|
Oldalköltözés
Kedves Mindenki! Oldalunk új formában nyitotta meg kapuit: clementia. néven. Sok szeretettel várunk benneteket, ahogy új discordunkon is! Ott találkozunk! : ) b & caelor & effy
|
Friss posztok | Alastor Moody
Szomb. 25 Dec. - 10:27 Alecto Carrow
Vas. 5 Dec. - 0:12 Practise makes perfect... really? Alex R. Emerson
Szer. 21 Júl. - 14:54 Lucius Malfoy
Pént. 9 Júl. - 1:06 Vendég
Csüt. 8 Júl. - 9:43 Lucius A. Malfoy
Szer. 7 Júl. - 16:18 Yves McGonagall
Szer. 30 Jún. - 3:38 Martin Nott
Kedd 29 Jún. - 2:33 Anathema Avery
Kedd 29 Jún. - 0:34 |
Erre kószálók Nincs Jelenleg 237 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 237 vendég :: 2 Bots A legtöbb felhasználó ( 669 fő) Hétf. 25 Nov. - 6:23-kor volt itt. |
|
|
I solemnly swear I am up to no good C’est la vie Inaktív Ki már nem játékos ▽ Reagok : 0
▽ Avatar : Margot Robbie
| » » Szer. 13 Szept. - 17:38 | | A munkanap végén távozók közt is igazán kifizetődő, öt autogrammot osztok ki a liftben, igen, ez tényleg kifizetődő, egy fotó, ugyan, milyen földi ügyekkel foglalkozhat valaki, aki sosem száll le a levegőből, nevetnek, kérdeznek, hárítok, vagy éppen benyögök valami hülyeséget, az igazság mindenkit megdöbbentene, nekem pedig választanom kéne, presztízs és játék, játék és hatalom, bizalmat nem élveznek a hozzám hasonlók. Fanyar mosollyal állok meg az irodaajtaja előtt, hányan alkalmaznak még, minden nemi sztereotípiának elegánsan bemutatva, férfi titkárt a minisztériumban? A srác alig lehet idősebb nálam, a haja sötét, a szakálla rövidre nyírt és ápolt, ilyen lennék én is - már persze a szakáll nélkül -, ha annak idején máshogy döntök, kellemesen törtető, ápolt, rugalmatlan. Madam Bagnold a miniszter úrral tárgyal. Hát, persze. Elmosolyodok, mint ahogyan a magamfajták szoktak, ragadozómosoly, cukorka ízével a nyelvemen, a szavaimon, a mozdulaton, ahogyan a kárpitozott irodaajtónak dőlök. - Semmi gond, Sebastien, majd megvárom odabent - biccentek, és mielőtt tiltakozhatna, már bent is vagyok, a kényelmes bőrfotelek, szárazan roppanó aktagerincek, és sejtelmes félhomály területén. Olyan illata van, mint a puskapornak és a fahéjnak, ellentmondást nem tűrő, karakteres, én pedig engedek a kísértésnek, és a székébe ülök egy pillanatra. Oda, ahol egyenes gerinccel ülve tárgyal, ahol szignózza a rendeleteket. Többet érdemelne. Többet egy ilyen hígvelejű Harold Minchumnál, többet ennél a helynél, többet nálam is. De csak én vagyok. Az ajtó nyílik, én pedig azzal se fáradok, hogy felálljak a székéből. De jó, azért a lábaimat leveszem az íróasztalról, hátha Sebastien pofátlankodik be, hogy kitessékeljen mégis. Seggfej.
|
| | |
I solemnly swear I am up to no good C’est la vie Inaktív Ki már nem játékos ▽ Reagok : 0
| » » Hétf. 9 Okt. - 1:07 | | Valami elégtétel terjeng a levegőben, markánsan, mint egy jó szivar aromája: bárhol felismerné a csekélyke, de nem lebecsülendő győzelem ígéretét. A szakértők aggódó hangon vitatják a miniszter alkalmasságát és képességeit a Roxfort Expressz hídjának megrongálásáért, és ő úgy vág át köztük, hogy pontosan tudja, ezek a ráfonódó tekintetek most sem kizárólag a küllemének szólnak, hanem valami perverz reménynek felé. Meghalt a király, éljen a király. A liftben egyedül utazik: megenged magának egy halvány mosolyt, nem többet, még a falat sem kényezteti egy előre elbízott lövéssel, amit már az íjra illesztettek, amivel majd leteríti Minchumot, ezt a szegény, magasra kapaszkodott kamaszfiút, aki most bizonyára úgy ülhet az irodájában, mint aki követ reggelizett, de bosszantóan sótlan maradt ennek ellenére mégis. Ő talán megenged magának egy pohárkát a munkaidő után - talán még egy szivart is, mintegy megkoronázván a nagy ember közeledő bukását. A kubait fogja meggyújtani, lassan és türelmesen, és csak utána szignózza az elkövetkező nemzetközi küldöttségek érkezésének aktáit: szélesedik a mosoly, egészen jóllakott, mert két hét múlva az egyiptomi miniszer nem fukarkodik majd beletörölni hegyes orrú kis cipőjét Minchumba, ő pedig épp másfelé tekint majd hivatalosan..
Sebastien izzadt homloka árulkodó jel kellene, hogy legyen: a mindig tüchtig fiú arcán most olyan kétségek uralkodnak, mintha az ő osztályuk nézne elébe egy alkalmatlanságot feszegető pellengérre állításnak. Néznek egymásra, mint szinte mindig, ha rossz hír következik: összeszokott páros már ők, egy vegytiszta munkakapcsolat, ahol valóban nem a nadrág szabása egy kidolgozz farpofán volt a perdöntő. - Csak ne Crouch és az alkalmatlan kollégium legyen. - nyugtázza végül, mikor a titkár tekintete beszédessé válik az audienciáját illetőleg. A férfinek megvolt a magához való esze, az a képesség pedig, amivel még mindig előnyt tudott kovácsolni a politikai alkalmatlanságából, annál is inkább jellemző volt rá: ők a titkárral ellentétben mindig két ellenséges fél egymás mellé parancsolt hadvezéreiként pillantottak egymásra a miniszteri asztal felett, mellőzve mindennemű udvariasságot, amit hivatal vagy befolyás jelenthetne. Ha Crouch fogadja odabent, az a pohárka társaságot is kap majd maga mellé. Meglepetésére azonban nemhogy nem az idegborzolóan tökéletes választékkal bíró vészmadár, de egyenesen Mabel fogadja a székében. A kis ördögfióka pontosan tudja, hogy megúszhatja, ő persze megúszhatja még azt is, hogy elfoglalja azt a pozíciót. A keretnek dőlve mosolyog rá: szóval már ez sem szent, már látszanod is kell, méghozzá hogy. Hogy nem szakad rájuk a botrány lehetőségétől azonnal az egész címzetes Minisztérium.. - Beugrott egy délutáni teára, Ms. Morhange...? Épp a legjobbkor. - a válla felett hátrapillant a tanácstalan titkárra még, mielőtt jelentőségteljesen becsukná az ajtót- Kérem, ne zavarjanak. Ez az ügy nem tűr halasztást.
|
| | |
I solemnly swear I am up to no good C’est la vie Inaktív Ki már nem játékos ▽ Reagok : 0
▽ Avatar : Margot Robbie
| » » Hétf. 9 Okt. - 17:58 | | Olyan, mint a színültig töltött pohár tejbe cseppentett vér, az ujjad hegyéről, sosem lesz igazán rózsaszín, de mielőtt tetten érnéd, már el is keveredett, elrejtette a gondolatait az erős nő vonalzó mentén húzott vonásai mögé. Oda, ahová nem nyer bebocsátást senki - néha azt gondolom, engem is csak álltat, vagy csupán én vagyok az, aki önhitten többet képzelek bele ebbe az egészbe, jóságos ég, még nevet se adtam neki, szóval nem lehet túl komoly. És mégis, amikor az ajtófélfának dőlve rám mosolyog, és az a mosoly csak az enyém, úgy érzem, mintha a kezem nem vízfinomságú homokot markolna vele, amit messzire hord a szél, ha elfordítom a tekintetem. Miért is fordítanám? Hanyag mozdulattal visszapakolom a lábaimat az asztalra, mert látni akarom azt a bujkáló helytelenítést, a tejbe csöppentett vér mellett a kávéba szórt fahéjat, a pirítósra csorgatott lekvárt, azt, ami Madam Bagnold-Bishop részéről teljesen az enyém. - Köszönöm, hogy időt szakít rám, asszonyom - felelem, vigyorgok, az egész műsor az ajtón kívül rekedt világnak szól, Sebastiennek, a szám elé teszem a kezem, nehogy felröhögj, nehogy felröhögj, igen, volt amikor asszonyomnak hívtam, mert azt gondoltam, végre egy nő, aki méltó rá, de sokkal jobban szeretem azt az anyajegyet a bal vállán, és amikor éjszaka fáradtan kiengedi a haját, minthogy Madamként gondoljak rá. Várok, míg becsukja az ajtót. - Nem is tudtam, hogy ilyen fontos vagyok - vigyorgok, a lábamat csak azért se teszem le az asztalról, még akkor se, amikor pár pillanatnyi csendben ismét szemrevételezem az irodát. - Úgy hallottam, van okod ünnepelni. Persze, ha a Prófétának hinni lehet. - Kezeimet a hasamon összefonva dobolok, nem lepne meg különösebben, ha Minchumot már holnap leváltanák, ha már egyszer ennyire inkompetens. Mi sem bizonyítja jobban, mint ez a borzalmas történet a híddal, de komolyan, ilyen nehéz a végére járni? Vagy mindenki seggbe dugott kézzel ül a miniszteri titkárságon? - Gratulálni jöttem.
|
| | |
I solemnly swear I am up to no good C’est la vie Inaktív Ki már nem játékos ▽ Reagok : 0
| » » Szer. 15 Nov. - 15:32 | | Nehéz lenne megmagyarázni, pontosan miért is tolerálja, sőt, bátorítja általában a botrányhősnő Morhange ügyleteit - nehéz, mert nincs más hasonló sem a köreiben. A köreiben.. mármint azok között, akik hatalomra éhesen vetődnek egymásnak jól szabott öltönyeikben nap mint nap, hogy az újságok hasábjain felsőbbrendűként tájékoztassák a nagyérdeműt, aktuálisan éppen a kamaszfiú bukásáról. Morhange egy olyan világ része, ahol a féktelenségnek van valami elismerhető értéke, valami követendő dekadenciája, és ez most beragyogni látszik a szigorú irodát. Hmm.. ez lehet a magyarázat.
- Pontosan tudtad, hogy az vagy, különben nem mertél volna nappal így megjelenni nálam. - az asztalhoz sétál, de egyelőre nem érinti meg vagy tesz egyebet, csak gyönyörködik a ki nem mondott helytelenítés mellé ajándékból. - És meglátogattad Crouch irodáját is? A Próféta egy erős férfit látna a gyenge fiú utódjaként.. de értékelem a figyelmességed. Helyet foglal a saját asztalán, félig felülve, félig még a térképet pásztázva, amit felakasztottak fölé. Még hánykolódik valamerre az irattartóban az a bizonyos Próféta, amiről Morhange beszél, ő is olvasta, bár inkább vegyes jóérzéssel, mint diadallal. Minchum alkalmatlansága közbeszéd, már elvitathatatlan, de a választók - legalábbis azok, akiket ez a jelző takar - még mindig ragaszkodtak a hagyományos értékekhez, és Crouch ezek élő szobra volt a maga takaros életével, remek származásával, a fiával, feleségével.. Ha valóban szembenéznek egymással afölött az említett asztal fölött, valami nagyobb érvvel kell előrukkolnia, valami vitathatatlannal, és egyelőre nem tudná pontosan megnevezni, mi lehetne az.. De nem is kell, ez a pillanat Morhange arcának végigsimítására sokkal alkalmasabb. - És ezért hagytad ott az edzést..? Biztosan van más is, ami idecsábított.
|
| | |
I solemnly swear I am up to no good C’est la vie Inaktív Ki már nem játékos ▽ Reagok : 0
▽ Avatar : Margot Robbie
| » » Szer. 22 Nov. - 23:38 | | Olyan gyönyörű és hideg, olyan szoborszerű, de sosem éreztem mellette - leszámítva azokat az első alkalmakat, amikor csak tapogatóztam a határaim után -, hogy megfagynék a jégkirálynő vermében. Másokat egy jól irányzott pillantással képes lehallgattatni, talán egy napon én is bekerülök ebbe a díszes társaságba, de egyelőre élvezem kitüntetett szerepemet, a játékosan feddő hangsúlyt, amit az oktalan behatolásomért kapok, és a mosolyt a szája szélén, ami csak nekem szól. Legszívesebben kulcsra zárnám az ajtót, kirekesztve az egész világot, hogy örökké feloldódhassak ebben a pillanatban. De ő nem bírná ki, ha nem taposhatná el Minchumot, akár egy csikket - nem bírná ki a győzelem édes íze nélkül. És valószínűleg én sem bírnám a bezártságot, még ha az ő karjai közé zuhannék is. - Na jó, reménykedtem benne, hogy páholyba ülhetek - teszek gáláns karmozdulatot, végigmutatok az irodán, az igen kényelmes karosszéken, megsimítom a karfáit mindkét tenyeremmel, szivarfüst illata van. Talán, ha a tapétát megszagolnám, abból is Millicent aromája áradna. Felvont szemöldökkel felelek a Crouch irodáját illető kérdésre. - Ilyen könnyűvérűnek tartasz engem? De hogy válaszoljak is, nem, a közelébe se mentem. Csak zavarba jött volna a merevedésétől. - Vállat vonok, igazán nem számít, igazán senki nem számít, csak ő, és az ő győzelme, amiért olykor még az enyémet is képes vagyok kockára tenni. Az arcomat simító kezet finoman a szám elé húzom, és csókot nyomok a tenyerébe. - Az újságban azt olvastam önről, asszonyom, hogy jóformán mindent tud. Csak éppen azt nem, hogy én miért jöttem?
|
| | |
I solemnly swear I am up to no good C’est la vie | | | | |
Similar topics | |
|
| Engedélyek ebben a fórumban: | Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
| |
| |
| |