Hát, amikor megtudta, hogy hova rendelték gyakorlatra, a tőle szokatlan módon, be volt sózva. Nem volt egy mániákus, de a minisztérium, az mégis csak minisztérium. Elsőre mindenki csak az aktakukacságra gondol, de mennyi minden van még ott a papírmunka mellett. Sosem járt még ott, mert hát minek tette volna, és kíváncsi rá, nagyon is. Több mint nagyon. És még nem is kell egyedül mennie. Persze lett volna ötlete, kit ráncigált volna magával, de erről nem ő döntött, és végül is elfogadta a háztársát, nem volt ellenvetése. Egyeztettek, majd már csak ki kellett várni a napot, hogy elinduljanak végre. Tényleg be volt sózva, még ha ezt nem úgy mutatja ki, mint mások. Csinosan, helyhez illően öltözött ma, még nyakkendőt is kötött, ami nagy szó tőle. Nagyon nagy. Most kicsit ismét annak a kiskölöknek képzelte magát, aki annak idején az első órája előtt érzett ekkora izgalmat. Jó, nem annyira volt ez nagy, de hasonló. Aztán kopp. Ideérkezve alig látott valamit, társát, és őt máris egy titkárságra vezényelték, és a pergamenhalomra mutogatva magyarázta, mit is kellene ezekkel csinálni. Iktatni, megsemmisíteni, hivatalos leveleket másolni? Hát ez minden volt, csak az nem, amit elképzelt. Látszott is a csalódottság rajta rendesen, amikor belekezdtek a munkába, és tudatosul benne, hogy ők most bizony az aktakukacok életébe kapnak belátást. Jogos. Elvégre nincs még végzettségük, se semmi előnyük, amely miatt nagy kalandokat élhetnének át. Hát ez van. Azonban ő nem bírja tovább. Már összefolynak szeme előtt a betűk, és azt sem tudja, hogy a kezében szorongatott papírhalmot most megegye, vagy borítékolja el. Ezért kissé türelmetlenül horkant fel, és fordul háztársa felé. - Nézd, én ebbe beleőrülök.. Kicsit.. kicsit sétáljunk, hmm? – azzal már áll is fel, nem törődve azzal, ki figyeli őket. A felügyelő, aki idepakolta őket, már messze jár, így.. kinek fog feltűnni, hogy nem a mosdót keresik, hanem mást. Ha követi a lány, ha nem, ő elindul, egyenesen a liftek felé. Beszáll, és vár, hogy útitársa, hacsak nem akar a pergamenekkel kettesben maradni, beszálljon mellé. Tuti neki is jól jönne egy kis izgalom.
Gyakorlat. Nem is olyan rossz, főleg ha arra gondolok, hogy még mindig nem tudom mit akarok kezdeni majd az iskola után. Így legalább betekintést nyerek a nagyvilág ügyeibe. Tágítsd az elméd! A lényeg, hogy ne késsek, a pontosság a kulcsa mindennek.... na jó ez hülyén hangzott. A lényeg, hogy mindent elő kell készítenem az indulás napjára. Már egy nappal előtte ki kell raknom a ruhát amit felveszek, ez az egy dolog, amit nem hagyatok az utolsó pillanatra, mert ha előtte pár perccel kezdek el gondolkodni azon, hogy vajon mit fogok majd felvenni, akkor a végén egy fürdőköntösben kell majd távoznom, mert nem lesz időm. Ceruzaszoknya, mélykék selyemblúz, blézer. Eddig oké. Cipő. Lapos vagy magassarkú. Lapos:kényelmes, praktikus, lehet benne szaladgálni, nem biztos, hogy passzolna szetthez. Magas: kényelmes is lehet ha olyan és nagyon csinos, jól mutatna a szoknyával.... Istenem miért születtem nőnek?! -a fejemet fogva járkálok fel alá...egy cipő miatt! Mennyivel egyszerűbb volna ha lenne egy zakóm, egy nadrágom és egy ingem és egyetlen egy darab cipőm. Rögtön nem kéne ilyen hülyeségeken gondolkoznom és koncentrálhatnék arra, hogyan végezzem majd hatékonyan a munkámat, de nem. Itt állok a szoba közepén és mindjárt megfojtom magam az ingemmel. Könnyebb lenne. A lapos jó lesz. Az utazás napja. Nagyon izgalmas és sikeresen elkészültem. Már úton vagyunk a mágiaügyi minisztériumba. Igen, vagyunk. Mivel rájöttem, hogy nem egyedül megyek, hanem az egyik háztársammal. Mindjárt nem hangzik olyan magányosnak az egész. Már vártak és azonnal egy irodába hajtanak minket. Leülve az egyik asztalhoz szembesülnöm kellett a papírmunka fogalmával. Remek, már csak ez hiányzott. Nem mintha nem élvezném. Én imádok írni. Úgy értem szeretek írogatni, hülyeségeket, mert szeretem a tinta és papír kombinációját. Nem vagyok író, csak szeretem, ahogy a betűket kanyarítom, megnyugtat, de ezt otthon is tudom csinálni, szóval egy kicsit kiábrándító az egész. Fél óra...Még csak egy fél óra telt el! -kezdek kétségbe esni, ahogy az órára pillantok. A nem sokkal előttem ülő Andrew sem tűnik sokkal elégedettebbnek mint én. Legalább nem egyedül én szenvedek. Nem telik el pár perc mire a srác felém fordul és magával invitál. Le akar lépni és engem is bele akar rángatni a dologba. Én ellenzem a szabályok megsértését és biztos vagyok abban, hogy NEM hagyhatjuk el ezt a szobát. De ő választ sem várva feláll és elindul. Én meg ülök némán és bambán míg ő eltűnik az ajtó mögött. Körbenézek. Senki le nem szarja az egészet. Döntöttem. Felvéve a földön heverő táskámat, kissé szédelegve de megindulok. -Héé! -kiáltok utána,és rohanok, hogy utolérjem. -Te nem vagy normális, ha elkapnak... -mondom, majd a végét elharapom. Már úgyis mindegy, bűnöző vagyok, ellentmondtam a szabályoknak. Szuper... -Oké, mindegy... amúgy is hova akarsz menni? -kérdezem, de a francba is túl paranoiás vagyok és folytatom. -Basszus ha elkapnak, nekünk végünk! -amint elhagyják a számat a szavak egy ismerős arc tűnik fel. Egy férfi kilép az egyik szobából és az arca azonos annak az arcával, aki betessékelt minket az irodába. Megfogom Andrew karját és behúzom őt az egyik szobába. -Te jó isten! Vak vagy? Basszus, basszus basszus! Tudtam, hogy ez rossz ötlet, ha meglátott volna..... -kiakadtam, megesik. A paranoia.
Kezdőlap
