Már vagy fél órája álldogálok a klubhelyiség előtt. Egyszer belépek a festményen és körülnézek ott benn, majd vissza ki. Sehol nem találtam az emberemet. Természetesen soha nem tervezek előre, mindig mindenkit így támadok le, szóval gondolom ha megtalálom az emberemet annak sem lesz túl meglepő. Nekivetem hátamat a falnak, a mögöttem lévő festmény durcásan felmordul. Nem igazán érdekel, meg sem ijedek már tőle, megszoktam, ő valahogy engem mindig megkommentál. Kezemet számhoz emelem, körmömet kezdem el rágni kicsit idegességemben. Nem igazán tudok egy helyben állni már, egyik lábamról a másikra billenek, majd ide-oda kezdek sétálgatni. Akik a klubhelyiségbe mennek és jönnek mind furcsán pillantanak rám, néhányan össze is súgnak mögöttem de nem igazán érdekelnek. Maddoxot sem láttam még ma, szerintem úgy kiütötte magát az éjjel hogy nem éledt fel. Nem csak én nem járok órákra rendszeresen ezek szerint. Hogy őszinte legyek most egy kicsit sem érdekel a jövőm, pedig sok embertől azt hallom, hogy kellene. Otthon csak rossz példa van előttem, amikor tehetem nem is megyek oda, inkább maradok a Roxfortban, kivéve nyáron persze mert akkor sajnos nem lehet. Pedig megnézném, milyen ez a hely a legnagyobb melegben. Biztosan ugyan ilyen kellemes hűvöst nyújtanak falai, mint egyébként is. A tó és a környéke zöldben pompázik, a víz meleg, minden olyan csendes és nyugodt... gondolataimból kizökkent egy ismerős hang, amire felkapom a fejem. Hirtelen lépek közelebb, a sötét folyosón mielőtt tovább tudna lépni, megfogom Dung karját és magam felé rántom, vissza oda, ahol az imént álltam. Nem érdekel ha tiltakozik vagy bármi, egész nap itt álltam és vártam rá.
- Tudsz nekem adni valamit ma? - Felvonom szemöldököm és csak nézek felé. Reménykedem a pozitív válaszban, valahogy most nem bírnám ki ha nem azt kapnék. Már így is kezdek rosszul lenni.



Remélem tetszik ☼ Ruci ☼ Kredit

Kezdtek a dolgok szépen, lassan egyenesbe jönni. Ritkán érzem, hogy ilyen stabil a lábam alatt a talaj, főleg az utóbbi hetekben, és most mégis. Talán az időjárás teszi, vagy az, hogy kisfogástalanul megy az üzlet, esetleg mert ma mintadiák voltam és bementem minden órámra, vagy mert utána Davies megengedte, hogy az egész estét és a szüneteket is az irodájában töltsem. A kis Törpilla szépen gyarapodik, szerencsére már jobban tudja kontrollálni magát és meglepetésemre hallgat rám, mintha tényleg az anyja lennék. Ráadásul mintha érezné, hogy mi zajlik le bennem. Amíg szét voltam csúzva, ő is olyan szertelen és kiszámítható volt, viszont most, hogy összeszedtem magam, ő is sokkal kiegyensúlyozottabb, nyitott az újra.
Éppen tőle jövök ebben a késői órában. Ha rajtam múlott volna, ott is éjszakázom, de prof ettől nem volt túlságosan elragadtatva. Így ólmos léptekkel, karikás szemekkel, mégis teljes lelki nyugalommal szelem át a folyósókat, gondoltaimba merülve. Furcsa ez tőlem, hiszen én mindig szemfüles vagyok, és komoly vizsgálat alatt tartom a környezetemet. Ez jelenti számomra a túlélést. Most mégis teljesen megfeledkezek magamról. Már éppen lépnék át a festményen, amikor mégiscsak hátranézek és észreveszem az ismerős világosbarna hajzuhatagot. Idegesn járkál, fel-alá, szertelen, ideges mozdulatai egy pillanat alatt kizökkentenek a gondoltaimból. Pontosan tudom, hogy mi a baja, és még azt is elképzelhetően tartom, hogy engem keres, csak nem vett észre. Hátat fordítok a festménynek, és pár, hangtalan lépéssel később már Melody háta mögött állok. Alig hallhatóan, de megköszörülöm a torkomat.
- Csak nem engem keresel?
Alig bököm ki a szavakat, a következő pillanatban már azon kapom magam, hogy erőszakosan megragadja a karomat és rángat maga után. Feltűnően sok erő lakozik benne, de hát ha kétségbeesett az ember, előszedi azokat a bizonyos tartalékokat. Pimasz vigyorral nézek rá, ahogy kiböki végre, hogy mit akar. Nincs bennem egy szikrányi meglepettség sem. Pontosan láttam ezt jönn. Mégis habozok. Nem mozdulok, nem adom jelét annak, hogy szándékomban állna most azonnal megszüntetni a szenvedéseit, pedig pontosan tudom, hogy milyen kibaszottul szar érzés, mintha kicentrifugáznának. Én is épphogy csak felépültem az elvonás miatti leépülésből. Az is igaz viszont, hogy én megközelítőleg sem nyomok olyan mocsok cuccot, mint Mel. De mentségemre legyen szólva, semmi közöm ahhoz, hogy rászokott. Az a köcsög Maddox volt a hunyó, akinek egyszer szívesen beverném a képét, de úgy igazán. Én mindössze csak megmozgatok minden követ, hogy ha Maddox éppen cserben hagyná, akkor tudjak neki adni. Pontosan tudom, hogy mi történik akkor, ha nem kap cuccot. Ez nem úgy megy, hogy egyszercsak leállsz, aztán kész.
- Jól látom, valakinek elgurult a gyógyszere? Miért nem a drágalátos haverodat keresed, ő van erre specializálva – húzom el a számat. Még attól is elmegy a kedvem, hogy arra a ganajtúróra gondolok, amiért ezt tette Melodyval, vagy egyáltalán bárki mással.




©

Nem vagyok jól. Egy cseppet sem. A folyosó ugyan hűvös és ez kellemesen hat a szervezetemre, de egyáltalán nem tudok koncentrálni. Sokszor próbáltam már ilyenkor valami apróságra felfigyelni, kizárni ezeket a gondolatokat az agyamból, de csak pár pillanatig sikerült. Mindig, minden áldott alkalommal. Akad olyan nap, amikor többször is megfordul a fejemben a leszokás gondolata, de végül az ingerek nyernek és minden újra a régi lesz. A fekete lyukak, amelyeket az emlékkiesések okoznak csak terjednek és ugyan néhányat be tudok tölteni idővel, de a legtöbbjét nem. Vajon miket tudhatnak rólam az emberek, amiket én magamról nem? A klubhelyiség felé pillantok, pár betévedőt végigmérek. Még mindig nem ő az. Csak elindulok a folyosón lassan, körmeimet tovább rágva, majd felsóhajtok amikor egy ismerős hang mögöttem felszólal. Hirtelen rántom el, nem sajnálva és nem is szégyenkezve viselkedésem miatt. A pimasz mosolya egyáltalán nem nyugtat meg, de ismerem már őt, nem mondanám, hogy mint a rosszpénzt, de azért ismerem. Megállunk, habozik egy ideig, húzza, majd kérdésére elfintorodom. Toporgok.
- Hát azt hiszem egy kicsit... nem vagyok normális. - Hajtom le a fejem. Egy kicsit érzem, hogy mennyire gáz vagyok, de ilyenkor mindent meg kell tennem azért, hogy megkapjam amire szükségem van. Most pedig az egyetlen esélyem Dung. - Nem találom, de nem is baj, szerintem... - Mostanság többször megfordult már a fejemben, hogy bárcsak ne jönne vissza vagy valami hasonló, talán egy idő után ki is tudnám tisztítani magamból a cuccot. Aztán meg Dung biztosan nem ad nekem annyi mindent és nem is olyan erőseket. Csak adjon valamit. - Nem bírom már. - Harapom be ajkamat, miközben felnézek újra a fiúra. Remegő kezeimet a hátam mögé rejtem, valami kell... valami nagyon.


Remélem tetszik ☼ Ruci ☼ Kredit

   
   
Tekintetemmel megpróbálom magamhoz szegezni. Vannak olyan dolgok, amiket nem szeretek megkérdezni, de nincs is szükségem rá. Éppen elég, hogy a megszokottnál kicsit jobban figyelek, még akkor is, sőt, főleg akkor, amikor nem számítanak rá. Így került sok kuncsaft között Mel is a hálómra. Nem mintha szüksége lett volna dílerre. Legalábbis egy darabig biztos bőven jutott neki a cuccból. Csak hát aztán elindult a lejtőn. Mint ahogy mind elindultak. Ismertem és tiszta szívemből rühelltem Maddoxot mindig is. Annyiszor végignéztem ahogy sárba tiport már annyi csajt Mel előtt. Hogy miért avatkoztam most először bele? Nos, nem igazán hívnám ezt bátor férfias felállásnak, mégis messze megfeszülök egy-egy ilyen mentőakció során. Legalábbis magamhoz képest mindenképp. Én sosem teszek szivességet.
- Mégis mit jelent nálad a normális – forgatom türelmetlenül a szemeimet. Nincs időm erre a hülyeségre. Vagy kimondja kerek-perec, hogy mi van, vagy hagyjon békén. Persze ezt mégsem mondom ki hangosan. Helyette látványosan elhúzom a számat, amikor a gennyláda hollétéről beszél. Sejtettem, hogy fel fog szívódni. Annyira kiszámítható volt, hogy lassan már jobban ismertem, mint saját magamat. Viszont ha ez a helyzet, akkor tényleg nem hagyhatom itt a szarban. Ez már világos.
- Szinte gondoltam, hogy felszívódott – jegyzem meg keserűen. Savaztam már eleget Maddoxot Mel előtt, úgyhogy nem akarom tovább fárasztani a számat fölöslegesen. Ezzel a kommenttel is bőven beérem. - Nem is baj? Néztél te ma már tükörbe? Nem éppen úgy nézel ki, mint aki nem bánja – emelem meg a hangomat, próbálom leplezni felháborodásomat, de egyre nehezebb, hogy ne szóljak be. Hogy eltereljem a gondolataimat, inkább azon kezdek el agyalni, hogy hova mehetnénk, ahol egy kicsit rejtve vagyunk a bámészkodók szeme elől. Nem szeretek nyílt színen üzletelni. Ezt mindenki tudja, még az is, aki soha a büdös életben nem állt szóba velem.
Hátrálok egy lépést és végignézek rajta. Szavai pontosan leírják a jelenlegi állapotát. De azért abban biztos vagyok, hogy ha az agyad azt is mondja, hogy nem bírod, még mindig van tovább és tovább. A tűréshatárunk olyan könnyen, de fájdalmasan tágul, ijesztő belegondolni, hogy Mel még csak azt sem tudja, mi az igazi szenvedés. Neki mindig volt, aki az utolsó pillanatban kihúzta a szarból. Egy pillanatig elgondolkozok azon, hogy faképnél hagyom, és hagyom, hadd szenvedjen még egy napot vagy kettőt, hogy tudja, milyen súlya van ennek az egésznek. De azzal mégis mit érnék el? Ha túl sokáig húzom, még a végén Maddox beelőz, azt viszont végképp nem akarom.
- Nagy szarban vagy, ugye kislány? - kérdezem egy cseppet enyhültebb hangon. A háta mögé nyúlok és megfogom a remegő, nyirkos kezét, amit eddig rejtegetni próbált. Nem ítélkezem vagy ilyesmi, inkább elindulok a folyósón egy szó nélkül és húzom magam után. Gyengéden, hogy ne ijedjen meg, meg mások se higyjék azt, hogy bevonszolom a szertárba és megerőszakolom.
Két kanyar után odaérünk a férfimosdó elé, elengedem a karját, és kinyitom előtte az ajtót, betessékelem a kongó üres helységbe. Ilyenkor már mindenki a körleteken belüleiket használja általában. A világítás automatikusan kapcsolódik fel, ahogy érzékeli a mozgásunk. Én a csaphoz lépek és megengedem a hideg vizet. Megöblítem a kezem, majd tölcsért formálva a kezemből megtöltöm, és a lány felé nyújtom.
- Előbb igyál, teljesen ki vagy száradva – húzom el a számat. Még mindig érzem a bőrömön a száraz ujjainak érintését. Mintha egy feltörekvő múmiával állnék szemben.

   
   

   ©
   

Vállamat vonogatom miközben kérdő tekintettel nézek rá. Le sem tudom tagadni, hogy a helyzetem egyre rosszabb és aggasztóbb, ezt szerintem már sokan mások is észreveszik körülöttem. Sőt, én is, csak az a baj, hogy semmit nem tudok tenni ellene. Egyedül nem megy. Talán ha valaki tudna mellém állni és kitartani, segítene átvészelni a sok álmatlan és fájdalmas éjszakát, akkor talán. Ez az ember pedig bizony nem Maddox lesz majd, aki most is csak úgy egy szó nélkül hagy szenvedni. Ezért kellett felkeresnem ennyire kétségbeesetten Dungot.
- Mostanában egyre többször tűnik el. - Fintorgok és lehajtom a fejem, megbánóan. Ha lenne egy kicsit több eszem akkor valószínűleg már az elején sem hagytam volna magam. Sajnos most pedig már késő ezen gondolkodni. Szörnyen festek és még szörnyebbül fogok ha Dung nem ad nekem valamit. Csak erre tudok gondolni. - Az baj, de nem mintha túl sokat törődne egyébként is velem. Egyedül pedig nem tudom megoldani a dolgot, teljesen elvesztem. - Tudom, hogy a háta közepére sem kíván most engem és hogy jobb dolga is lenne neki, viszont nem mozdulok egy lépésnyit sem. Tekintetét keresem egy ideig, de végül kicsit kellemetlennek érzem már a helyzetet, úgyhogy úgy döntök, inkább megpróbálom elrejteni mindazt, ami jelét mutatja szorongásomnak. Tudom, hogy előle nem rejtegethetem, hiszen biztos hogy már számtalan esettel találkozott. Meg is fogja remegő kezem, én kicsit bizonytalanul felnézek, de nem kérdezek, elindulok mögötte. A férfimosdóban sem először járok életemben, ismerős a terep, ezért csak megállok és a hátunk mögött becsapódó ajtóra figyelek még egy pillanatig.
- Micsoda? - Rázom meg a fejemet, hisz nem figyeltem szavaira, de kezéből leveszem, hogy mit szeretne. Odalépek, hajam hátrafogom, majd kicsit elfintorodva, de iszom pár kortyot. A hűs nedű szinte vérré válik bennem, kicsit máris felfrissültebbnek érzem magam. Kár, hogy ez nem tart olyan sokáig.
- Sajnálom, ha gondot okozok neked. - Ma elég megbánó kedvembe vagyok, rám tört a leszokási vágy is, valószínűleg ezért kívánom ennyire a drogokat.



Remélem tetszik ☼ Ruci ☼ Kredit

   
   
Tessék, ki sem kellett mondanom, amit gondolok, már nagyon is tisztában van azzal, hogy milyen rohadék is ez a Maddox. Csak akkor nem értem, hogy mi a franc baja van, miért nem hagyja már ott és veszi kicsit kezébe a sorsát? Annyira felmegy bennem a pumpa, hogy legszívesebben felrugnék most valamit, ami éppen a lábam ügyébe kerül, de végül csak beérem némi fogcsikorgatással. Megrázom a fejem, és arcomon megjelenik egy sokat sejtető, könnyednek szánt vigyor.
- Ó, nem mondod? És mégis hova? Vagy nem vagy a csaja, hogy számonkérd tőle? - hangom egyre magasabb, ahogy próbálok gátat verni az indulatomnak, de csak erőlködés árán megy. Végül egy gúnyos kacajba torkollik az egész. - Miért nem dobod már ki azt a szerencsétlent? Nincs rá szükséged. Ti lányok néha annyira szentimentálisak tudtok lenni – jelentem ki teljes bizonyossággal, és figyelem, ahogy lehajtja a fejét, és mint egy kislány a gyóntatófülkében, kiadja, ami a lelkét nyomja. Nem tudom szánni, tőlem aztán ne várjon sajnálkozó pillantásokat. Persze tudom, hogy ha arra vágyna, akkor már indulásból nem hozzám jött volna. Egyébként nincs nálam semmi, hiszen nem vagyok olyan ostoba, hogy csak úgy a zsebemben járkáljak vele fényes nappal, vagy egyáltalán bármikor, amikor nem tartom teljesen tisztának a terepet.
Még mindg tartom a kezemből formált poharat, és várom, ahogy haját hátrafgva iszik belőle. Iszik, de kurvára nem eleget.
- Az se lenne most elég, ha a csapot kiinnád. Éget belülről a pokol, igaz? - vigyorgok kajánul, de egy pillanatra megenyhül a tekintetem. - Még nem elég – rázom meg a kezemet, és ismét a csaphoz nyúok, de ezúttal jó erősen megengedem, és másik kezemmel finoman a csaphoz irányítom a fejét, és kényszerítem, hogy igyon. Ennél fontosabb most tényleg nincs. Persze tudom, hogy ez ő nem így gondolja.
A sajnálkozásást elengedem a fülem mellett, és abban a pillanatban a fejét is. Hátrébb lépek, egészen a falig és a hideg csempének döntöm a fejem, onnan nézek rá, ahogy a vízzel küszködik.
- Hajlandó vagyok segíteni. De megvannak a magam szabályai – szólalok meg ellenmondást nem tűrő, “Dung bizniszel” hangon. - Először is, csak olyan cuccot veszel be, amit tőlem kapsz. Annyit és akkor. Bármit is próbál rádtukmálni az a seggfej, ha előkerül egyszer, te csak tőlem fogadsz el bármit is – egy pillanatra szünetet tartok. Várom a reakciót, ugyanis ha nem fogadja el már az első kitétet, akkor tőlem elmehet a fenébe. Nincs üzlet.

   
   

   ©
   

Fintorogva nézek a fiú szemeibe miközben elviselem tőle az őszinte elmélkedést Maddoxról. Egyszerűen tudom, hogy mi van és hogy én milyen vagyok, és komolyan, igazából már réges rég megmondhattam volna a tutit, de aztán amikor eltervezem, mindig visszaüt az egész helyzet.
- Igazából nem is a pasim, vagyis ... - Nem tudom kifejezni szavakban, hogy pontosan mik is vagyunk egymásnak, de hogy nem egy kapcsolatban vagyunk, az száz százalék. Hiszen nem sok mindenről szól ez az egész helyzet, csak a buliról és a piáról, na meg az, hogy csak kihasznál, mert éppen én voltam az akit kiszemelt, hogy meg kellene rontania. Kicsit gáz, de az én őrülten naiv fejemmel miért is ne mentem volna bele? Tudom, szar vagyok. A helyzet is az amibe beleástam magam. - A következményektől parázom csak. - Részben azért is nem tudom kidobni, mert egy őrült, és biztosan nem úsznám meg egy egyszerű elküldéssel, hanem valami durvább várna rám. Ismerjük... mind ismerjük...
Inni sincs kedvem, legalábbis jelen esetben nem vizet, de érzem, ahogy egyre jobban emlegeti, hogy ki vagyok száradva. Ha erre gondolok, igazából teljesen másként látom a helyzet súlyosságát, mégsem veszem ki belőle a hibát. Valakinek jól el kellene már náspángolnia az ilyen hülyeségeimért. Most kezdetnek jó Dung is. Engedelmesen iszok még a vízből, és érzem, ahogyan a hűvös nedű végigfolyik a torkomon, és jólesően egy picit felfrissít. Aztán amikor úgy érzem, most beteltem, felpillantok rá ismét. Nem lépek el a csap mellől, még valahogy úgy érzem, szükségem lesz erre. Csak kell egy kis szünet. Milyen igaza is van a fiúnak... és milyen szánalmasnak tűnhetek most a szemében. A megállapodáson először tágra nyílik a szemem. De elgondolkodtat és ez már jó jel. Most, hogy kicsit igazából kétségbe vagyok esve, így tényleg jól hangzik, viszont ami azt illeti... ebben az állapotomban mindig a javulást szeretném magamnak. Talán ha belemegyek, és kicsit korlátozni tudom magamat... talán...
- Jó, azt hiszem... azt hiszem be tudom ezt tartani. - Tekintetemmel az övét keresem, majd folytatom. - Ezt most nem csak azért mondom mert... tudod. - Húzom el a számat, ahogy a cuccra gondolok ismét. Miért is lettem ilyen... miért kellett belemennem anno?



Remélem tetszik ☼ Ruci ☼ Kredit

   
   
Tulajdonképpen a legkevésbé sem érdekel, hogy Mel és Maddox egy pár-e vagy sem. Csupán azért tettem fel a kérdést, hogy elindítsak valami gondolatszikrát a csaj agyában, amitől kicsit elmélkedik a dolgon, mert van egy olyan érzésem, hogy eddig nem nagyon csinált hasonlót. Mert ha egy kicsit is gondolkodna, nem lenne ekkora szarban. A hideg csempe kellemesen hűsíti a tarkómat és segít tisztán gondolkodnom, és segít abban is, hogy ne legyek akkora seggfej, mint amekkora szeretnék lenni és legalább egy együttérző arcra fussa nekem.
- Naná, a következmények – mormogom az orrom alá. Jól tudom, mire gondol – De ha így állsz hozzá, akkor kibaszottul soha sem szabadulszmeg tőle csak amikor már levet, mint egy utolsó kapcát, ha már nem kellesz neki. Hidd el, az nem szép látvány – azt inkább megtarom magamnak, hogy honnan tudom. Talán ő is tud a több csajról, de ha nem, hát nem én akarom felvilágosítani az egyszer fix.
Rezzenéstelen arccal figyelem, ahogy iszik a vízből, tisztességesen. Jó kislány, legalább tényleg azt teszi, amit mondok. Végül is ki lehet belőle hozni valamit. Nem rugaszkodok el a faltól, nem lépek közelebb. Megőrzöm teljes nyugalmamat. Ahogy a fogaskerekek kattognak az agyában, még azt is szinte hallani vélem. Elkerekedett szemekkel néz rám, mintha valami nagy dolgot kértem volna, és hát végül is igaza van, baromira nagy dolog ez. Még nem is tudja. Éppen ezért nyugtalanít, hogy olyan hamar rábólintott.
- Ide figyelj, nem igazán érdekel, hogy miért mentél bele. Inkább azt akarom, hogy megértsd, Dung Fletcherrel nem baszakszunk. Ha egyszer rádszánom az időmet, és feltehetőleg tekintélyes mennyiségű cuccot, akkor elvárom, hogy közreműködj, és hallani sem akarok a hülye csajos rizsákat, mert nem érdekel. Ha picsogni akarsz, keresd Maddoxot, ha tiszta akarsz lenni, akkor engem – mire a végére érek a mondókámnak, észreveszem, hogy a testem egészen előre lendült, mintha éppen neki akarnék ugrani a csajnak. Pedig eszem ágában sem volt elijeszteni. - Csak akkor és annyit kaphatsz, amennyit én akarok és abból kaphatsz, amit én adok. Nincs repeta, nincs nyafogás, és jobban teszed, ha gyakrabban mosol fogat, mert.. - itt hirtelen félbe hagyom a monológomat. Azt hiszem értette, amit mondok. Zsebemben elkezdek kutakodni és rövid kavirnyászás után előveszek egy még rágatlan mentalevelet. Finoman megragadom a lány állkapcsát, kényszerítem, hogy kinyissa a száját majd beledobom a levelet és megpaskolom az arcát, ahogy a fogorvos tenné hasonló helyzetben. - Ügyes kislány, most pedig beszéljünk a csúnya anyagiakról. És arról, hogy mi lesz a biztosítékom, hogy nem lépsz ki – hirtelen öltöm fel a kegyetlen biznisz-arcomat, amin aztán semmi sem hatolhat át – a mentalevél ingyen volt – teszem hozzá mintegy tájékoztatásképpen.

   
   

   ©
   

Valószínűleg sikerül neki elérnie azt, amit el akart érni nálam. Elgondolkodom. Valóban elgondolkodom ezeken a dolgokon és még mindig nem tudom, mit a frászt tehetnék én azért, hogy megszabaduljak ettől az egésztől. Mert kivagyok én egyáltalán? Csak egy gyenge csaj, akit ledönt magáról a drogfüggőség, és még egy hülye pasitól sem tud megszabadulni. Gáz. Ez nagyon gáz! Így hát nem válaszolva Dungnak, csak lehajtom a fejemet, miközben jó nagyot fintorgok és rájövök, hogy mennyire igaza is van ezekkel a dolgokkal kapcsolatban. Én miért nem tudok ennyire reálisan látni? Pedig szeretnék, de tényleg...
Végre befejezzük az itatásos helyzetet, ami eléggé kínos is volt számomra, de azért valljuk be, Dung tud valamit. Valamit nagyon... mert nem hatott rám rosszul a hideg víz. Kicserepesedett ajkaimat máris jobban éreztem egy picit, ugyan tudom, hogy nem megy olyan gyorsan a regenerálódás, de talán hamarosan újra életet tudnék lehelni beléjük, magamba már nem biztos. Látom az arcán, hogy komolyan nem érdekli az, hogy miért is mentem bele az üzletbe.
- Rendben ... rendben, értelek. - Válaszolok továbbra is röviden és tőmondatokban, miközben felvont szemöldökkel egy lépést hátrálok, ahogyan közelebb jön hozzám. Nem ijedek el, csak a meglepetés ereje hatott így rám. Egyetértően bólogatok, miközben bociszemekkel nézek rá. Így még azt hiszem sosem beszélt velem senki, na meg nem hogy drogokról és tisztulásról, vagy bármi más hasonló helyzetről is legyen szó... A mentalevelet nem utasítom el, engedem, hogy hozzámérjen és kinyissa a számat, majd finoman rágni kezdem a mentát, és oldalra lökve azt a nyelvemmel a számban, beszélni kezdek.
- Legyen. Találkozzunk a klubhelyiségben este, amikor már mindenki elment. Csak mond meg mit és mennyit hozzak, előre odaadom az árát annak, hogy segítesz, és mivel a szüleim csak havonta egyszer küldenek pénzt... - Hát igen, ezért nem lesz más választásom. Egy kis aprópénzt ugyan meghagyhatok magamnak, de addig is, talán tényleg jobb lesz ez így. Még pár pillanatig várok Dung válaszára, ha kell, megegyezek vele másban is, de mindenképp gyorsan, és utána indulok fel a hálóterembe, mert még össze kell szednem a megbeszélt dolgokat, és tényleg nyomatékosítani szeretném a komolyságomat ebben az esetben.


Köszönöm ☼ Ruci ☼ Kredit