltam volna. Ez a lány a legtökéletesebb egyed a világon és ez annyira igaz, hogy megfelelően sem tudom szavakba önteni. Egyszerűen képes lennék minden férfi szemét kinyomni ebben a teremben, aki csak rá mer pillantani, meg is tenném, tényleg nem okozna nekem gondot ez az egész.. csak hát előtte nem tehetek ilyeneket, mégis milyen képet alkotna ez rólam? Meg ja, egy rendes ember nem gyilkol és nem akar megölni senkit sem. Látom, ahogyan halványan, de azért mosolyogva átveszi és mikor kicsit hozzámér, akkor még szélesebben mosolygok. - Ez a dolgom, igazán nincs mit. - felelem neki halkan. Majd következő mondata meglep és aztán hát kissé zavaromban megvakarom a tarkómat, bicepszem pedig egyből megmutatkozik. - Hát én nem dolgozom itt.. - mondom neki, majd intek egy pillanatot az ujjammal és elindulok a pult felé a három sörért. Remélem nem lesz ellenükre és nem fognak akadékoskodni, hogy nem fogadják el és blablabla. Így felkarolva a három sört érek el az asztalukhoz megint. - Esetleg elfogadnátok? - kérdezem körbemosolyogva, mikor az egyik megszólal. - Persze, nem csatlakoznál? - mosolyogva nézek a szökémre.. bár látszik, hogy ő itt a főnök, nem is lehetne más a csajom. - Szabad?
Nem gondoltam volna, hogy egy idegen, felnőtt férfi akár egy keveset is vágyna a társaságunkra, így őszintén meglep, amikor a sálam visszaszolgáltatása után a pult felé veszi az irányt. Szemöldök ráncolva pillantok a többiekre, de ők csak jót derülnek a helyzeten. Nem, én nem az a típus vagyok, aki ilyen helyeken ismerkedik, az én köreimben a fiatal nők jövendőbelijét az apjuk választja meg. És noha a többiek is hozzám hasonlóan aranyvérű családokból származnak, no meg több mint valószínű, hogy ők sem fogják saját magunknak megválasztani párjukat, úgy viselkednek, mintha éppenséggel egy ismerkedős báli estén szólította volna le őket az esemény legígéretesebb férjjelöltje. Amikor visszatér, halványan elmosolyodom a meghívásán, egyik barátnőm pedig meg is ragadja az alkalmat, hogy közénk invitálja. Mintha a nyakamat masszíroznám az asztalon könyökölve felé fordulok, és szúrós pillantást vetek rá. Azért mégsem gondolhatja komolyan, hogy egy idegen előtt fogom kiteregetni a magánéletem. Elvégre az volt az eredeti terv, hogy csevegni jövünk le. Az ismeretlenre pillantok, és mielőtt felém nyújtaná a vajsört, megszólalok. - Ami azt illeti, én mást innék, ha nem bánod. – ezzel egyidejűleg fel is állok a helyemről. - Ha megbocsátotok… - mosolyodom el és a kiszolgálók felé veszem az irányt. Pár perccel később visszatérek, kezemben egy gőzölgő jázmin teával. Látszólag – a barátnőim nevetéséből ítélve – jó hangulat alakult ki távollétemben. - Miről maradtam le? – kérdem mosolyogva, miközben a társaságomhoz csatlakozom.
Nem, nem voltam kíváncsi a hülye barátai, akik már rám csorgatták szabályosan a nyálukat, de ők biztosították számomra a helyet az asztalnál. Magam sem értem, hogy mi van ebben a lányban, de a mozdulatai, nyaka vonalai, vonásai.. ezek mind beindítanak és hát alig bírom visszafogni magam, hogy ne vessem rá magamat. Ő az a tipikusan nehezen kapható lány, akit meg kell hódítani, legalábbis nekem ilyen lánynak látszik, aztán mikor végül is bejelenti, hogy neki más kell, csak halványodik a mosoly az arcomon.. oké, akkor egy fekete pont nekem, mert már most nem tudom, hogy mit kellett volna neki hoznom. - Mindig ilyen távolságtartó és rideg? - kérdezem a lányoktól sóhajtva. Ők pedig készségesek, mondjuk nem értem mitől kattantak rám ennyire. - Majd megenyhül, de miért? Csak nem bejön Vivienne Parkinson? - szóval Parkinson.. Ismerem az apját és hát nem tudom, ezt inkább csak elraktározom az agyamba, de mire válaszolhatnák a lányoknak Vivienne visszatér. - Semmi érdekes. - mondom neki mosolyogva, majd hát körbenézek. - Nem akarok ám zavarni, mehetek ha gondoljátok.
Kezdőlap
