Doris && Marie

I'm alive right now but why?

Tudom, hogy nem lesz baj, hogy minden rendben lesz és senki sem fog engem bántani a történtek miatt. A hülye is láthatja, hogy nem véletlen voltam távol, hogy nem éppen kellemes dolgok történtek velem. Természetesen helyre hozták volna az arcomat, eltűntek volna a hegek és a véraláfutások, de nem akartam.. Nem akartam, hogy az egyetlen dolog, ami emlékeztet arra a borzalomra, csak úgy eltűnjön. Számomra nem rejtegetni való szégyen volt, hanem egy emlékeztető, hogy ki nem lehet az enyém és hogyan igazából nem vagyok ennek a világnak a része. Még mindig erősen gondolkodom azon, hogy itt hagyom az iskolát és boldogan kezdek bele a mugli életembe, de.. Nem tehetem meg ezt magammal. Tudom, hogy be kell fejeznem az iskolát és nem hagyhatom cserben a barátaimat, mert számítanak rám és elég sokan is vannak. Bár meg kéne lepnie, hogy összesúgnak a hátam mögött, hogy mutogatnak rám, de jelenleg legkevésbé sem érdekel a dolog. Eltűntem több, mint két hónapra, ez természetes és egy darabig az is lesz. A minisztériumnak már előadtam a mesémet, az igazgatónak is elmondtam, bár ő átlátott rajta.. Tudom, hogy bármikor fordulhatok hozzá, de ez az én harcom és magamnak kell megvívnom.
Nem nagyon jöttek oda hozzám ma és sajnos Shanenel is volt közös órám, bár igazából Helena szúrós pillantása is követett engem. Mintha tetem volna ellene bármit is, nem tehetek róla, hogy véla létére egy észrevehetetlen ósdi kurva, aki csak akkor kel valakinek, ha mást nem kaphat meg. Egyelőre nem vettem észre Shanenen, hogy nagyon beszélgetni szeretne, de ami késik nem múlik, tudom, hogy lassan előfog bújni.. És akkor megint veszekedni fogunk. Ebbe is belefáradtam már. Természetesen már nem érzem azt az elpusztíthatatlan haragot iránta, talán már fele annyira sem gyűlölöm, mint azon az estén, de nem fogom neki sosem megbocsátani, hogy engedi hogy ez a Helena megkörnyékezze. Ez egy olyan dolog, amit sosem fogok elfelejteni.. És kicsit sem hat meg, hogy az apja hibája, hogy ő tehet róla. Egy nagy sóhajjal lépek be a klubhelyiségbe és indulok meg azonnal a szobám felé. Remélem senki sem akar most velem beszélni.. Mikor pedig beérek a szobámba, akkor ledobom magamat az ágyba.
Marie az.. bár nem sokat beszéltem vele eddig még, sosem tűnt rossz arcnak, csak túlságosan lefoglalt a mardekárosok utálata és a harc Shanenel, de mivel ő már nincs.. így nekem rengeteg szabadidőm van. Igazából talán nem kéne barátságokat kötnöm, nem kéne kötődnöm senkihez, hisz a mai világban sosem lehet tudni, hogy ki milyen szándékkal csinál valamit. - Tetszik a hajad, olyan jó színe van. - bár talán indíthattam volna egy kicsit jobban is, de most csak erre futja és hát igazi csoda, hogy ennyire próbálok szocializálódni. Mert jelenleg nem akarok senkivel sem beszélni, csakis vele.. Mindenki azokat az ostoba kérdéseket tenné fel, hogy hogyan érzem magam, hogy jól vagy-e, hogy hol voltam.. Szerintem az arcom elehet elmond, ha pedig nem, akkor.. majd megnyílok magamtól, de nem most. Mert jelenleg csak szembeköpném az össze aranyvérűt, ahogyan ott is tettem és leszarom a következményeket, ezek mindent megtehetnek? Ezekenek minden szabad? Ha gondolnak egyet, akkor csak úgy elrabolnak valakit és megkínoznak? Nem.. kurvára nem és jobb lesz, ha ezt megértik, mert velem.. Doris Promise Edwards-al, senki, de kurvára SENKI nem fog baszakodni büntetlenül. 

@

Fáradtan dobom le a könyveimet az ágyamra, s dőlök ki mellettük én is, hogy aztán szinte rögtön ülő helyzetbe is vágjam magam, hogy a rajzfüzetemért meg a tolltartómért nyúljak. Egy üres oldalon nyitom ki és el is kezdek rajzolni egy lányt hátulról különféle fonatokkal a hajában. Mindig hajakat rajzolok, ha meguntam az épp aktuálisat, most épp a kéket. A színesekkel próbálgatok új árnyalatot találni a lap szélén. Jobbról satíroz, balról satíroz, felülről, alulról... A fél szivárványon végigmegyek - haha, nem! -, mire egy elég menő rózsaszín alakul végre ki a papíron. Oh igen, ez lesz az! Le is rakom magam elé az ágyra a füzetet, én magam egyébként törökülésbe tornázom magam a hason fekvésből és a füzet mellé egy kis tükröt állítok, ott nézem, hogy mennyire is tetszik magamon ez az új szín és merre korrigáljak még rajta ahhoz, hogy tökéletes legyen.
Váratlanul nyílik az ajtó, én mondjuk nem zavartatom magam, továbbra is fésülgetem a sörényemet, hogy tuti mindenhol tetszik-e. - Szia - köszönök ki a hajzuhatag mögül nem is látva, hogy kit sodort haza a szél. Egy lendülettel csapom hátra a hajamat és veszem így rögtön észre, hogy Doris érkezett és mielőtt még bármit is mondhatnék, ő már a hajamat dicséri. Mosolyogva pillantok az új rózsaszín tincseimre, majd a szobatársamra. Két hónapra eltűnt, senki nem tudott róla semmit és mi kaptuk a legtöbb kérdő tekintetet, a lányok, akik egy szobában laktak vele már első óta. Ugyanúgy nem tudtunk semmit mint mások és ugyanúgy váratlanul ért minket, mikor visszatért. Persze, én is tudni szeretném, mi történt vele, mert látszott, hogy nem jó kedvéből volt távol, még mindig látszik rajta, de sosem voltunk igazán közel egymáshoz a szobatársi viszonyon túl. Ő más körökben mozog mint én, meg hát azért mégiscsak én vagyok az, akit szinte mindig megbámulnak a haja miatt ha mások nem, akkor az elsősök tuti.
- Köszi, pont most kísérleteztem ki, de ha te azt mondod, hogy jó, akkor biztos, szóval ilyen marad most egy ideig - mondom lelkesen felé fordulva, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve felkapom a füzetem és a ceruzám, majd átülök az ő ágyára. - Mondd csak Doris, nem lennél a modellem egy gyors portréhoz? A te arcodat még nem fújom kívülről, meg amúgy is tök szép vagy, tök jó lenne lerajzolni.

Doris && Marie

I'm alive right now but why?

Nem szerettem volna mást, csak mindent visszacsinálni, semmivé tenni az elmúlt egy évemet. Annyira szerettem volna kitörölni az életemből azt a csávót és nem... ez most nem egy olyan átlagos lányos hiszti, mert elveszítettem őt, hanem... Tényleg őszinte bánat, mert minden rossz csakis miattam történt velem és bár meg sem ismertem volna őt. Nem lettem volna szerelmes, nem éppen azzal a csajjal jött volna össze, aki... Direkt, de tényleg direkt megkértem, hogy bárkivel megcsalhat, csak ne vele, erre nem is összejött, hanem eljegyezte. Látom a sok "wtf" tekintetet a suliban, hogy ez meg mi a fene, hisz mi voltunk a pár... egy olyan pár, ahol tényleg volt szerelem, szenvedély és minden. De ez már a múlt és felesleges a múlton kattogni, úgysem lesz semmi sem olyan, mint akkor, elengedtem őt és kapja meg az a kurva, úgyis erre várt egész életében.
Talán mesélnem kéne valakinek, talán el kéne mondanom, hogy mi minden történt velem, de az a mocsok... az a mocskos dög már mindent papírra vetett és ezáltal megcsappant a bizalmam az emberek felé, nem akartam senkiben sem megbízni, soha többet. DE tudom, hogy ez nem maradhat így örökre, hogy nem élhetek egy olyan burokban, ami minden közeledő embert eltaszít magától. Ideje lett volna végre nyitni és erre talán a legjobbak a szobatársak voltak, most csak... Marie volt itt. - Egyszer én is szerettem volna befesteni kékre, mondjuk nem az egészet csak a végét... olyan... felül világos, alul pedig sötétebb lett volna. - mondom neki egy őszinte mosoly keretében és tényleg, ez az első őszinte mosolyom hónapok óta, egyedül... ő belőle nézem ki, hogy nem fog hátba szúrni, hogy nem akarja felhasználni a barátságunkat ellenem.
Teljesen meglep és lesokkol a kérdésével, még hogy én szép? Én?... A világ legrondább emberének éreztem magam jelenleg és nem is tudom, talán egyszer elhittem, hogy az vagyok, amikor éreztették velem, de... ott... csak undorító és visszataszító félvér kutya voltam, naponta százszor vágták a fejemhez és a crucio sem maradt el mellőle. Veszek egy mély lélegzetet. - Igen, ha szeretnéd, de cserébe válaszol pár kérdésemre. - kérdezem tőle, mikor beállok a legelőnyösebb pozícióba, tudom hogy hogyan kell rám esnie a fényeknek, hogy még szebbnek nézzek ki. Egyszer valaki azt mondta, hogy modellek érzékével rendelkezem, én pedig kiröhögtem. - Érezted már azt, hogy valakit megakartál ölni? Hogy valakit tényleg igazán elakartál tüntetni a föld felszínéről, mert olyan dolgokat tett veled, amiket nem érdemeltél meg? - teszem fel a kérdést neki, miközben szemeit fürkészem. 

@