A hideg téglafalnak döntöm a fejem és mély levegőket veszek, mert nem akarok behányni. Így utólag visszagondolva borzalmas hülyeség volt, hogy loptunk egy üveggel Lumpsluck boraiból, ráadásul olyan szép üvegben volt az a pia, hogy biztos, hogy bazi erősnek kellett lennie. Fogalmam sincs, hogy Harley és Izzy merre vannak pedig nagy szükségem lenne rájuk, hogy megkérdezzem vajon ők is annyira be vannak-e indulva a bortól, mint én. Szinte biztos vagyok benne, hogy valami más is lehetett abban a borban az alkoholon kívül. Talán egy kis ajzószer, mert én még nem éreztem soha ilyet, hogy menten ráugranék az első férfira aki szembe jön velem.
Arról nem is beszélve, hogy mennyi mindent megtennék egy kibaszott szál cigarettáért. A muglik, hát ha valamit tudnak, akkor azt, hogyan rombolják a szervezetük és hozzanak forgalomba ilyen ártalmas, de mégis zseniális találmányokat. Éljenek a muglik! Na jó, persze ezt senki előtt nem hangoztatnám – bár konkrétan nincs velük semmi bajom, de azért nem fogok egynek se a védelmére kelni ha valamelyik aranyvérű sznob picsa elkezdi őket szidni.
Lépteket hangja üti meg a fülemet és bár hatalmas nehézségek árán, de kinyitom a szemem. Egy picikét jobban is érzem magam, legalábbis annyira már nem vagyok bódult állapotban, mint akkor amikor kiléptem a nagyterem ajtaján. A friss levegő valamelyest kitisztította a fejem vagyis képes vagyok arra, hogy ellökjem magam a faltól és megnézzem magamnak, hogy ki az aki szintén kénytelen volt menekülni a karácsonyi bálról.
Összébb fogom magamon a kardigánt, amit felkaptam, hogy ne fagyjak össze teljesen a picit aprócska ruhában és kicsit tétova koppanások kísérik lépteimet, én pedig egészen büszke vagyok magamra, amiért még így is megy a magassarkúban való járás. Egy szőke tincset a fülem mögé tűrök és óvatosan kilesek az oszlop mögül.
- Dung – elégedetten elvigyorodom és már nyúlok is a hugrabugos srác kezéért, hogy berántsam magam mellé a mélyedésbe, ahol eddig olyan szépen elrejtőztem a kíváncsiskodó szemek elől – Mi járatban erre? Azt ne mondd, hogy máris aludni mentél volna mikor még olyan fiatal az éjszaka – tekintetem a fiú arcát vizsgálja és észre sem veszem, hogy mennyire pofátlanul befurakodtam a személyes terébe. Lehelete már csiklandozza a bőröm és közben az orromba szökik a menta és valami más, észveszejtően csábító illat keveréke ami Dungból árad. Talán...sárkányfű? Nagyon remélem.
- Van valamid, amivel elüthetjük az időt? - csillogó szemeimmel a fiú kék íriszeit keresem és meg sem várva a válaszát már egy újabb ötlettől vezérelve kulcsolom össze ujjainkat, hogy magam után húzva a fiút elinduljunk a folyosók felé, ahol a Szükség Szobáját sejtem. A helyet, ami annyira diák életét mentette már meg köztük az enyémet talán többször, mint ahogy azt kellett volna.
- Tudod Fletcher, nem is értem neked miért nincs barátnőd – lelassítom a lépteimet, mert nyávogás csapja meg a fülemet és pár másodperccel később már ott is van előttünk Mrs.Norris, a diákok hatalmas ellensége, a macska akit jó páran szeretnének a legkülönfélébb módszerekkel megkínozni. Szerencsénkre azonban még mielőtt bármiféle vészjelzést is küldene Fricsnek már ki is rajzolódik előttünk egy ajtó, ami mögött talán meglelhetjük a békét na meg valami mást is .
- Végre – szinte belököm Dungot a hatalmas ajtón, ami mögött kényelmes fotelok, valami bódító füstölő és rengeteg függöny vár minket. Lehuppanok az egyik hatalmas babzsák fotelbe és magam mellé vonom Dungot is és ahogy az arcunk milliméteres közelségbe kerül a másodperc töredéke alatt találják meg ajkaim a másikét, hogy egy rövid csókban forrjunk össze.
- Szóval...miért is vagy te egyedül? - továbbra sem távolodok el a fiútól a csók után,karjaimat lazán összefonom a nyaka körül és oldalra billentett fejjel, arcomon elégedett vigyorral no meg persze mérhetetlen, pletykára éhes kíváncsisággal várom a válaszát.

Léptek zaja riaszt fel bódult pihenésemből és rögtön ki is lesek az oszlop mögül, hogy vajon kit sodort erre a szél. Az ismerős alakban Mundugust vélem felfedezni és habár a kapcsolatunk még nem éppen nevezhető barátinak – inkább csak üzleti – ettől függetlenül, mintha már ezer éve imádnánk egymást úgy rántom be magam mellé és erőszakolom rá a fenomenális társaságom. Mert ugye ki ne akarna Carolynne Montagueval egy levegőt szívni? Na ugye.
Bár a reakciója nem éppen nevezhető lelkesnek, de jelen állapotomban nem jut el az agyamig, hogy elképzelhető, hogy Dung tényleg egyedül akar lenni és a háta közepére sem kívánja a társaságom. Sebaj.
- Jól van, nem kell leharapnod a fejem – elnevetem magam és megrázom a fejem – Egyrészt igazad van, egészen ellaposodott odabent minden másrészt viszont tényleg örülnék, ha lenne valamid amivel még el tudnánk ütni az időt lefekvés előtt – egészen ártatlanul pislogok rá, na nem mintha meghatná mert valami oknál fogva a varázsom Fletcheren nem igazán működik, talán az alkoholnak köszönhető, hogy picit visszataszító látványt nyújtok. Mondjuk biztos vagyok benne, hogy ha esetleg egy másik fiú csöppent volna ide a folyosóra mellém nem lenne ennyire… unott és kedvetlen attól az ötlettő, hogy velem töltse az estét.
Nem nagyon adok neki választási lehetőséget mivel nagyon is kívánok egy szál cigarettát vagy valami hasonlót, amivel csak ő tud szolgálni arról meg nem is beszélve, hogy most így közelebbről megvizsgálva az arcát észre sem vettem eddig, hogy milyen jóképű gyerek lett ez a Fletcher. Mrs. Norris felbukkanása azonban kicsit megijeszt, nincs semmi kedvem megint elzáráson vagy büntetőmunkán részt venni. Szerencsére azonban még azelőtt elérjük a Szükség Szobáját, mielőtt Friccs tudomást szerezne arról, hogy bizony két diák ellógott az ünnepségről és nem éppen legális dolgokon törik a fejüket. Már ami engem illet, azt pontosan nem tudom, hogy Dung fejében mi is járhat, hiszen nem nagyon nézek rá miközben a hatalmas ajtó felé húzom, ami a semmiből rajzolódott ki előttünk a falon.
Csak akkor lélegzem fel igazán, amikor már bent vagyunk, biztonságban és jól elrejtve Friccs és a tetves macskája elől. Úgy tűnik a helyiség igencsak tekintettel volt az igényeimre, hiszen ennél fűtöttebb már nem is lehetne a levegő, a puffok pedig nagyon is csábítóak ezért is célzom meg rögtön az egyiket magammal húzva a hugrás srácot is.
Nem igazán gondolkozom, amikor megcsókolom Dungot. Annyira egyértelmű számomra, hogy ő is ezt akarja – mert mind ezt akarják, nem? Egy becsiccsentett, szőke, az alkoholnak köszönhetően könnyen kapható bevállalós boszorkány, aki ráadásul nem rest kezdeményezni. Azonban amint az ajkaink összeérnek érzékelem, hogy valami nincs rendjén, valahogy nem így szokták viszonozni a csókot, amit kezdeményezek. De annyira nem aggaszt a dolog, hogy komolyabban foglalkozni kezdjek vele egészen addig, míg a kérdésemre nem azt a válaszreakciót kapom, mint amit vártam.
- Ezt meg, hogy érted? – felvonom a szemöldököm és érdeklődve pislogok a srác felé, akire úgy tűnik nem voltam akkorra hatással, hogy rögtön belém szeressen. Ez az egész annyira új, hogy egyszerűen nem is tudom, hogyan reagáljam le. Valószínűleg kicsit sértettnek kellene éreznem magam, amiért ilyen szinten visszautasítanak én azonban csak értetlenül nézek Dungra aki azonfelül, hogy hibbantnak néz amiért megcsókoltam még el is kezd hátrálni, hogy véletlen se kelljen fél méternél közelebb lennie hozzám.
- Inkább beléd mi a fene ütött? – oké, most már kezd visszatérni a józanságom, hiszen hangom felháborodottan cseng és keresztbe font karjaim is erről árulkodnak – Gondoltam kicsit feldobhatnánk az estét, de úgy tűnik, hogy valaki inkább fülét-farkát behúzza bár az utóbbit nagyon nem értem – hátradőlök a babzsákban és lejjebb húzom az időközben arcpirongatóan felcsúszott ruhámat – Nem szereted a szőkéket, mi?

Mindig is tökéletesen tisztában voltam az adottságaimmal, egészen onnantól kezdve, hogy észrevettem őket. Elég volt az ujjam köré csavargatnom a hajam és egy picikét közelebb hajolnom valamelyik griffendéles sráchoz és már teljesítették is a kívánságom. Észrevettek, keresték a társaságom, idétlenkedtek azért, hogy felhívják a figyelmem. Arról nem is beszélve amikor Harleyval vagy Izzyvel voltam vagy ne adj Isten, mind a ketten a társaságukkal ajándékoztak meg. Hangosak vagyunk az tény, nem lehet nem észrevenni ha belépünk valahová, és a legjobb az egészben, hogy mindezzel tökéletesen tisztában is voltunk és vagyunk is. Próbálgattam a szárnyaim. Szempillát rebegtettem, csókot ajándékoztam és nevettem a vicceiken ők meg élvezték, mert hát végül is miért ne tették volna?
Ezért is gondoltam, hogy annyira egyértelmű, hogy Dung Fletcher is akar engem. Az üzletember, aki mindig megválogatja a vevőit, akit még egyetlen lány sem tudott becserkészni és aki annyira tökéletesen játszotta, hogy mennyire leszarja a körülötte legyeskedő hugrás csajokat. Az volt a fejemben, hogy mindez az elérhetetlenség csupán azért van, mert van egy plátói szerelme aki nem lehet az övé. Hogy eszembe jutott-e a lehetőség, hogy én lennék az a valaki? Persze. Sőt, igazából csak ez ugrott be.
Most pedig borzadva lök el magától, miközben én annyira szépen elterveztem, hogy bearanyozom az estéjét és hagyom, hogy ő is hasonlóan tegye. Mindenki jól jár, nem? Azonban úgy tűnik, hogy korántsem váltom ki azokat az érzelmeket Dungból, mint amire számítottam. A felháborodásom és értetlenségem tehát tökéletesen jogos.
Figyelem a reakcióit és már nem is érzem magam részegnek. Meglepő, hogy milyen józanító hatással van az emberre ha pofára ejtik. A szája sarka megrándul és alig várom, hogy megtudjam milyen magyarázattal áll elő a történtekre. Van valakije csak ennyire jól titkolja? Lehet. Bár azt is kinézem belőle, hogy nagy nehézségek árán de el tudja választani az üzleti partnereit a magánéletétől ami ilyen idősen igencsak tiszteletre méltó.
Bántja a fülemet az ingerült hangszín, nem számítottam ilyen heves reakcióra és még ő van lesokkolódva. Hát kérem, akkor én mit mondjak? A kezdetleges sokk ugyan átalakul sértődöttségé egészen addig, amíg fel nem fogom a kérdésébe rejtett választ. Adnom kell magamnak egy kis időt, hogy az agyam normálisan fel tudja dolgozni az információnak a jelentését.
Dung Fletcher a fiúkat szereti. Ez az opció egészen eddig fel sem merült bennem, holott ha reálisan nézzük a dolgokat egészen nyilvánvaló. Ez mindent megmagyaráz és egyre jobban érzem azt, hogy mekkora egy hülye vagyok.
- Ne haragudj, fogalmam sem volt róla – nagy nehezen kinyögöm ezt a mondatot és elkezdem meredten bámulni a Dung mögötti afrikai nőt ábrázoló szobrot. Egy picit megkönnyebbültnek érzem magam, hogy nem én vagyok az akitől kimondottan undorodik hanem az összes többi nőt is ugyanúgy elküldené melegebb éghajlatra, ha éppenséggel hasonló dolgokat tervez vele, mint én.
Elmélkedésemből Dung hangja ránt vissza de mire felfognám, hogy mi van addigra már pofán talál egy doboz. Azt hiszem még mindig nem ment ki belőlem teljesen az alkohol, hiszen ha ilyen teljesítményt nyújtanék mikor egy kvaffot kell elkapni akkor azt hiszem 2 percnél többet nem is tölthettem volna a Griffendél kviddics csapatában. Legalább a gyújtót elkapom bár az valószínűleg fájdalmasabb lett volna ha arcon talál. Kiveszek egy szál cigarettát és vörösre rúzsozott ajkaim közé illesztem, hogy aztán ráérősen meggyújthassam és visszadobjam a cuccokat Dungnak.
- Ez valamilyen szinten megnyugtató – fújom ki hosszan a füstöt és végre odáig is eljutok, hogy megengedek magamnak egy mosolyt – Viszont…soha egyetlen pillanatra sem vonzódtál hozzám? Vagy akármelyik más nőhöz? – oldalra billentem a fejem és lerúgom a magas sarkúkat, hogy elgémberedett lábujjaimat megtornáztathassam.
- Pedig Dung elég népszerű vagy a lányok körében – újabb slukk – Ha tudnád miket beszélnek a lányvécében – elnevetem magam – És téged mindez tökéletesen hidegen hagy. Elképesztő.

Kábultan bólogatok egyrészt azért, mert még mindig piás vagyok másrészt a sárkányfű is eléggé erős, aminek csak örülhetek, harmadrészt meg azért, mert hát ugye Dung a fiúkat szereti. Ha jobban belegondolok igazából egészen egyértelmű és kézenfekvő most így ahogy mondja. Mármint melyik férfi lenne képes ennyi nőt elhajtani és játszani az elérhetetlent? Csak is kizárólag az, akit egyáltalán sem érdekelnek a nők. Evidens.
- Szeretem az elérhetetlen dolgokat, embereket – vállat vonok miközben nagyot szippantok a cigiből – Te pedig mindig is egy rejtély voltál számomra, Dung – rábökök a cigi parázsló végével majd hátravetett fejjel kifújom a füstöt – Tehát tegyük fel, hogy volt egy tervem az elcsábításodra – gonoszan elvigyorodom. Mekkora egy hülye vagyok! Önző módon azonban tényleg megkönnyebbültnek érzem magam amiatt, hogy nem csak engem nem akart soha az ágyába csábítani vagy legalább egyetlen csók erejéig magának tudni, hanem egyetlen roxfortos lányt se.
- Hmm – hosszasan nézem Dungot, az arcát tanulmányozom, hogy eldönthessem vajon csak füllent-e vagy az igazságot mondja de annyira természetesen mondja a „kurvára” meg a „nem” szavakat, hogy nincs okom kétkedni benne: tényleg soha, egyetlen alkalommal sem fordult meg a fejében, hogy egy kikezdjen egy nővel – Igazából most így belegondolva ez nagyon sok mindent megmagyaráz – a lábujjaimat tornáztatom miközben egyre jobban belesüppedek a hatalmas babzsákfotelbe – Természetesen nem törted le az egómat ezzel –legyintek egyet – Bár kötve hiszem, hogy ez valaha is aggasztott.
Nem bántódom meg, egyszerűen tetszik ahogy ilyen pofátlanul őszintén a képembe mondja azt amit gondol. Ritka alkalom az ilyen, valamiért az emberek a közelemben sokkal jobban szeretik azt mondani, amit hallani akarok, mint azt amit ténylegesen gondolnak. Talán ez visszavezethető a hárpia létemre, de inkább csak okosak és tudják, hogy nem annyira tanácsos ujjat húzni egy sárkánnyal.
- Igazából csak próbálják felhívni magukra a figyelmed – átnyújtom neki a jointot és jólesőn terülök szét újfent a kényelmes fekhelyemen – Eleanore Gilbert, tudod az a hollóhátas vörös például száz százalékig biztos volt benne, hogy el fogod hívni a karácsonyi bálba, mert átváltozástan előtt magad elé engedted és óra után megfogtad neki az ajtót – szórakozottan érintem az ujjaimat a hüvelykhez, először a kisujjammal kezdem majd ahogy a mutatóhoz érek újból kezdem az egészet.
- Tehát vigyáznod kell, mert egy szimpla úriemberi gesztust is félreértelmeznek egyesek, mivel eddig úgy ámblokk rájuk se néztél – egy pillanatra abbahagyom az ujjaimmal való foglalatoskodást, de csak azért, hogy nyújtózhassak egy nagyot majd mielőtt elnyomnék egy ásítást hatalmasra tágulnak a szemeim és összecsapom a tenyerem.
- Megvan! – kiáltok fel lelkesen és Dungra mutatok – Te meg én járni fogunk! – elvigyorodom és várom a hasonlóan lelkes reakcióját, de nagyon úgy tűnik, hogy az még várat magára így úgy döntök jobb ha nekiállok magyarázkodni – Mármint nem igazából, hanem csak úgy … látszatból. Elég ha egyszer-kétszer megfogod a kezem a folyosón vagy hagyod, hogy adjak egy puszit az arcodra és már el is fogják hinni. Te pedig megmenekülsz az ehhez hasonlatos szituktól, mert nem hiszem, hogy akárki is lenne olyan bátor, hogy az én csávómra pályázzon. Naaaaaaaa? – egyszerűen zseniális vagyok, bár igazából arra pontosan még nem jöttem rá, hogy ez nekem miért is jó hiszen ha hivatalosan is kapcsolatban vagyok és még is összeszűröm a levet közben valakivel, akkor csak még inkább lotyónak fognak tartani de a sárkányfűtől ködös agyamat ez most a lehető legjobban hidegen hagyja.