A szüleim a minisztérium hű szolgái. Igyekeznek a világot jobbá tenni úgy, hogy finoman, cseppenként próbálják a folyót megfordítani. A világ, amit mi képviselünk nem egy sötét, pusztulást hozó jövőkép, hanem egy jobb, tisztább varázsvilág érdekeit szolgálja. Büszkék az emberre, akivé váltam, mindamellett óva intenek a tudatlanoktól, akiknek a szemében én gyilkossá váltam, egy sötét varázsló szolgájává, aki elvakultam követ egy gondolatot, ami megannyi ember pusztulását hozza.
Csendesen sétálok végig a jól ismert folyosókon. A szüleim megbízásából vagyok itt, vagyis minisztériumi ügyet szolgálok. Nincs más dolgom, mint megjegyzések nélkül járni a folyosókat, csendben végighallgatni néhány órát, majd üres jelentéseket beküldeni, amit majd a szüleim a legjobb belátásuk szerint töltenek ki. Jó ügyet szolgálok. Egyenlőre nem kaptunk utasítást Voldemorttól, hogy avatkozzunk be, így nem is tesszük. Csendben várunk és tesszük a dolgunkat, amíg el nem jön a megfelelő idő.
Sokat időztem Hagridnál ilyenkor. Ő volt az egyik olyan, aki nem vetette meg a jelenlétemet. Talán csak tudatlan és fogalma sincs róla, hogy kihez tartozom, vagy Dumbledoretól kapta utasításba, hogy tartsa rajtam a szemét. Akárhogy is legyen én kifejezetten kedvelem a társaságát a kőfejűnek. Végignéztem az elsősök repülésóráját, mert azt kellemesen mulattatónak ítéltem meg ahhoz, hogy kibírjam. Nem hiányoztak a tanórák, de egész más úgy itt lenni, hogy nem múlik már rajta semmi... hiszen az életem már a maga medrében folyik.
Az óra után gratuláltam a tanárnőnek a kiváló munkájához, a remek diákokhoz és kviddics csapatokhoz. Hozzá tartozik ez is a jelenlétemhez... még akkor is ha ezzel nem feltétlen értek egyet. Így azonban mégsem vetik meg a jelenlétemet. Én vagyok a szükséges rossz, amin egyébként is rajta kellene tartaniuk a szemüket. Így legalább kéznél vagyok.
Az óra után ismét a kastély felé veszem az irányt. Még nem tudom mi lesz a következő óra, amit kénytelen vagyok végigülni, de talán majd az élet utat mutat a számomra. A diákok tömegében megakadok egy kicsit, így félrehúzódok a folyosón és figyelem az elhaladó arcokat, hátha látok valaki olyat, akinek kiváncsi vagyok a munkájára.
Akkor szólít meg valaki. Idegen hang, idegen arc, de úgy tűnik ő ismer. Szükségem van néhány másodpercre, pont amíg odaér, hogy összerakjam a képet. Kipirultarcú diáklány volt, amikor utoljára láttam őt. Harley mindigis rokonszenves volt nekem. Kedveltem a hozzáállását a világhoz, és azt ahogy teliszájjal tudta ócsárolni diáktársait... és mégis gyönyörű maradt közben. Kicsit kihúzom magamat mielőtt összefonnám karjaimat a melkasom előtt. Mosoly jelenik meg az arcomon.
-Harley McKinnon. Örülök, hogy látlak.-pillantok felé, majd közelebb lépek hozzá.
-Minisztériumi megbízás.-biccentek egy apót.
-Merlin szakállára még az hiányzik, hogy tovább kelljen tanulnom.-forgatom meg egy kicsit a szemeimet. Eddig nyűgnek éreztem a feladatomat, de ott, akkor, abban a percben sehol nem lettem volna szívesebben.
-Mi lett veled miután elhagytam a Roxfortot? Remélem nem szelidültél meg túlságosan...-érdeklődök egyenlőre kimérten. Nem tudhatom, hogy amióta láttam merre sodorta őt az élet. Talán a süveg tényleg nem tévedett, hogy a Griffendélbe osztotta és rátalált egy olyan útra, ami igencsak más irányba sodorta őt.

Hazudnék, ha az mondanám teljes mértékben meg vagyok elégedve a jelenlegi helyzetemmel. Nem vagyok. Szeretnék előrébb lépni. Szeretnék hasznosabb lenni, ezáltal magasabbra kapaszkodni a ranglétrán. Egyenlőre azonban aligha kínálkozik megfelelő lehetőség egy olyan fiatal sötét varázslónak, mint én. Van egy közelebbi kör a tűz körül, ahova maximum kihalásos alapon lehet bejutni. Így nem tehetek mást, mint hogy várok és nem sürgetem az olyan dolgokat, amikről tudom, hogy úgyis el fognak jönni.
Furcsa, hogy az egyre inkább kiéleződő világban valaki olyan könnyen bejuthat a kastély falai közé, mint én. A gyanú teljes hiányában közlekedhetek a falak között, bár nem vagyok benne biztos, hogy az iskola védelmező igazgatójának ebben nincs benne a keze. Az idő lassú folyásával azonban rá kell jönnöm, hogy nem én vagyok az egyetlen kétes nézeteket valló varázsló ebben az iskolában. Kissé nosztalgikus talán, hogy ismét elém sodorta az élet Harley McKinnont, most hogy már mindketten független utakon járunk. Nem állíthatom, hogy kapcsolatba kerültem volna a lánnyal. Inkább csak egy tény volt a létezése számomra, ami folytonosan ott motoszkált az agyamban. Néha el tudtam kapni a tekintetét az étkezőben ahogy figyel, de sosem tulajdonítottam neki különösebb fontosságot.
Most azonban életngyságban áll előttem, és ugyan kell néhány másodperc, hogy megtaláljam a kislányos vonásokat női külseje mögött, de rátalálok. Onnantól kezdve pedig biztos lehetek benne, hogy az élet egy különös játékot készül felkínálni a számomra. A szüleim szempontjából egy igen jó választás lenne számomra egy olyan lány, mint ő. Jó nevű családból származik, aranyvérű és igen radikális hozzáállása kifejezetten imponáló.
-Van akit nehéz lenne elfelejteni a Roxfortból.-biccentek egy aprót. Aranyosnak találom ahogyan meglepődik, de furcsa módon az, hogy ő emlékezett az én nevemre már kevésbé meghökkentő tény. Talán ez lesz a megfelelő alkalom, hogy hasznosabb eszmecserét folytathassunk, amire eddig még nem volt időnk. Természetesen nem itt. Majd talán késöbb Roxmortsban.
-A minisztérium évente küld ki megbízottakat a különböző iskolákban. Oktatási minőség felmérés... fontos a korszerű oktatás a diákok számára. Ha kell akkor a minisztérium beavatkozik, ha nem, akkor egy újabb évig zavartalanul működhetnek tovább.-alig láthatóan megvonom a vállamat. Felszínes, ócska hazugság, amit már annyiszor mondtam el, hogy lassan én is kezdem elhinni. Mondjuk részben van benne valamiféle igazság. A minisztérium ezt a feladatot adta ki... az, hogy Voldemort szolgái hogyan teljesítik a szolgálatot már egészen más kérdés.
-Ez becsületes.-bólintok egyet elismerően. Az, hogy én nem akartam elköteleződni különösebben egyik szakma iránt sem, az már az én egyéni döntésem. Ettől függetlenül nem válik nevetségesség a szememben az, aki komolyabb figyelmet és időt fektet a késöbbi tanulmányaira.
-Messzire sodort az élet a Mardekár falai közül... de abba az irányba, amibe terveztem. Szerencsére.-mosolygok rá mostmár sokkal magabiztosabban. Valahogy az előző kijelentése bizalommal töltött el irányába, de nem árt nyitva tartanom a szememet. Elsőre nem mindig ítéli meg jól az ember, hogy ki barát és ki ellenség.
-Nem tudom, hogy te meddig terveztél maradni, de lemehetnénk Roxmortsba.. inni egy vajsört.. a régi idők emlékére.-pillantok rá. Nekem jól esne kiszabadulni egy kicsit a falak közül és több, mint valószínű, hogy ezzel ő sincs másként. Ha mégis... voltam már visszautasítva életem során.

Talán nem lenne szabad bizakodnom vele kapcsolatban. Nem tudhatom biztosan, hogy vajon amiket mond, azok a valóságot fedik-e le vagy csak ámítás az egész. Azonban azt be kell ismernem magamnak, hogy nem lehetek ilyen szinten paranoiás. Bőven lesz majd alkalmam utánajárni, hogy vajon Harley McKinnon mennyit változott az iskola óta. Néhány bagoly és mindenre fény fog derülni.
Mosolyt csal az arcomra éles megjegyzése. Megnyugtató a tény, hogy az oly gyorsan változó világban vannak dolgok, amik tényleg örökké szólnak. Így már kevésbé érzem elvesztegetett időnek azt a minimális figyelmet, amit rá fordítottam.
Halk nevetés hagyja el a testemet a rövid összefoglalójától. Sajnálatos módon nem áll módomban felvilágosítani, hogy mennyire nem felesleges a jelenlétem ezeken a folyosókon és mennyire kulcsfontosságú, hogy valaki olyan végezze el ezt a pitiáner feladatot, mint én.
-Ne mentegetőzz! Magam sem foglalhattam volna össze szebben, hogy mennyire lényegtelen az, amit pillanatnyilag csinálok. Viszont, mint a a legtöbb Minisztériumi megbízás ez is kiválóan fizet és valójában nem sok múlik azon, hogy mit írok és mit véleményezek.-vonom meg a vállamat nevetve. Végre. Az első mondat, amivel nem kellett neki hazudnom... még csak részlegesen sem. Tényleg nem számít, hogy mit írok, vagy hogy írok-e egyáltalán levelet a szüleimnek, hiszen bármelyikük istenien meg tudja hamisítani a kézírásomat, így csak rajtuk múlik, hogy mi kerül ki a tollukból.
-Ne izgulj... még én is otthon lakom. A szüleim nem akarnak szem elöl veszíteni és aggódnak, nehogy valaki olyannal keveredjek közelebbi viszonyba, aki számukra nem szimpatikus...-nekik elvi kérdés, hogy kivel fogok összeházasodni. Nem sok barátnőm volt az évek során ennek valószínüleg a legfőbb oka az anyám. Hajthatatlan piszkál a házasság témájával, de még szerintem senki olyat nem sodort elé az élet, akire csak elismerően bólintott volna egyet. Nem... nem... az én anyám annál sokkal keményebb dió. Talán soha senki nem lesz elég kemény ahhoz, hogy megtörje a jégkirálynő szívét, akinek az egyetlen célja a család oltalmazása. Klasszikus anyafigura.
Kapva kap a lehetőségen, ami jó érzéssel tölt el. Örülök, hogy nem kell a délutánomat is néma csendben eltöltenem munkát szimulálva, hogy az öreg sasszem ne fogjon gyanút, hogy nem dolgozom.
-Nos akkor...hölgyem.-tartom el egy kicsit a könyökömet a testemtől, hogy belém tudjon karolni, ha szeretne. Aránylag hosszú a séta lenne Roxmortsig, de ha belémkarol, akkor egyetlen hopponálással megérkezhetünk a Szárnyas Vadkanba. A Három Seprűben túlontúl nyitott a társaság. Onnan kinézik a magamfajtákat, hiszen pontosan tudják, hogy kihez tartozom. A Szárnyas Vadkan azonban egy klasszikusan privát hely, ahol csendesen szolgálnak ki és nem tesznek fel kérdéseket.