Még egy ilyen katasztrofális napot nem kellett túlélnem a Reggeli Próféta szerkesztőségében, mint amilyennel ma kellett megszenvednem. Még korán reggel volt, alig egy órája ülhettem bent az irodámban, amikor az egyik, már sok éve nálam dolgozó fiatalember, akit nagyon jó munkaerőként ismertem, rémülten viharzott be az irodámba. Nem is kopogott, hallottam a titkárnőmet, ahogy próbálja megállítani, ő azonban hajthatatlan volt és olyan ijedten állt meg az asztalom előtt, hogy láttam, ahogy remegnek a kezei. Mint azt két percen belül megtudtam, feljelentést tettek ellene a Minisztériumban, ami egy dolog, nem is nagyon foglalkoztatott volna, ha nem amiatt a cikk miatt történik mindez, amit ő írt meg és én hagytam jóvá. Ezzel máris belekerült az én nevem is a jogi eljárásba, amit nagyon nem akartam, mert az nagyon is beszennyezhette volna nem csupán az én nevemet, de az újságomét is, amit nem engedhettem meg magamban. Ma kivételesen szerencsésnek éreztem magam, hogy az ikertestvérem ügyvéd. Már akkot tudtam, hogy Gideon otthon van, amikor megérkeztem az ajtó elé, ami nem ikertestvéri megérzésnek volt betudható, ennyire egyikünk sem volt zseni. Az oka az ajtón lévő nagy, elefántos tábla volt, ami mindig táncolt, ha Giddy itthon volt és aludt, ha éppen házon kívül tartózkodott. Nem tudom, miért kellett neki ez a vacak, csak a betörőket segítette meg vele (habár a névtáblája után azok is meggondolták még egyszer), most viszont csak örültem neki, hogy ez az idegesítő valami kisegít engem is. Minél hamarabb túl akartam tenni magam ezen a kellemetlen helyzeten. Kopogás nélkül nyitottam be, sosem kértem külön invitálást a testvéreimhez, Mollyhoz is csak azóta, amióta megvoltak a gyerekei, mert ha nem teszem, a végén még engem öl meg a gyerekzsibongás miatt. Teljesen megértettem, öt fiú akárhogy is nézem, rengeteg. Nekem a két lány is sok volt néha, pedig remekül viselkedtek és jólneveltek voltak, de ha Molly gyerekeiben egy kicsike Prewett-vér is van, el tudom képzelni, mennyire kiakadhat tőlük néha. - Gideon, beszélnem kell veled, most azonnal -jelentettem ki, amint beléptem a lakásba, egyenesen a nappali felé menet. Folytattam is volna szívesen, azonban az öcsémet nem egyedül találtam, és bánatomra még csak nem is egy nővel találtam összegabalyodva. Az nem is borított ki volna annyira mint ez, elvégre láttuk egymást már szükségtelenül kínos helyzetekben. Ez viszont minden eddigit felülmúlt. Mi a Merlin faszát keres itt Levin kibaszott Dolohov? Megálltam az ajtóban, egy fél percig az oroszt nézve, majd kérdően és még inkább vádlóan Gideonra nézve. Magyarázatot kell követelnem, mert ez az ember nem lehet itt. Nem akarom, hogy köze legyen a családomhoz.
A politika egy csatatér, az embernek előre fel kell vérteznie magát a rágalmak, keresetlen kérdések sortüze ellen. Azon szerencsések közé tartoztam, akikről úgy pergett le mindennemű sértés, amit a szennylapokban olvastam, mintha egy kitartó Leperex bűbáj védett volna lélekben a firkászoktól. Persze nem is a személyes sértődöttség az ok, amiért újságírókat és fotósokat perbe fognak, nem, ennek egyszerű politikai okai voltak. Nem hagyhattuk, hogy a gyanúnak akár a legkisebb árnyéka is ránk vetüljön, különösen nem most, ennyire közel a célhoz. A legújabb közvéleménykutatások kimutatták, hogy a pártunk egyre nagyobb népszerűségnek örvendett a biztos pártszavazók körében, fordítottan arányosan viszonyult a csökkenő bizonytalanok számához. Elégedetten szemléltem a statisztikákat, a Magic is Might egyre növekvő oszlop-és kördiagramjait. Nem engedhettem, hogy Prewett és a nevetséges kontárok az újságjánál holmi bulvárlap szintjére süllyedve keresztbe tegyenek nekem és mindenkinek, aki fáradságos munkával idáig juttatott minket. Előzetes megbeszélés nélkül érkeztem a másik Prewett lakására, ahol már korábban is jártam. A képességei mellett külön érdemként tartottam számon, hogy munkaidőn kívül is bármikor fogadott. Most sem zavartatta magát, közölte velem, hogy éppen "mexikói napot tart", de jöjjek csak beljebb. Leültetett a nappaliban, a kezembe nyomott egy tequilát, majd a nappaliból nyíló konyhában ügyködve részletekbe menően kifaggatott a kérdéses ügyről. Amíg ő látszólag derűsen dolgozott a cevichén és még ki tudja micsodán, elmagyaráztam neki, hogy a fivére napilapja nyilvánosságra hozott a pártunk politikusairól meglehetősen kínos történeteket és adatokat. Volt benne szó Alphard apjának kétes kapcsolatairól egy Grindelwaldot támogató szervezettel még a harmincas évekből, feszegették a vagyonnyilatkozatok sántító pontjait - nyilván, mégis melyikünk ne felejtette volna ki belőle a pincében és padláson tárolt cseppet sem legális varázstárgyakat? -, előkerestek mugli-és sárvérűellenes nyilatkozatokat mindenkitől, akitől csak tudtak és még hosszasan sorolhattam volna a rengeteg mocskot, amit most ránk zúdítottak. A legnagyobb gond nyilván az volt, hogy a cikk egy-két túlkapástól eltekintve nem állított valótlant. Alphard apja minden bizonnyal támogatta Grindelwald mugliellenes törekvéseit, egyikünk sem szívesen ismerte volna be, hogy miféle feketemágiával átitatott tárgyak öröklődtek a családban generációról generációra, arról nem is beszélve, hogy többünknek kicsúszott a száján még régesrég olyasmi, aminek nem kellett volna. Utóbbi legalább rám nem vonatkozott, mindig kínosan ügyeltem rá, hogy semmiféle szélsőségesnek bélyegezhető mondat ne származzon tőlem. Gideon persze feszült volt, az arcán elhalványult a szokásos gyermeteg vigyor. Érthető, az ikertestvére nyakába készültem egy kellemetlen pert akasztani, ezt ő is tudta. Szokatlanul hallgatag volt citromszeletelés közben, csak hümmögött és legalább háromszor elmondta, hogy várjak egy kicsit, hadd gondolja át, mit tehetünk. Arra természetesen egyikünk sem számított, hogy hívatlan látogatónk akad. Egyszerre éreztem idegességet és valamiféle perverz örömöt, hogy Fabian Prewett betoppant a testvére londoni lakásába. Csak úgy ordított róla a düh, zavarodottság és csalódottság. Lassan talán ő is megérti, hogy nagyobb fába vágta a fejszéjét mostanság, mint kellett volna. Mégis mit gondolt, hogy következmények nélkül leírhat bármit? Nem tűnt fel neki, hogy Gideon kikből csinált fényes ügyvédkarriert? - Mr. Prewett, örülök, hogy látom. Régóta nem találkoztunk, bevallom, bánt is kissé, hogy mostanában nem akar interjút készíteni velem. Szerettem önnel beszélgetni, hiányoznak a baráti hangvételű vitáink. - Erőltetett mosollyal kézfogásra nyújtottam a kezem Prewett felé. Gideon zavartan motyogott magában, félrerakta a félig felszeletelt citromokat. Zavartan toporgott, aztán egyszer csak hadarva megszólalt: - Én... Nekem most muszáj leugranom a boltba, nincs itthon elég citrom. Fél óra és itt vagyok, maradj addig, Fabi. - Nem kellett az ikertestvérének lennem ahhoz, hogy kitaláljam, miért rohant el ilyen sietősen: muszáj volt kimentenie magát ebből a helyzetből és átgondolnia, kinek mit fog mondani. Érthető. Csak éppen nekünk kettőnknek ritka kellemetlen fél órával kellett szembenéznünk.
I solemnly swear
I am up to no good
Vendég
C’est la vie
Vendég
»
»Pént. 6 Júl. - 17:51
Prewett & Dolohov
Vádlón néztem Gideonra, aki azonban kerülte a tekintetemet. Ilyenkor persze nem olyan magabiztos, mint lenni szokott... Nem is értem, mit gondol, ez úgysem fog működni, nincs az a bíróság, ami ezt engedélyezné. Csakhogy ez nem csupán erről az egy alkalomról szólt, nem voltam hülye, hogy ezt elhiggyem. Azt hiszem, eddig is sejtettem, hogy az öcsém milyen ügyekkel is szerezte meg magának a hírnevet, csak igyekeztem nem tudomást venni róla. Sosem beszéltünk a munkánkról, sem ő, sem pedig én, mert azt hiszem, mindkettőnk érezte, hogy abból erős konfliktusok is születhetnek, annál pedig a kettőnk kapcsolata sokkal fontosabb volt. Ezúttal viszont ez sem fog segíteni egyikünkön sem. Bár azt hiszem, ezúttal ő fog rosszabbul kijönni belőle. A testvéremről a ruszkira emeltem a tekintetem, ha látnám magam most a tükörben, valószínűleg megrémülnék a saját arcképemtől. Gyűlöltem ezt az embert, annyira, hogy azt elmondani sem tudtam, ezzel a húzásával pedig egyre feljebb tornázta magát az általam leginkább megvetett személyek listáján. Őt valószínűleg nem annyira érdekelte, engem viszont nagyon is kihozott az amúgy elég jól működő béketűrésemből. - Mr. Dolohov -fogtam kezet vele, a kelleténél jóval erősebben. Nem, most nem bírtam úriember maradni, nem akkor, amikor úgy éreztem, hogy a fejem éppen szétrobbanni készül az idegességtől. Talán egyszerűbb lett volna, ha megfordulok és hazamegyek még most, amíg nem késő, de nem voltam rá hajlandó. Még akkor sem, amikor Gideon inkább a menekülést választotta. Legszívesebben rommá átkoztam volna a testvéremet, amikor mondvacsinált indokkal kimenekült a lakásból, de nem tettem, elég rosszul mutatott volna az önéletrajzomon. Majd lesz még időm foglalkozni vele is, de azt nem fogja megköszönni, amit ez után kap. Lehet, hogy nagyon jó ügyvéd, de engem nem fog tudni csak úgy körbebeszélni, ahhoz túl jól ismerem. - Remélem, nem hiszi, hogy bármi esélye is van most. Nem egy ostoba embernek ismertem meg magát, nem is gondoltam volna, hogy éppen az alperes ikertestvéréhez fordul jogi segítségért. De tegye csak nyugodtan, véletlenül sem engem vezet vele előnyhöz. -Nem is volt kérdéses, hogy ezt kihasználom majd. Lehet, hogy Gideon nevét kell hozzá némileg bemocskolnom, de meg fogom tenni, el fogja bírni ezt a terhet. Elég nagy összeférhetetlenség ez, ha jól csinálom, talán még azt is elérem, hogy anya ne vehessen részt az ügyben a Wizengamot emberei között. Vele szemben sem lett volna igazságos, hogy a két fia között döntsön. Bár erős megérzésem volt, hogy nem túl sok gondolkodás után Gideon mellett döntene, ahogy az mindig történt.
Fabian Prewettet eddigi találkozásaink során higgadt férfinak ismertem meg. Bár otthon minden reggel morogtam egy sort a legújabb cikke miatt, alapvetően egyikünknek sem okozott problémát szakszerűen viselkedni és kölcsönös tisztelettel - ha nem is őszintén, de legalább jól megjátszva - viseltetni egymás iránt. Gyorsan meginterjúvolt, az illendőség határain belül provokáltuk egymást, majd kezet fogtunk egymással és azzal a békés tudattal váltak el az útjaink, hogy meglehetősen intelligens ember, kár, hogy ellenem van. Én legalábbis így távoztam minden alkalommal az irodájából. A mai viszont jócskán túllépett a személytelen munkakapcsolaton, Prewett meg sem próbálta leplezni a benne fortyogó dühöt. Ha nem aggasztott volna annyira a cikk, amit leközölt, valószínűleg szórakoztatott volna a haragja, így viszont inkább mérlegelésre késztetett. Mi segíthetne a helyzetemen? Tovább hergelni Prewettet, hátha valami meggondolatlant tesz, ami az én malmomra hajtaná a vizet vagy inkább kíséreljem meg lenyugtatni? Igaz, utóbbira kevés esélyt láttam, főleg, miután megpróbálta eltörni a kezemet kézfogásnak álcázva. Gideon nevetséges indokkal kereket oldott, mi pedig kettesben maradtunk a fivérével. A másik Prewett nem kertelt, azonnal a torkomnak ugrott, bár tőle nem is vártam mást. Ha nem lett volna ilyen, valószínűleg nem ő ült volna a Próféta főszerkesztői székében. Más helyzetben nagyra értékeltem volna az elszánt harciasságát, például akkor, ha ezt az én érdekemben kamatoztatja. - Mr. Prewett, én pedig nem naiv embernek ismertem meg önt. Komolyan nem tudja, hogy a testvére mivel futott be ilyen szép karriert vagy csak egyszerűbb vaknak tettetnie magát? Mindenesetre el kell keserítenem, Gideon biztosan nem dob félre egy ilyen ígéretes ügyet pusztán azért, mert a rokonoknak nem tetszik. A kérdés inkább az, hogy ön képes-e áttiporni a saját fivérén, csak hogy bebizonyítsa a saját igazát? És az édesanyja... nem lesz boldog, ha egymásnak esnek a fiai, nem igaz? Főleg, hogy egy ilyen csúnya rágalmazási per miatt... Ezt nem akarhatja, Prewett. - Hideg mosollyal néztem le Prewettre, a tekintete percről percre nagyobb haragról árulkodott. Kíváncsi voltam, meddig bírja hidegvérrel. - Megegyezhetünk peren kívül is, méltányosan. Csak önön múlik.
I solemnly swear
I am up to no good
Vendég
C’est la vie
Vendég
»
»Hétf. 16 Júl. - 9:36
Prewett & Dolohov
Az irodámban nem volt nehéz féken tartani az indulatokat, mert többnyire nem is jöttek elő. Mindketten alapvetően hidegvérű emberek voltunk, tudtuk, hogyan kezeljük az olyan helyzeteket és kijelentéseket, amik nekünk nem tetszettek és sosem kezdtünk el személyeskedni vagy hevesebb vitába bonyolódni. Így lehetett, hogy a véleményünk egymásról sem volt tisztán fekete vagy fehér az ideológiai elfogultságunk révén, hanem sokkal szürkébb volt annál, felismertük egymás erényeit, tudomást is vettünk róluk és tiszteletben tartottuk őket. Így volt ez helyes. Ezúttal viszont nem érdekelt, mi a helyes, nem érdekelt, mennyire szürke Dolohov, csak a feketét tudtam látni és a vöröset, ami a fejemben forrongó harag volt. Nem tetszett, hogy ilyen aljas és alattomos húzáshoz folyamodott, ahelyett, hogy eleve azzal kezdte volna, hogy beinvitálja magát az irodámba és férfiak módjára megbeszéljük. Neki az nem volt jó, inkább a feljelentés felé fordult és a tulajdon testvérem segítségét kérte, így pedig nem csak a nyugalmam szállt el, hanem a hajlandóságom az alkudozásra is. - Ne aggódjon, Mr. Dolohov, pontosan tudom, mivel járhat egy ilyen per. Nehogy azt gondolja, nem merem vállalni a kockázatot, hogy a családom nem fog annyira kedvelni néhány hétig. -Persze eddig el sem jutottunk volna. Az első tárgyaláson elértem volna, hogy Gideont lecsapják az ügyről. Lehet akármilyen jó ügyvéd, a családi összeférhetetlenség rá ugyanúgy vonatkozik és ebből az életben nem tudná kimagyarázni magát, úgyhogy Dolohov nagyon hamar sztárügyvéd nélkül találná magát. Természetesen ezt nem állt szándékomban az orrára kötni, higgye csak azt, hogy előrébb jár egy lépéssel. Ha pedig ez nem is sikerülne, még ott van a lehetőség, hogy nagyon gyorsan lebeszélem Gideont erről a munkáról. Ő is tudni fogja a kockázatokat és mind a per megnyerése, mind pedig az elvesztése elég rossz fényt vetne rá. Ha megnyeri, akkor azért, mert átgázolt a saját testvérén, amit kérdés nélkül lehoznék a Prófétában - elvégre magának okozta a bajt, hogy nem hátrált ki még időben -, ha pedig elveszíti, az csúnya foltot ejtene az eddig tökéletes rezuméján. Elég magabiztos voltam, hogy ez a probléma hamar megoldódik. - Nem. -Egyszerű és tömör válasz volt, amit teljesen komolyan is gondoltam. -Alattomos megoldást választott, Mr. Dolohov, nem érdekel, milyen okból, de akkor fejezzük is be ezt így, ahogy elkezdtük. Egyikünk fájdalmasan meg fogja ütni magát és van egy sejtésem, hogy nem én leszek az. Gondoskodni fogok róla, hogy ne így legyen. Mellesleg... annyi minden van még, amit nem közöltünk le. Ne tegyen próbára.
Valamiért eddig azt feltételeztem Prewettről minden túlzott ambíciója ellenére is, hogy a család számára szent. Talán onnan eredt ez a félreértés, hogy túl sok hasonlóságot képzeltem el kettőnk között - mert bármilyen nehéz is volt elhinni rólam, számomra a család valóban sokat jelentett. Nem a hagyományos értelemben, konvencionális családapaként, aki hétvégente kedves kis programokat szervez a gyerekeinek és a feleségének, sokkal inkább elvek szintjén. Nem voltam aktív részese a lányaim életének, nem is tudtam, hogyan kéne, de öltem volna értük és Fionáért is. Azt gondoltam, Prewett képtelen lenne feláldozni a saját testvére jóhírét és ezzel a boldogságát is a saját igazáért. Tévedtem. Fabian Prewett sokkal gátlástalanabb volt, mint gondoltam, vagy legalábbis az akart lenni. Már csak egy kérdés maradt hátra: tényleg képes átgázolni a családján vagy csak blöfföl? Csak reménykedtem benne, hogy utóbbi az igazság, mert eddig úgy készültem, hogy kettőnk közül én játszom majd mocskosabb fegyverekkel. Gyűlöltem tévedni és újratervezni... - Nagyon megbocsátó családja lehet, ha néhány hét után örökre elfelejtik. - Nem voltam az emberi kapcsolatok szakértője, de azt még én is tudtam, hogy vannak sérelmek, amik sosem tűnnek el igazán. Márpedig egy ilyen ellentét két testvér között aligha múlik el nyomtalanul, örökké éket verhet kettejük közé. Eredetileg ez is a szándékaim között szerepelt, de azt gondoltam, Fabian Prewett még időben kihátrál, mikor ez benne is tudatosul. - És ezt higgyem is el, Prewett? Ha tudna valamit, azt már rég megírta volna. Vagy inkább lesüllyed a Szombati Boszorkány-féle bulvár szintjére? Szóljon, szívesen küldök meghitt családi fotókat - horkantam fel gúnyosan. - Remélem hallja, mennyire szánalmas. A gyakornokait könnyebb komolyan venni, mint magát. Menjen csak vissza a szerkesztőségbe, Prewett, és faggassa ki Miss Vance-t, hogyan kell tököt növeszteni... Minden higgadtan közölt sértés mögött azonban ott rejlett a félelem, hogy talán tényleg volt még valami a tarsolyában. Valószínűleg nem is sejtette, milyen érzékeny pontra tapintott a cikkével és ha mélyebbre ástak volna, még fájóbb sebeket tudtak volna feltépni. Próbáltam pusztán szakmai oldalról megközelíteni a kényes kérdést, keresni, hol árthatnak a karrieremnek ezek az információk, de a valóság az volt, hogy magamat is meglepve inkább mástól tartottam. Persze, persze, a munkám miatt is aggódtam, viszont most jobban izgatott a tény, hogy talán előtúrnak valamit a családomról, valami olyat, amit én magam is próbáltam minél mélyebbre temetni. Nem akartam rágondolni, rágódni rajta, emészteni magam - egyszerűen rettegtem tőle, hogy valami rákényszeríthet a számvetésre, amit olyan gondosan kerültem egész életemben. Jó mélyre elástam mindent, ami miatt álmatlanul forgolódhattam volna éjszakánként: apámat, anyámat, mindent. Ha Prewett ilyesmire készült, akkor jobban tette, ha mellé megírta a végrendeletét is.
I solemnly swear
I am up to no good
Vendég
C’est la vie
Vendég
»
»Szomb. 1 Szept. - 20:13
Prewett & Dolohov
Egykor még fontos volt számomra a családom, sőt, még most is annak tartottam, de nem hagyhattam cserben a szerkesztőséget. Az egész életem munkája volt benne, nem hagyhattam, hogy bármi csapás is érje, amíg én állok az élén, pláne nem egy olyan ember által, mint Dolohov. Persze most még könnyen beszéltem, jelen pillanatban az ingerültségem még Gideont is megutáltatta velem egy percre, hogy nem tudtam másra gondolni, csak arra, hogy neki is egy jó nagy pofon legyen ebből a perből, ne csak nekem. Nem hagyhattam, hogy megtegye, amit eddig mindig igyekeztem elkerülni - hogy a tulajdon testvérem csináljon belőlem bűnöst. Ha lenyugszom, úgyis átértékelem az egészet, azaz reméltem, hogy ez fog történni, mert a lelkem mélyén még a haragom ellenére is tudtam, hogy mennyire nem kellett volna ilyet mondanom és gondolnom. Remegett a kezem az elfojtott indulattól, ami egyre inkább igyekezett kitörni belőlem. Sosem voltam ilyen, mindig igyekeztem a lehető legmegfontoltabb lenni, higgadt és kimért, de most... magam sem értettem, miért nem tudtam kordában tartani az érzelmeimet. Talán csak most csordult túl az a bizonyos pohár, amibe folyamatosan csepegtetett a feleségem, a munkám, most pedig Dolohov és Gideon túltöltötték. - Igen, higgye el, Dolohov. Úgy hiszem, bőven van még kiteregetésre váró szennyes, olyan is, amit tudunk, de olyan is, amit csak idő kérdése, hogy megszerezzünk, mint információt. -Félig-meddig blöfföltem, jelenleg nem volt semmi a tarsolyomban, ezek után viszont biztos lehet benne, hogy minden informátorom erre a témára lesz ráállítva és nagyon hamar Levin Dolohov lesz minden héten legalább egyszer a főcímlapon. Miss Vance. Ez volt az, amit egyrészt nem akartam hallani, másrészt pedig nem kellett volna kimondania. Nagyon nem. Néhány másodpercre ledermedtem, mozdulatlanul meredtem magam elé, mintha valaki jeges vizet borított volna a nyakamba. Aztán mire észbe kaptam, sajgott a bal kezem, felsértette a bőrt, ahogy az öklöm Mr. Dolohov arcában csattant. Utólag némileg bántam, hogy megtettem, nem volt túl jó ötlet és nem is támogattam soha az ilyen primitív fizikai erőszakot. Ez ellen viszont már nem tudtam tenni. - Csak egyszer figyelmeztetem, hogy kerülje el nagyon messziről Miss Vance-t, vagy nagyon megbánja, hogy valaha is megismert.
Kezdőlap
Még egy ilyen katasztrofális napot nem kellett túlélnem a Reggeli Próféta szerkesztőségében, mint amilyennel ma kellett megszenvednem. Még korán reggel volt, alig egy órája ülhettem bent az irodámban, amikor az egyik, már sok éve nálam dolgozó fiatalember, akit nagyon jó munkaerőként ismertem, rémülten viharzott be az irodámba. Nem is kopogott, hallottam a titkárnőmet, ahogy próbálja megállítani, ő azonban hajthatatlan volt és olyan ijedten állt meg az asztalom előtt, hogy láttam, ahogy remegnek a kezei. Mint azt két percen belül megtudtam, feljelentést tettek ellene a Minisztériumban, ami egy dolog, nem is nagyon foglalkoztatott volna, ha nem amiatt a cikk miatt történik mindez, amit ő írt meg és én hagytam jóvá. Ezzel máris belekerült az én nevem is a jogi eljárásba, amit nagyon nem akartam, mert az nagyon is beszennyezhette volna nem csupán az én nevemet, de az újságomét is, amit nem engedhettem meg magamban.
A politika egy csatatér, az embernek előre fel kell vérteznie magát a rágalmak, keresetlen kérdések sortüze ellen. Azon szerencsések közé tartoztam, akikről úgy pergett le mindennemű sértés, amit a szennylapokban olvastam, mintha egy kitartó Leperex bűbáj védett volna lélekben a firkászoktól. Persze nem is a személyes sértődöttség az ok, amiért újságírókat és fotósokat perbe fognak, nem, ennek egyszerű politikai okai voltak. Nem hagyhattuk, hogy a gyanúnak akár a legkisebb árnyéka is ránk vetüljön, különösen nem most, ennyire közel a célhoz. A legújabb közvéleménykutatások kimutatták, hogy a pártunk egyre nagyobb népszerűségnek örvendett a biztos pártszavazók körében, fordítottan arányosan viszonyult a csökkenő bizonytalanok számához. Elégedetten szemléltem a statisztikákat, a Magic is Might egyre növekvő oszlop-és kördiagramjait. Nem engedhettem, hogy Prewett és a nevetséges kontárok az újságjánál holmi bulvárlap szintjére süllyedve keresztbe tegyenek nekem és mindenkinek, aki fáradságos munkával idáig juttatott minket.
