Azt hittem, ha az időre hajtom a fejem, majd könnyebb lesz elaludni abban a tudatban, hogy jól cselekszem, és csak felvettem valamit, amit valaki leejtett a sárba, letisztogattam, és most, halála után körbefonhatom a nevünkkel.. de apámat nem hozza vissza a holdudvarába lépés, és hogy azokat a folyosókat járom, amelyeket ő, csak egyértelműbbé teszik, hogy túl korán ment el, utolsó napjain átvilágló fájdalommal, anyám terheivel a vállán, és még azon az estén is megkérdezte tőlem, vajon van-e hírem a fiáról. Nem számít persze úgy senkinek, mint nekem, fia, a tékozló úgy kitagadott, ahogy én őt, csak neki válla, nyaka, háta csapta az ajtót, nem pazarol rám haragot, utálatot, elmerült a nagy semmiben, és nem nyúlok többet utána..
Azt hittem, a harc boldoggá tesz, legalább eltökéltté, de még mindig épp úgy rettegek, ezernyi kétség vagyok, ostobán grimaszolva lépek eléjük, rágom a körmöm - kesztyűt viselek, tűsarkút, és valami értelmetlenséget, amikor megszólít a lány, mert lány, nem nő, ha halott is. Az arcbőre, a jelenléte túlvilági, és megint kislánynak érzem magam, pedig azt hittem, ezt nem hozhatja elő jobban semmi, csak apám sírjának árnyékában megtett sétám.
- Hogyne.. kicsoda ön? - állok meg, összefonom a karjaimat magam előtt, de tudom, udvariatlanság ilyen távolból szót váltani, közelebb lépek hozzá, Crouch védelme bizonyára elér idáig, ha támadó szándéka volna. Az aurorokról annyi gondolat sem olvasható le, mint olykor rólam, de őket nem kínozza lámpaláz, annak réme, hogy félreértik őket, hogy rosszkor szóltak olyan ügyről, amelyről nem szabadott volna. - Hallgatom, Ms. Graves.
Edgar ma nincs itt, meggyőztem róla, hogy szerencsésebb, ha otthon vár meg, pusztán azért, mert könnyebb a menedékbe visszafutni, ott a kanapéra dobni a talárom, amelynek mérete most már hozzám illeszkedik, pedig nem nekem készült. Hálás vagyok, amiért hallgatnak, amiért a szempárok, amelyek mögött a valódi döntések születnek, engem figyelnek, ahogy egykor a talár előző tulajdonosát, helyet kaptam a Wizengamotban, pedig húsz sem múltam, de boldog.. boldog az nem vagyok. Nyilván megőriztem magamban az elégedetlenkedés bűnét, és most is hiszem, hogy csak ez tartott életben, csak az, hogy olyan végtelenségig önző vagyok, hogy azt már nem pusztította el, aki elfújta az életünket.
- Köszönöm, hogy ismertette velem a nehézségeiket, számítottam rá, hogy nem lesz zökkenőktől mentes a törvény a hatályba helyezését követően sem, de Ms. Graves, mi csupán egy út első lépését tettük meg, én pedig, ahogy ígértem a beszédemben, mindent megteszek, hogy a végén közösen tűzhessük ki a zászlónkat, még ha populista manőverekkel is, ahogy fogalmazott. Van esetleg feljegyzése is azokról a pontokról, amelyeket meg kell említenem? - megállok előtte, meg is érinthetném, olyan távolság van csak közöttünk, habár egy egész életnyi az, ami most semmiségnek érződik. Az ő ügyével egyet tudok érteni, felemás zsibbadtságom, elégedetlenségem lehet hasznos annak, én végtelenségig tudok küzdeni, harcolni, és hiszek benne, hogy érdemes is - apám, te nem látsz már engem, de szeretném, ha így is tudnád, a kapott önzőségem már másokat szolgál, nem hozok szégyent rád soha.

-Tudja, önök az elsők, akik megkerestek. Nem hibáztatom a képviselőiket, amiért nem vesznek komolyan, nyilván tapasztalták már az üres ígéretek örömét.
És milyen kivételes mégis a helyzetem, amiért őszinte lehetek vele, nem vagyok Crouch, nem vagyok régi politikusa hagyományos elveknek, nem kell hát úgy beszélnünk, mintha dédanyáink lennénk. Micsoda skandalum - gondolom vidáman, legalább elégedetten, holott mi sem lenne komolyabb mások elnyomásának enyhítésénél, jót tenni, mikor csak rossz történik, ugyanakkor csiklandoz az engedetlenség, a régi ismerős, és ezt talán Ms. Graves is elismerheti majd, javunkra válik azokkal szemben, akik csak egy utat ismernek a sikerig.
- Elképzelhető, hogy megelőzöm a Prófétát a szándékkal, hogy részleteket közöljek a készülő törvénytervezetből, de mert annak szövege nagyrészt elkészült, másrészt még bizonyos szakértői nézőpontok nélkül amúgy sem fejezhető be: Ms. Graves, nekem szándékomban áll érvényt szerezni annak az elképzelésnek, hogy képviselőjük a Wizengamot teljes jogú tagja lehessen. Gondolkoztak esetleg korábban abban, ki volna a legalkalmasabb erre a feladatra? - talán róla van szó éppen, épp elég makacs természete lehet, ha ennyi bürokratikus ösvénykeresés után erre is rálépett, a kora pedig nem lehet akadály. Lehetséges, hogy ezért keresett meg ő, és ilyen körülmények között? De természetesen épp ennyire valószínű, hogy a kötelességtudaton túl túlságig is élvezem a kialakult helyzetem, azért sejtek szándékot minden mondat mögött - bárhogy is, Ms. Graves minden bizonnyal megdöbben, hogy valóban teljesül mindaz, amiről beszélünk.

- Tudja, Ms. Graves, sosem volt alkalmam még vámpírral beszélni. Kellemetlenséget okoz önnek az időpont, ugye? A következőre találhatnánk valami alkalmasabbat is, tarthatnánk esetleg egy éjszakai fórumot, ahol tételesen átvehetnénk az itt leírtakat, mert ugyan értem, hogy menedéket említ, azonban annak pontos paramétereit tapasztalatlanságom okán kevésbé. Ez elfogadható megoldás lenne? - és ha nem tévedek, ez végre elindíthatja a párbeszédet a csoportok között: talán még Edgar is több reménnyel tekinthetne a mozgalomra, mert ugyan minden támogatását élvezem, azért ismerem már annyira, hogy tudjam, mikor tűnik inkább szkeptikusnak a bizakodó helyett. Ms. Graves ugyanakkor szilárdabbnak tetszik, elmozdíthatatlannak, ősinek már-már, nem találhatnak benne kivetnivalót a szűk látókörrel megvertek sem, főleg, ha tapasztalat dolgában emelnének ellene kritikát: nyilván mindannyiunk dédapját személyesen ismerhette - Szeretném, ha minél hamarabb sort kerítenénk erre a fórumra, érzésem szerint így is rengeteg időt elpazaroltak már mások, ami alatt tehettek is volna a problémák ellen.