Sokszor éjszaka járok ki a kastélyban. Már szinte fejből fújom, hogy melyik prefektus mikor és hol van, melyik tanárok mely folyosókon járőröznek a különböző napokon. Mindig, mindenhol csak a rend, a rendszer. Már elegem van ebből, hogy mindenhol ebbe botlik az ember, mindent meg akarnak mondani neki. Nekem is. Tizenhat évesen már eljegyeztek, a szüleim csak mert a vér a minden, nehogy eszembe jusson hozzámenni vagy beleszeretni egy mugliszármazásúba. Azt hiszem, anarchista életmódot kellene folytatnom, most már kezdek belebolondulni ebbe. Az alagsorról kiérve, a lépcsőkhöz vettem az irányt, ügyesen manőverezve. A hollóhát tornyához igyekeztem, ott fent vannak a legjobb helyek, persze kivéve a hollóhát ház klubhelyiségét. Legutóbb megpróbáltam betörni, de sajnos még a jelszóval sem engedett be a festmény, mert látta, hogy mardekáros talár van rajtam. Elcsesztem. Na mindegy, nem hiszem hogy tudnak jobbat mutatni a mardekár klubhelyiségétől. Persze csak akkor, ha nincs tele kis taknyosokkal. A vállamon lévő táskában hoztam magammal néhány cuccot, ma nagy fogásra készülök. Az egyik hollós prefektus múltkor alám tett, büntetőmunkára kellett mennem miatta, úgyhogy visszakapja a kicsike. A táskát a földre teszem, majd pálcámmal suhintok egyet és kirepítek egy trágyagránátot, amit elhelyezek az egyik nyitott ablak tetején. Aztán pedig egy viszketőport veszek ki, arra viszont figyelnem kell, mert nem tudom feltenni sehová, ahonnan csak simán leesik. Pedig ez a tuti fogás. Koncentrálva az egyik sötét kis lyukból pillantok kifelé, mikor lépteket hallok. Csak nézek és nézek, de még mielőtt cselekednék...
-Az isten szerelmére Lestrange! Gyere már el onnan, ha nem akarsz kapni egy kis viszketőport a nyakadba egy prefektussal együtt. - Suttogtam, de úgy, hogy meghallja azért, majd remélem, odabújik mellém és együtt nézzük meg, ahogy a prefektus először belesétál a viszketőporomba, amit szinte nem is érezni ahogy ráesik, majd az ablak becsukásával megpecsételi magát egy trágyagránáttal, ami akkorát puffan, hogy még a folyosón is jól szétterül a cucc. Szerencsére nekünk jó helyünk van itt benn.

Nem tudok aludni, és semmi kedvem tovább görnyedni a könyvem felett így hát úgy döntök, kis éji sétára indulok, és nem is kifejezetten konkrét céllal haladok, csak úgy a vakvilágba, kikerülve az összes létező járőröző prefit és tanárt. Már fejből tudom, ki mikor és hol járőrözik, nem igazán kell hozzá sok energia, annyira kiszámíthatóak és a mardis prefi mindig továbbadja nekünk az infót, mi meg a magunk módján háláljuk meg.
A toronyba érve nem várt meglepetés fogad, egy szintén aludni nem tudó háztársam az, Victorie, akit kedvelek. Igazi kis nősténytigris a maga módján, és nem tagadom el tudnám képzelni Bells mellé de.. nem lépem át azt a bizonyos határvonalat. Ameddig lehet, megpróbálom pozitívan látni az elkövetkezendő házasságom Bellatrix-el, és megkönnyíti a szituációt, hogy nagyon hasonló a beállítottsága mint nekem.
Behúzódok a lány mellé, és onnan nézem ahogy a prefi gyanútlanul belesétál a csapdába és elfojtom a nevetésem, nem kellene lebuknunk.
- Szép volt. Meg is érdemelte, ne osztogasson csak úgy büntető munkát, pláne ne nekünk - hiszen Vic is gyakran lóg velünk egy kis csínytevésben vagy gonoszkodásban.
- Nem tudtam aludni, és sétálhatnékom támadt, a toronyból meg jól látni csillagokat. Jössz egy kicsit? - beszélgethetnénk is közben de ezt nem mondom ki hangosan, úgyis magától értetődő.