Villámgyorsan cikázok a folyosón közlekedő diákok között, miközben talárom mögöttem lebeg. Nekimegyek egy negyedéves griffendélesnek, aki a karját simogatva sértődötten kiabál utánam. Nem érdekel, egyikőjük sem érdekel. Megállíthatatlanul tartok úti célom felé, majdnem rátaposok egy vörös macskára, amelyik aztán mérgesen fúj egyet rám. Eddig két emelet tettem tűvé Harley után, de sehol sem találtam amikor Dorcas félvállról megjegyezte, hogy mintha a nagyteremben látta volna. Több sem kellett, rögtön felpattantam a klubhelyiség kényelmes székéből és mint akit rakétából lőttek ki, olyan gyorsasággal tettem meg a távot a két helyiség között. Talán még seprűvel sem lehetettem volna ennyire hipergyors. Azonban az idő nagyon szorít, még mielőtt véget érne a hollóhátasok edzése véghez kell vinnem a tervet.
- Merlinre mondom, Harley. Téged aztán nehéz megtalálni – lihegve állok meg a lány mellett és gonoszan pillantok a vele szemben ülő alsóbb éves griffendéles kiscsajra, hogy megértse: itt az ideje távozni. Lehuppanok szőke barátosném mellé és izgatottan pillantok körbe, hogy kik vannak még jelen rajtunk kívül. Nem szeretném, ha illetlen fülekre találna a párbeszédünk és a végén még valaki beköpne egy tanárnak, aminek következtében biztosan nem játszhatnék a következő, Hollóhát elleni meccsen.
- Képzeld – közelebb hajolok hozzá és halkan suttogom a szavakat, hogy egyedül csak ő hallja meg – Dung szerzett valami hashajtó féleséget, amit nem lehet egykönnyen elmulasztani, valahonnan Albániából kapta – megcsóválom a fejem – Ne kérdezd honnan. Szóval arra gondoltam, hogy belecsenhetnénk egy kicsikét Vada Greengrass italába – csillogó szemekkel hajolok hátrébb, figyelve a reakcióját és nagyon remélem, hogy ő is ugyanolyan lelkes az ötlet miatt, mint én.
- Bár nekem az is megfelel, ha a Wilkes lány kap egy jó kis kakimókát, csak muszáj valakit lebetegítenünk a csapatból és muszáj, hogy lány legyen, mert így bevonhatjuk a húgomat is – elnevetem magam, mint egy gyerek aki most eszelte ki a leggaládabb csínyt a világon és éppen azon van, hogy a legjobb barátját beavassa, hogy együtt hódítsák meg a világot.
- Ahj, ne nézz így rám Harley – felsóhajtok és az elvarázsolt mennyezetre emelem a tekintetem, jelen pillanatban éppen szürke felhők töltik ki az eget és nagyon úgy tűnik, hogy valamiféle vihar készülődik – Tegnapi edzésen valami borzalmas formában volt Weasley, csodálkozom, hogy nem csapta kupán vagy ötvenszer a gurkó – megfogom Harley kezeit és a legédesebb kölyökkutya tekintetével pillantok rá.
- Kérlek, szükségem van a segítségedre – beszívom az alsó ajkam egy pillanatra, mielőtt folytatnám – Megkérném én Izzyt is, de tudod, hogy mit gondolna … Mindenféleképpen meg kell nyernünk ezt a meccset, nem hagyhatok nekik egy szemernyi esélyt sem azért, mert Molly és Arthur éppen fasírtban vannak. Tudod mennyire fontos nekem a kviddics – önző módon előrántom a legutolsó kártyát, ami mindig bejön és meglágyítja hőn szeretett Harleym szívét. Az aranyos kisállat tekintet, a beszívott alsó ajak és a kártya, amivel emlékeztetem, hogy a családom már így is utál, amiért nem a Mardekárba kerültem és az egyetlen dolog amiben büszkék lehetnek majd rám, az a kviddics lesz.
- Ígérem, hogy ha most velem jössz … Egy hónapig megírom neked a bájitaltan házidat, becsszó – a kisujjam nyújtom felé, hogy megkössük a megszeghetetlen egyezséget. Ne hagyj cserben, Harley.

Az embernek azért vannak barátai, hogy ne egyedül vigye véghez a világmegváltó terveit. Márpedig hatalmas kreativitással ruházott fel az élet ahhoz, hogy mások életét megkeserítsem már roxfortot koromban, ezt pedig kamatoztatnom kell és gyakorolni hiszen ha kikerülök a nagy világba, akkor tapasztaltnak kell lennem. Harleyre mindig számíthatok még akkor is ha nem helyesli annyira az ötleteimet. Néha mondjuk úgy érzem, hogy csak azért jön velem, hogy vigyázzon rám, ha véletlen valami balul sülne el de még egyszer sem hánytorgatta nekem fel azokat a büntetőmunkákat, amiket miattam kapott. A mostani azonban kicsit durvább a kelleténél, de mindent be kell vetnem a győzelem érdekében. Muszáj, hogy megverjük a Hollóhát csapatát részben mert így versenyben leszünk az első helyért a Mardekárral. Ha kikapunk akkor viszont hatalmas előnyt adunk a zöldeknek, ezáltal Raphaelnek és egyszerűen muszáj megmutatnom neki, hogy jobbak vagyunk náluk.
- Először azt gondoltam, hogy a Morhange lánnyal vedeltek fényes nappal a Rengetegben – vállat vonok és lehuppanok mellé, hogy megoszthassam vele a csodálatos ötletemet – Azért, mert megérdemli – beszívom az alsó ajkam és elgondolkozok azon, hogy vajon tényleg megérdemli-e Vada azt a löttyöt és az egész napon át tartó hasmenést meg a gyengélkedőn való fekvést a meccs helyett. Megérdemli. Ez egyértelmű.
- És még én vagyok a gonosz – hangosan felnevetek, amikor Harley arra buzdít, hogy Marls italába is tegyünk egy kicsit a szerből. Valóban csábító az ötlet de akkor már az egész pereputty kaphatna belőle Evans-szal együtt – Nálad jobb nővért nem is kívánhatna szegény Marls – megcsóválom a fejem, de nem tűnik el az arcomról a gonosz vigyor, hiszen már érzem, hogy nyerésre állok és centik választanak el attól, hogy megnyerjem magamnak a lányt.
- Való igaz, megérdemelné Weasley, hogy kicsit átrendezzék az arcocskáját de akármennyire is kívánom neki ezt, szükségünk van rá a meccsen – felsóhajtok – Sőt igazából egészen remekül megértik egymást Pettigrew-val - itt nem bírom megállni, hogy ne húzogassam a szemöldököm és vigyorogjak rá mindentudóan Harleyra – szóval ha jó napjuk van, akkor nem lennék a másik csapat helyében.
Beletúrok szőke hajzuhatagomba és erősen gondolkozóba esek. Talán nem az ellenfél csapatát kellene meggyengítenünk, hanem a miénket kellene erősíteni. Ah, mit megadnék egy csapatra elegendő Felix Felicisért. Talán Dungnál van...Bár biztosan borsos áron adja és azt hiszem elköltöttem a hashajtó csodaszerre az eheti zsebpénzem így kénytelen leszek kunyerálni valamennyit az öcsémtől vagy a húgomtól, ami a legutolsó dolog amihez folyamodnék.
Harleyra pillantok és látom rajta, hogy fontolgatja a tervemet. Csillogó szemekkel hajolok közelebb hozzá, várva azt bizonyos varázsszót amivel beleegyezik és bűntársammá válik. Megkapom, arcomra pedig hatalmas vigyor ül ki és rögtön a lány nyakába vetem magam.
- Te vagy a legjobb, Harley – nyomok egy hatalmas cuppanóst az arcára és izgatottan csapom össze a tenyereimet, amint elhúzódok tőle. Már csak arra van szükségünk, hogy kidolgozzuk ördögi tervünk részleteit, hiszen ugye azon múlik minden, hogy mennyire vagyunk felkészültek, márpedig a lebukás szóba sem jöhet.
- Szóval akkor arra lesz szükségünk, hogy valamelyikőnk elterelje Greengrass figyelmét amíg a másik beleönti a töklevébe a fiola tartalmát – halkabbra fogom, bár nem sokan lézengenek rajtunk kívül a nagyteremben – Mennyire találnál közös témát vele? Személy szerint utálom, amióta az orrom alá dörgölte, hogy senki se fog elvenni egy olyan undorító és gonosz boszorkányt, mint én – hátradőlök és elvigyorodom az emléken – Tehát nem hiszem, hogy találnék valami témát amivel leköthetném a figyelmét, leszámítva ha nekimegyek és megverem de azért instant büntetés járna.

Igenis megdolgoztam azért, hogy az elsőéves kölyköknek suttogva meséljék, hogy attól a Montague lánytól meg a barátnőitől nem árt, ha fél és nem kezd el velük baszakodni, mert a végén még nagyon rosszul jár. Ismernek, bár a hírnevemet már nem egyszer besározták kétes pletykákkal én pedig nem nagyon törtem magam, hogy megcáfoljam ezeket. Akik tényleg ismertek azok el tudták dönteni, hogy igaz-e vagy sem a többiek meg… nos, addig is velem foglalkoztak, ami igencsak hízelgő.
Lehet, hogy egy picit túllövök a célon a mai tervemmel. Egy rosszmájú pletyka nem annyira ártalmas, mint egy ismeretlen, albán csodaszer, amitől elvileg órákon át képtelen lesz az egyén felkelni a vécéről. Dung azt mondta, hogy tuti anyag. Dungnak pedig hiszek, mert Dung a legjobb az ilyenekben. Nem tudom, hogy milyen összeköttetései vannak ennek a fiúnak, de nem is igazán érdekel. Amíg a VIP vásárlói között vagyok addig minden tökéletesen szuper.
Nevetve megrázom a fejem, amikor Harley kiakad a Marlene és a szegény szó párosításán. Nem fogom megérteni, hogy miért utálják annyira egymást a húgával hiszen nálunk, a testvéri köteléken kívül másban nem jeleskedik a családunk. Nem egyszer falaztam már a húgomnak vagy az öcsémnek, de ezt tőlük is megkapom mindenféle szó nélkül. Összetartunk, hogy a szülők és a többi rokon ne tudjon bennünket megtörni.
- Vada nem feltétlenül ügyetlen – elgondolkozok, kzöben az ujjaim köré csavargatom szőke tincseimet – Talán még Wilkes az, aki megérdemelne egy kis hasmenést. A legutóbbi meccsen majdnem eltörte a kezem a gurkó, amit rám küldött – megrázom a fejem az emlékre, nem szívesen dicsekszem azzal a meccsel. Bár mentségemre szóljon, hogy előtte való nap közölte velem Raphael, hogy szerinte itt az ideje felhagyni a köztünk levő dologgal és nem voltam éppen a legjobb passzban, amikor felszálltam a seprűmre.
- Az úgy tökéletes lenne – bólogatok hevesen az ötletre, hogy majd vacsora közben eltereli Vada figyelmét Harley így nekem lehetőségem nyílik arra, hogy a fiola tartalmát a töklevébe öntsem – Azért remélem nem lesz semmi komolyabb baja – hátradőlök és kezeimmel megtámaszkodok az asztalon és a teremben levő embereket fürkészem – Mármint a gyengélkedőn úgyis ellátják, nem? Felfoghatjuk úgyis, mint egy … - egy pillanatra elhallgatok, míg keresem a megfelelő szót a tervünkre – mint egy méregtelenítő kúrát. Még mi teszünk neki szívességet. – vállat vonok és már épp folytatnám, amikor valami hatodik érzékem azt súgja, hogy valaki figyel minket. Hátra fordulok és Hóborccal találom szemben magam, vagyis, hogy pontosítsak csak a fejével ami éppen az asztal fölött lebeg egy picit a testének többi része valahol az asztalban lehet.
- Hóborc … - gyorsan megpördülök de már csak a szellem vihogását és távolodó alakját látom, ami nos valljuk be: semmi jót nem jelent – Te láttad, hogy itt van? – felvont szemöldökkel fordulok vissza Harleyhoz – Szerinted mindent hallott? – felsóhajtok, csak az kellene még, hogy az egész ördögi tervem kitudódjon és rögtön McGalagony fülébe jusson. Márpedig ettől a tetves szellemből mindent kinézek – Fogalmam sincs, hogy mi baja van velem de folyamatosan hallgatózik és beköp. Gyűlölöm – fortyogok és idegesen tapogatom ki az üvegcsét, talán jobb lenne ha elrejteném valahol.

Szerencsés vagyok, hogy olyan barátokat tudhatok magam mögött, mint Harley és Izzy. Már az első naptól fogva éreztem, hogy mi egyszer elválaszthatatlanok leszünk és tessék, valóban így történt minden. Az pedig, hogy a Teszlek Süveg mindhármónkat a Griffendélbe osztott be, csak hab volt a tortán. Bár van egy olyan érzésem, hogy akkor is megmaradt volna a szoros barátságunk, hogyha különböző házakba kerülünk. Alapjáraton azt hittem, hogy mardekáros leszek tehát kicsit kétségbe is estem, hogy őket a Griffendélbe osztották be és én leszek az egyedüli, aki hármónk közül a zöldek táborát fogja erősíteni. Azonban valami oknál fogva nem így lett, pedig eléggé gonosz természettel áldott meg a sors és sokszor megkérdőjelezem a Süveg döntését.
- Elképesztően nagylelkű vagy, drága barátnőm – elnevetem magam, amikor az önző céljai félrerakását emlegeti valószínűleg én is ugyanezt tenném fordított helyzetben – De ha gondolod nem muszáj az egész fiola tartalmát egy emberre pazarolnunk – rákacsintok, így kettő legyet üthetünk egy csapásra és Harley „önző szíve” is megnyugvásra lel.
- Csak is azért érdekel, mert nem akarok elzáráson bűnhődni és kihagyni az edzéseket, amikor ilyen fontos meccsünk lesz – megvonom a vállam és az asztalon levő tálkáról veszek egy szem szőlőt, hogy szórakozottan a számba dobhassam.
Minden annyira tökéletesen halad, hogy az már nekem is gyanús. Ekkor fedezem fel Hóborcot, aki galád módon valószínűleg az egész beszélgetésünket kihallgatta. Gyűlölöm azt a szellemet és egy pillanat alatt önt el a félelem és mérhetetlen düh egyszerre.
- Gyerünk! - követem Harley példáját és gyorsan felkászálódok a padról, hogy a nagyterem ajtaját célozzam meg, kézen fogva a lányt és húzva magam után – Ha minden igaz McGalagonyhoz vezet majd az első útja, de ha nem talál nálunk semmit és megszabadulunk minden bizonyítéktól, akkor nem lesz semmi gond – ezt is inkább csak a magam megnyugtatása miatt hadarom miközben kerülgetjük az embereket. Hol a jó életben van ilyenkor a húgom? Minden egyes adandó alkalommal, amikor nem kéne belé botlok valahol, bezzeg most amikor szükségem lenne rá akkor nem találom sehol.
- Van egy ötletem – megállok egy pillanatra és szembe fordulok Harleyval – Mit szólnál hozzá, ha elsősorban a húgomat keresnénk meg, átadnánk neki a fiolát, hogy ő végezze el a munka mocskosabb részét? - egy picikét bűntudatom van a tervet illetően, de én már így is olyan sokszor tette rossz fát a tűzre ő meg sosem került még a büntetőmunka közelébe sem – Amúgy is lóg nekem eggyel, mert a múltkor helyette vittem el egy balhét otthon – irányt változtatok és megcélzom a lépcsőket, amik a Hollóhát tornya felé vezetnek. Ha szerencsénk van még azelőtt elérjük a fiatalabb Montague lányt, mielőtt McGalagony tudomást szerezne akármiről is.
Abban a pillanatban, ahogy befordulnék a lépcsőkhöz vezető ajtón Harleyval az oldalamon belénk rohan egy csapat másodéves srác, amivel nem is lenne gond egészen addig amíg a lendülettel hátra nem tántorodok és üveg csörömpölését nem hallom meg majd azt a fájdalmas hangot, ahogy a kemény padló megtöri az üveg ellenállását. Lehunyom a szemem, nem merek odapillantani, nem akarom látni, hogy a fiola tartalma a padlóra folyik, mert pár izgága fiú képtelen volt odafigyelni arra, hogy ne rohangáljanak, mint az őrültek.
- Harley, mondd hogy nem … - még mindig lehunyt szemmel veszek mély levegőket, az ujjaim ökölbe szorulnak egészen addig, amíg meg nem hallom azt az ismerős, karcos női hangot, amint azt károgja: „ McKinnon, Montague álljanak meg!”

- Hm, erről nem kérdeztem Dungot – felsóhajtok, mert igazán eszembe juthatott volna, hogy pontosabb leírást kérek a fiola tartalmáról. Ez azonban elmaradt és már késő bánat, mert nem hiszem,hogy egyhamar elő tudom keríteni a srácot márpedig lassan igencsak égető fontosságú, hogy mihamarabb véghez vigyük a tökéletes tervet – Azt hiszem kockáztassunk. Ha nem jön be, akkor majd megbűvölöd Vada seprűjét meccs közben – a lehető legártatlanabb arcomat varázsolom magamra és aranyosan pislogok Harleyre. Jó, persze nem várom el tőle, hogy tényleg megbűvölje azt a seprűt, mert a végén akár még le is zuhanhat szerencsétlen lány, amit azért nem kívánok neki, mert igazából annyira nem is tett ellenem semmit.
- Őszintén? - száz vattos mosoly ül ki az arcomra – Mindent – és tényleg mindent szeretek a kviddicsben, azt ahogy őrült módjára suhanok a seprűn a kvaff után és a lehető legveszélyesebb manőverekkel kerülöm ki az ellenfeleimet, hogy pontot szerezzek. Azt ahogy a lelátón egy emberként üvölt fel a tömeg, amikor pontot szerez a csapatom, hogy akármennyire is a hátam közepére sem kívánom Weasleyt mégis gondolkodás nélkül nekimennék annak, aki egy meccsen belé köt, mert mégis csak csapattag. A sportban eltompulnak az ellentétek és mindenkit egy cél mozgat, a győzelem. Ennél pedig nincs is nagyobb összekovácsoló erő.
Figyelem, ahogy Harley felpattan és rögvest követem is Hóborc után. Hogy pontosítsak nem is a szellem után rohanunk, hanem, hogy még előtte érjük el a Hollóhát tornyát vagy valami olyan helyet, ahol el tudjuk rejteni a fiolát.
- Rejtsük el – bólintok egyet és ismétlem meg kedvenc barátnőm szavait – Mit szólnál a harmadikon ahhoz a használaton kívüli teremhez? Szerintem évek óta nem tette be oda senki sem a lábát – elgondolkozva figyelem a mellettünk elhaladókat közben pedig lázasan pörgetem az agyamban a lehetőségeket, amik tökéletesek arra, hogy mindenféle kíváncsiskodó szem elől eldugjuk a kis üvegcsét.
- Nem fog elkapni minket az öreglány – a kijelentésem lehetne picit határozottabb, de én magam is kételkedem abban, hogy sikerrel végre tudjuk hajtani amit elterveztünk. Nyakunkon az év vége, talán nem lesznek olyan szigorúak a tanárok a büntetéseket illetően.
- Van lelke, képes vagyok rá hatni és kijátszani a testvér-kártyát – elvigyorodom, mert tényleg így van. A második Montague lányt kicsit több együttérzéssel áldotta meg a sors és ezt sokszor ki is használtam már, ha valakinek hát nekem nem nagyon tud nemet mondani, ha arra hivatkozom, hogy a nővéréért ez igencsak csekélyke kis dolog, legyen az akármi is amit kérek.
Már egészen megtelek reménnyel, hogy sikerül majd eljuttatni a hashajtót a húgomnak és nyugodtan hátradőlhetünk amíg ő elintézi a munka csúnyább részét, de sajnos nincs akkora szerencsénk. A figyelmetlen másodéveseknek köszönhetően a fiola, amit eddig olyan féltve őriztem, a padlón köt ki a tartalma pedig egy tócsába gyűlik össze és én úgy érzem, hogy ennél szerencsétlenebb már nem is lehetnék.
- Nem hiszem – megrázom a fejem és a kezdetleges csalódottságot máris átveszi a mérhetetlen düh – Hol vannak azok a kölykök? Esküszöm, hogy véres kelések fogják borítani még a legnemesebb részüket is – sziszegem a fogaim között, amikor meghallom McGalagony hangját. Na már csak ez kellett, ennyit arról, hogy feltűnésmentesen megúszunk egy csínytevést. Már indulnék is Harley után, de valahogy nem haladok sehová. Hiába parancsolom a lábaimnak, hogy a lehető leggyorsabban elfussanak a helyszínről mintha csak dísznek lennének ott.
- Hogy az a … - Harleyra pillantok, aki szintén hasonló problémákkal küzdhet vagy pedig csak azért marad mellettem, hogy ne egyedül kelljen elvinnem az egész balhét – Sajnálom, Harley. Majd én beszélek, jó? - egy hálás mosolyt villantok rá, amiért megint csatlakozott volna hozzám egy kis rosszalkodás erejéig.
- Tanárnő, az én ötletem volt az egész – kezdek bele a mesébe, amint megpillantom McGalagony tiszteletet parancsoló alakját és csak remélni tudom, hogy megesik a szíve rajtam, hogy legalább Harleyt kimenthessem az egészből.