Az ősz női karaktere
Lily Evans – mert kicsit szétbaszta az életem azzal, hogy már nem tudom úgy gyűlölni Lily Evans-t, mint jelenséget – már hogy így felhasználói szinten – mint hajdan tettem, mikor még nem volt ez az oldal, meg ő, meg ilyenek. Szóval azt hiszem, nem lehetek elég hálás a júzer létéért, az írásaiért, meg azért a szende, diáklányos bájért, meg az enyhén csípős megjegyzésekért, amik csak úgy áradnak a karakteréből. És hát nem akarok itt finomkodni, ha az elfogultságnak lenne mértékegysége, azt Potter-ben számolnánk.

Theia Belby – ha egy fokkal bátrabb lennék, helyből feleségül is kérném, vagy valami, de amúgy feltűnt nektek, hogy mennyire király minden, amit ez a júzer csinál? Olyan jól össze van rakva, olyan szépen megvan írva, és ráadásul – ami sajnos még az ilyen nagyon jól felépített női karakterekről se mindig mondható el, mert az emberek hajlamosak nem törődni az ilyen csodákkal – működik még a játéktéren is. Mondjuk ehelyett a sok erőltetett hülyeség helyett mondhatnék csak annyit, hogy ebgveiwnbéasovhs *--------------* ugyanolyan kifejező lenne, ha nem még inkább.
UPDATE: most láttam, hogy amúgy van neki egy vőlegénykeresős plotja, szóval te, ha az még szabad, én simán felajánlom Marius vagy Mulciber kegyeit mintha azzal olyan jól járnál *kacsintkacsint*


Az ősz férfi karaktere
Junior – sokkal egyszerűbb őt jelölni, mint egyesével a játékait. Minden mondat mindig gyomron vág. Minden szó mindig a helyén. Továbbra is olyan, hogy imádom utálni, hogy utálnám magam, ha nem imádnám, lenyűgöző és szabályosan félelmetes a júzer zsenialitása és stílusa, és hát csak annyira jó karakter JR, hogy még én érzem magam szánalmasnak és egészen aprónak attól, hogy itt dicsérni próbálom, holott tulajdonképpen még erre is méltatlan vagyok.

Lucius Malfoy – mert egy hisztis, hülye szőke, akinek a saját belátása szerint az egész élete egy kibaszott szenvedéstörténet, és bármennyire is keresi a szabadságát, szerintem, ha két napnál tovább magára maradna, egyszerűen elpusztulna – nem szomjan hal, vagy éhen hal, nem halálra tapossa egy éppen arra legelésző gnú csorda, vagy ilyesmi, hanem csak nem bírja tovább elviselni, hogy nem figyelnek rá és a szervezete egyszerűen feladja – és nagyon szeretem, és csodálatos a haja, és olyan-olyan-olyan szépen ír vele a júzere és ahw. <3333három33

Az ősz szépe
Linnea Destain – Lizzie Grant aka Lana Del Rey. Hát szóval ez a nő amúgy is mindig olyan arcot vág, mint aki elütött egy rókát (erősebb idegzetűeknek egy kis vizuális szemléltetés, szerintem egyszerre készült a két kép), és ezt biztos nem egyedül gondolom így, ha Linnea animágus alakja pont egy róka. Illuminati confirmed – bár nem biztos, hogy ezt ilyenkor kell mondani. Meg egyébként a karakter-PB párosítás szempontjából is páratlanul csodás választás Lana, de mikor Lana Del Rey szóba kerül, nekem az esetek 99%-ban már mindegy, hogy milyen a karakter, akkor is tökéletesnek mondanám a PB-t, ha mondjuk egy hétéves kínai kisfiú karakteréhez választaná valaki.

Philip Niels – Mert olyan kis besavanyodott arca van a PB-alanynak használt srácnak, meg a legtöbb képén már majdnem vállalhatatlanul komor képet vág, hogy abszolút váratlan volt egy ilyen életvidám, komisz kis Hugrásként viszont látni. Meg azért az is sokat számít, hogy Baptiste Radufe a kedvenc modellem. Minden túlzás nélkül.

(Sully-t és Steve Buscemi-t pedig nem az évszak szépének jelölném, hanem így az évezredének, az emberi fajénak, vagy egyenesen ha lesz/van valami Galaxis Útikalauz Stopposoknak kaliberű könyv valahol az éterben, használják őt illusztrációnak a homo sapiens sapiens alatt – és ezt most ne vegyétek jelölésnek, csak kommentnek, mert hát Sully-t tök rég láttam belépni, így meg nem szívesen jelölném, de ha vasárnapig belép, akkor ezt a gondolatjel utáni részt kiveszem és az egészet caps lock-ba rakom a nyomatékosítás kedvéért.)

Az ősz játéka
Nem olvasok elég játékot ahhoz, hogy kompetens jelölést adjak, és hát minek pofázzak bele abba, amit nem is értek? :’((((((

Az ősz szerelmesei
Agatha & Amycus – Tulajdonképpen ez egy elég buta jelölés lesz, ami főleg Amycus karakterdalának köszönhető. A napokban csak úgy feldobta a dalt a youtube – mert hát a youtube előszeretettel dob fel nekem Cage the Elephant dalokat – és végre nem azt a francia alámondásos, túl hosszúra nyúlt intro-jú videó verziót (ami intro-t ha csak meghallok, tulajdonképpen képes lennék embert is ölni), hanem magát a dalt, úgyhogy el sem klikkeltem tőle, hanem beraktam ismétlésbe utána vagy… tízszer.
Ettől pedig kellő elszánást gyűjtöttem arra, hogy nekiveselkedjek a játékaik olvasásához, mert azért már elég régóta érdekelt a sztori – szerintem pontosan ezért is nem kezdtem bele eddig, mert féltem, hogy odalesz minden varázsa, ami abból eredt, hogy túlmisztifikálom magamnak.
Szóval csalódtam is meg nem is. Hát, hogy is mondjam, másra számítottam – ezen a ponton már nem tudom megmondani, hogy mire – a vártnál pedig valami sokkal, de sokkal jobbat kaptam. Mondjuk ez is egy olyan szerelem, amitől apró gombóccá kupodik az ember az ágyban, bámulja a falat, újra gondolja az életét, miközben van benne mégis csak valami különös izgalom, hogy mindez a történet itt alakul ki a szeme előtt (khm, ha olvasná ugye, khm), és hát… nem tudom, egyszerűen csak működik a sztori, na. Fasz se akarja már Amycus júzer seggét még fényesebbre nyalni (pedig de), szerintem ezen a ponton már eleget hangoztattuk neki, hogy milyen kurva jó író (pedig ebből sose elég), de ha mellé rakjuk még Agatha-t is, akkor az egész elkezd valami teljesen új módon hatni – sötét, mégis bájos, teljesen magával ragadó, egy olyan szerelem, amibe beleszeretsz.

Az ősz előtörténete
Dorcas Meadowes – egyébként tényleg tök jó, mikor J. K. asszony ilyen piszkosul kevés alapot ad csak egy-egy karakterhez, az pedig még tök jobb, hogy Dorcas júzer kitalálta, hogy akkor ő ahhoz a kevéshez sem fog ragaszkodni. Ez a kiszőkített haj, a szakadt harisnya, a bőrkabát, a leszarom hozzáállás, a már első benyomásra is csak-rá-nézel-és-nemibetegséget-kapsz attitűd valahogy egybesűrít mindent, amit a hetvenes évek nőalakjaiban szeretek. Mint egy kis mini Nancy Spudgent. Ezzel együtt pedig nem szűnik meg tinilánynak lenni, szóval önmagában már lenyűgöző csak maga a karakter koncepció, de ami ET került hozzá, na az! Olyan lendületes, komor és kissé mégis sötét, de csak olyan punkos beütés utáni természetes jelleggel, amitől egyszerre rettegsz Dorcas-tól és akarsz a legjobb barátja lenni.

Sergei/Vasili Bro-én-amúgy-tényleg-nem-tanultam-meg-hogy-kell-leírni-ezt-a-családnevet-stein – És most csak azért nem fogom kielemezni mondatról mondatra ezt az ET-t, mert a végén még ti éreznétek magatokat kínosan. De hát, na, emeljük ki csak a lényeget. Igazából nem akarok itt finomkodni, Sergei egy végtelenül beteg ember (még a családjához viszonyítva is), aki annyi szaron ment keresztül, hogy azután már tényleg csak az emberségének totális elvesztése volt az egyetlen, amivel ezt fel tudta dolgozni – majdhogynem törvényszerű lépés Vasili kvázi születése, ráadásul végeredményben kaptunk egy piszok szexi és hátborzongató Dr. Jekyll és Mr. Hyde parafrázist. Nagyon szépen megmutatta az ET a karakter kettéhasadt lényét, eléggé érzékletes jeleneteken keresztül mutatta be ugyan, de mégse éreztem úgy tőle magam, mintha csak úgy direkt a pofámba akarná tolni az erőszakot… hát, nem tudom, érhető-e, amire utalni akarok, de szóval tényleg egy nagyon jól felépített, igényes ET-t írt nekünk a srác a karakterhez, látszik mögötte az alapos átgondolás. Ráadásul Theo, mint PB… tagadhatatlanul ott van benne a csendes és a hangos pszichopata, nem?

Sirius Black (már a negyedik, és hát reménykedjünk, hogy az utolsó ezen a néven) – ez annak az iskolapéldája, milyen, amikor tökéletes kezek közé kerül mindenki kedvenc lázadója. Olyan fennkölten drámai, intelligens, kifinomult az írás, méltó mindenhez, amit Sirius képvisel. Szabályosan apró darabokra zúz maga az ET, pedig nem tudom, hány féle verzióban találkoztam már Sirius szökéstörténetével, igazából nem hittem volna, hogy ezzel bármi újat lehet nekem mutatni, és mégis. Ijesztően közelről, valami különös kegyetlenséggel mutatja meg, hogy ez a nagy Sirius rage quit nem a világ legjobb döntése volt, hanem az addigi életének totális megsemmisülése, amit egy 16-17 évforma fiú nem feltétlenül felszabadulásként él meg. Merlin add, hogy lássuk, mit hoz majd ki a későbbiekben a karakterből.

Az ősz plotja
Mr. & Mrs. Dolohov meg JR– Itt igazából tök jó lenne olyan flancos hülyeséget írni, hogy ez már úgy vibrál, hogy valóságtól felgyullad tőle a monitorom, és hogy ez a hármas reláció MINDEN, AMIT AZ EMBER NEM IS HITT VOLNA, HOGY SZJ-BEN MEG LEHET TENNI, meg ez a sok érzelem, meg a köztük lévő ilyen-olyan játékok, meg hogy Dolohov + JR már önmagában a hónap ellensége lenne (ha lenne még ilyen kategória), de Pandát meg semmi értelme nem lenne ebből a jelölésből kihagyni, meg tényleg akkora öröm, hogy – pironkodás nélkül állítom – az Oldal Legjobb Játékosai egymásra találtak, és hogy pont így találtak egymásra, és…. hát ilyen tök jó dolgokkal lehetne dobálózni, de hát bármit mondok, azzal a végén még akaratlanul is leminősíteném őket, mert nekem már nincsenek olyan jó szavaim, amik felérnének ezzel a hármassal.
(ja, egyébként kösz a tippet, hogy ne csak a párbeszédeket olvassam a játékokban, tényleg leírhatatlanul csodásak a közbe eső részek)

Philip Niels & Dexter Campbell – eléggé az elején jár a sztori (pedig tökre jelöltem volna őket egy kategóriával feljebb) de már most szeretem a koncepciójukat. Itt az idő, hogy a hugra pride a tetőfokára hágjon, mert Dexter-nek mindig tök jó ötletei vannak, Philip pedig nem szolgai eszközként jött be a történetbe, hogy betöltse a másik júzer által meghatározott funkcióját (ez most egy elég elbaszottul hangzó félmondat, nem?), hanem még inkább feljavította – az amúgy is a tökéletesség határát súroló – történetet. És amúgy nem tudom, figyeltétek-e, milyen jó spoiler mentesen írtam ezt a jelölést, csak hogy egy szót se értsen belőle az, aki esetleg nem ismeri a karaktereket. (Nem mintha azt hinném, hogy akkora hatalmam van, hogy majd pont én keltem fel az érdeklődéseteket irántuk, inkább csak kiszúrni akarok minden tudatlannal.)

Az ősz staff tagja
Lily – mert továbbra is nyitott minden balfaszságra, amivel hozzáfordulok <3
Marcell – mert imádom az ötleteit meg általában a véleményét a dolgokról <3
Marlene – mert ha ő nem lenne, effektíve az oldal sem lenne <3