» A legtörékenyebb kapocs, a legsebezhetőbb pont, a legkönnyebben összeomlasztható ideál..
Ki ne szeretne magának egy tökéletes, és boldog családot? Ki ne szeretné azt, hogy szeretet, és harmónia vegye körül? S ki dobná el oly könnyedén ezt az eszményi lehetőséget? Mégis ki lehetne ennyire őrült egyed? Ki áldozná fel mindazt, ami előtte van, hogy aztán hirtelen semmivé váljon? S kicsoda lépné meg ama kockázatot, hogy eldob mindent, ami valaha boldoggá tehette, csak azért, hogy semmije legyen?
Tökéletes életet kaphattam, egy rendes családban nevelkedhettem, és boldog lehettem... igazán boldog. Előttem volt a normális élet ideálja, ám mindig is volt bennem valami, ami miatt kételyekbe ütköztem, és ami miatt olykor, nos teljesen meg kellett hátrálnom. Bizonytalan természetnek áldott meg a sors, ám annál inkább szerettem a családom tagjait, és hittem abban, hogy semmi baj nem történhet, avagy, hogy senki sem teheti tönkre eme létet. Szerettem mindig is azt a valakit, aki vagyok -, aki lehettem. Vidám srác, mókamester, pozitív életszemléletű, szabálymegszegő, és reménnyel teli élet elé néző.. Fájdalmas egymás mellé sorakoztatni mindazt, hogy mi is voltam, s mi már mostan nem vagyok.

- Camille Morhange -
Drága, jó édesanyám! Mindig is te voltál az a személy, aki vidámsággal töltötte meg a házat, és aki mindig mellettünk állt, ha valami gond volt. Számíthatunk érdekfeszítő, és anyai szeretettel megáldott tanácsaidra. Te ápoltál, ha betegek voltunk, és akkor is te voltál mellettünk, ha éppen csalódás ért minket. A remény voltál mindannyiunk szemében, és a hit, amely által érdemes volt nap, mint nap mosolyognunk. Emlékszem az arcodon elterülő kedves mosolyra, és a szeretetteljes nézésedre, avagy éppen csak az aggódó vonásaidra, és a megbélyegző pillantásodra, amikor is a mostani jellememmel néztél szembe. S akár hiszed, avagy akár nem, de örök emlék maradsz a szívemben. Ugyan élsz, de magamban el kell, hogy temesselek! Meg kell tennem, hiszen nem okozhatok számotokra problémát, és nem rombolhatom le mindazt, amit oly sok évek munkája kapcsán építettek fel. Így hát, kérlek, búcsúzom. Búcsúzom egykori fénylő, s mostan hanyatló életemtől.

- Lazhar Morhange -
Kedves, tiszteletet megérdemlő édesapám! Az egész családunk számára egy áldás vagy. Atyai meglátásaid fantasztikusak, és hogy ugyancsak mellettünk állsz, nos mesés össz varázs. Szintén számíthatunk rád, és mindezt meg se tudjuk a számodra elégszer köszönni! Felépítettél egy olyan élet lehetőséget nekünk, amelyre büszkék lehettünk, és amelyet egy életen át se hálálhatnánk meg elégszer neked. Emlékszem minden olyan alkalomra, amikor egy-egy dolog kapcsán a segítségemre voltál, és az is tisztán rémlik, hogy örömmel egyengetted a bizonytalan utamat. Te vagy, és te is voltál a példaképem mindig is. A határozottságod miatt, s képzeld csak mindig is olyanná akartam válni, amilyen te magad vagy. Ám, téged is el kell engedjelek, ahogy mindenki mást. Túl sok mindent tettem, ami miatt szégyenkezhetnél, és ami miatt kitagadhatnál akár a családból is. Mégsem teszed, hiszen meg akarsz érteni... meg akartok érteni. De nem tudtok! Kérlek, sőt könyörgöm neked, engedj.. engedj utamra, és felejts el. Felejtsd el azt, aki vagyok, és emlékezz mindig is arra, aki voltam. Nem akarom, hogy romba dőljön miattam az életetek, és az a rengeteg tett, ami idáig juttatott benneteket. Így búcsúzom. Búcsúzom tőled is, mint édesanyámtól.

- Testvéreim -
Kedves húgaim! Mindig is volt bennem egy kis féltékenység felétek tekinthetően, hiszen ti hárman voltatok lányok, míg én meg egyedüli srác. Ám, nos a helyzet ellenére kijöttünk egymással mindig is. Bár néha veszekedtünk. De mondjátok csak, ki nem veszekszik a saját bátyjával? Féltettelek titeket, és emellett óvni is akartalak benneteket. Lehet néha túlzásokba estem, de csak azért, mert a legnagyobb védi a kisebbeket, és én védtelek titeket. Védtelek a kudarctól, az első szerelemtől, s bár lehet letéptem volna a srác fejét legszívesebben, de ez úgy hiszem, hogy egy normális testvéri kapcsolat velejárója. Mostanában talán észrevettétek azt, hogy furcsán viselkedem, és hogy egészen más vagyok. Lehet már tudjátok is, hogy mi történt velem, de kérlek felejtsétek el.. Szerető bátyként tekintsetek egykori énemre, s ne lenéző tekintetben részesítsetek. Gondoljatok rám kedves emlékekkel, és ne szégyenkezetek azért, mert ez lettem.. Eljött a búcsú ideje! Remélem, hogy az élet rengeteg szépet tartogat nektek, s hogy az, aki mellettetek lesz valódi boldogságban részesít titeket. Búcsúzom, és higgyétek el, hogy az elengedés sokkal enyhébb fájdalom, mint az, hogy elrontsam a családot.


Voldemort &a Halálfalók:
Volt egy út - egy albán tanulmányút -, amelyen egészen megváltoztam, és teljesen más valakivé lettem.
Az, aki voltam eltűnt, és az, aki vagyok azon szégyenkezni lehet. Ám, önmagam részéről nem szégyen ez, sőt inkább nagyobb cél, mintsem, amit eddig megtehettem.
Tiszteletemet adtam, és életemet áldoztam Voldemortnak, sőt ezzel a céljainak. Hűséges szolgálójává lettem. Egy halálfalóvá váltam.
Egy vagyok kevés társaim közül. Egy vagyok a rosszak között.
» De mi rossz abban, ha az ember másban hisz, és ha a jó oldal nem megtartható, hanem az egyetlen, ami elvakíthat az csak a sötétség maga?

Egyetlen este volt csupán, és mégis mily jelentős. Azt hittem, hogy az életem sosem érkezik el arra a pontra, ahová abban a pillanatban jutottam. A mai napig kétkedve nézek a tükörbe, s talán néha olykor elszörnyedek attól a gondolattól, hogy a kezemhez tapad ama tett, és hogy az életemhez kötöttem ezen cselekményt. De a bűntudat csupán holmi kis illúzió, amivel életben tartom a lassacskán meghalt lelkem, s amivel abba az álomba ringatom magamat, hogy a családom mellett maradhatok. Tudom, hogy lehetetlen, ahogy az is, hogy tovább maradva, nos megtudják. Ha rájönnek, elszörnyednek majdan, s ha.. ha ez megtörténik, akkor kitagad a saját tulajdon apám - a saját családom. Lenézőek lesznek, elítélőek, holott... holott fogalmuk sincs miért tettem, s hogy miért csatlakoztam, és váltam eggyé közülük.
Voldemort hadsereget toboroz. Az iskola berkein belül, s egyaránt kívül is. Sokan vannak, akiket vonz a hatalom, és a halhatatlanság ígérete, ám vannak olyan személyek, akiket különlegesnek vél, s bármibe is kerüljön, de maga mellett akar tudni. Ilyenkor fenyegetőzik, elő áll olyan dolgokkal, amelyek veszélyesek lehetnek, de képes megtenni. Hatalmában áll megvalósítani akármit. Vagy szolgálod őt, vagy pedig elbuksz a kezei által. Fogalmam sincs, hogy akik önkéntesen jelentkeznek, s lépnek be a köreibe, nos azok milyen gondolat folytán teszik meg, de annyit tudok, hogy én nem önszántamból álltam be ezen sorba. Választanom kellett, és én megtettem annak reményében, hogy a családom épségben marad. Úgy hittem megvédhettem őket, de ez úgy nem mehet, ha a közelükben vagyok. Túl veszélyes a kilétem, ezért is indultam meg lefelé a lejtőn. Elzárkóztam, nem beszélek, és titokzatossá tettem mindet magammal kapcsolatosan.
Tehát visszatérve az estére, nos el kell mondanom, hogy ez amolyan beavatásszerűség volt. Mindenkinek el kell végeznie, hisz máskülönben nem lehet alkalmas fél arra, hogy a nagyurat szolgálja. Egyszerű volt a feladatom. Lázadást kellett megkísérelnie a csapatnak. Ám, nem gondoltam bele a következményekbe. Tettünk megpecsételése a sötét jegy megmutatásával zárult, amelyet nekem kellett megidéznem, s elhiheti mindenki, hogy nem ezzel volt a probléma. A gond voltaképpen ott kezdődött el, hogy a kezeimhez vér tapadt. A velünk szemben álló lázadókra kellett támadnunk. Sötét varázslatokkal bombáztuk őket, és cserfes cselekkel tértünk ki az ő kis varázsgyakorlataik elől. Az egyik igém megölt valakit. Egy ártatlan asszony halálát okoztam, s bár ennek örömnek kellett volna lennie, de számomra nem volt az. A legszörnyűbb pedig az, hogy élveztem, amit megkíséreltem. Tetszett, ahogy megöltem, ahogy meghalt, ahogy szenvedett még néhány percig az igézett miatt. Éreztem valami sötétséget egészen mélyen magamban. Éreztem, ahogy elönti az elmémet, s majdan hirtelen megszűnve újabb, s újabb tettre késztet. Mi lehetne voltaképpen ennél még mélyebbre menőbb? Mert, hogy megrontottam a saját lényemet az holtbiztos, ahogy az is, hogy fel nem támadhatok immáron soha többé! Végleg az elenyészetté lett a lelkem, s vele én magam is..