(rém)álom egy gyerek…
Pf… kerüljön kezeim közé csak az az idióta, akinek ezt a helyzetemet köszönhettem. Kicsinálom azt a balfácánt, aki ötödikes létére egy ilyen piti főzetet elront. Na, de kezdeném is az elején, hogy mi is történt… épp óralátogatáson voltam bájitaltanon, mikor az egyik páros üstjét ellenőriztem, és a hátam mögött robbant egy üst. Ugye az ellenőrzés ürügyén tartózkodtam az iskolában, legalábbis legyen valami indok a kölköknek, hogy mit keres egy auror-gyakornok az iskolában, mikor már egy éve végzett.
- Nyugodjon meg, Welligton kisasszony! – grimaszoltam egyet, és azt akartam közölni, hogy dehogy nyugszom le, de csak valami értelmetlen gagyogás lett a vége. Szóval, hát, egyszerűen utáltam a helyzetet, amibe kerültem. Egyik kollégám se lenne most egész biztosan a helyemben.
– Igazság szerint jobban örülünk neki, hogy így alakult, nem kell kémkednie ez esetben ,és biztos nem követne el valami griffendélesen merész ostobaságot.Ezt kikérem magamnak!Végül feladtam a küzdelmet, hogy betegyen a sebtében idevarázsolt járókába, mert túl fárasztó egy csecsemőnek az, hogy órákig rugdalózzon, és harapni még nem tudtam. A diagnosztikai bűbáj alapján olyan hat hónapos lehettem. Akkor ébredtem fel, amikor valaki közölte:
- Erre jöjjön, Mr. Malfoy – Miiii?! Malfoy? Miért ő? Mi köze ennek az alaknak hozzám? Azzal az engem takaró paravánt félrehúzta, én meg bosszúsan ráfintorogtam a bébi járókából. Nemtetszésem jeléül még a rácsba is belerúgtam, de sokat nem értem el vele, gyenge voltam, mint a harmat.
Szúrós szemmel pillantottam rá, és némán tűrtem, hogy a javasasszony kiemeljen abból az átkozott bababútorból.
- Vigyázzon, az összes felnőttkori emléke megvan. Nos, a jelek szerint – hogy ez mennyire igaz, prezentálta azt, hogy szemtelenül köptem egyet Lucius felé, reméltem, hogy sikerül képen találnom.
Úgy, de úgy utáltam babának lenni. Hat hónapos voltam, konkrétan beszélni még nem tudtam, nagy néha egy-két szót gügyögve összekapcsoltam.
- Nem – meg is tettem a kísérletet rá, hogy vajon mennyire tudok kommunikálni.
– Papa.Nos, ez az „üe” hülye akart lenni, de volt egy olyan megérzésem, hogy mivel rá mutattam, a mardekáros prefektus nagyon is jól sejthette, mire gondoltam. Eve-nyelven ez azt jelentette: nem, te soha a büdös életbe nem leszel puszipajtás velem, és sose fogom apának hívni, mikor már van egy apám. Ja, csak ő épp az életét kockáztatta valahol, és persze, hogy senki se értesítette a szüleimet a gázról, és ebben valaki szándékosan határozhatott így. Fogalmam sincs, tényleg így volt-e, de nekem nagyon bűzlött itt valami.
Plusz: így én hogy fogok kémkedni?! Hogy fogom segíteni a rendet, hogy az a hetes jeges eső meg Merlin rongyos alsóneműje, szárított ótvarral, mandragóra sikolyába csomagolva!
További jelét adva annak, hogy egyrészről rohadtul itt volt a kaja ideje, és mennyire nem tetszett nekem a babalét, nagyszabású bömbölő-koncertet rendeztem, hátha inába száll a bátorsága Mr. Szőkének.